Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 121-124. (Budapest, 1988)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Birtalan Győző: Adam Chenot (1721—1789) érdemei a pestisjárványok megfékezésében

jelent meg. Ezek a hatósági rendelkezések egyre részletesebben intézkedtek a teendőkről a járványok időszakában. A Kollonics bíboros által 1692-ben kibocsátott ordo aprólékosan előírta ebben a helyzetben valamennyi foglalkozási ágazat kötelezettségét, a lelkésztől a mesteremberekig, a polgármestertől a halottvivőig. Ezek az írások valamiféle szolgálati szabályzatként foghatók fel. Az intézkedések igen gondosan megterveztettek, az egész mechanizmus mégis, vagy éppen ezért túlságosan merevnek, illetve túlszabályozottnak tűnik. Chenot természetesen jól ismerte és felhasználta a múltban felhalmozódott járványügyi tapasztalatokat. Ezeket sajátjaival ötvözve, dinamikus cselekvési programot adott részletes indoklással és a konkrét tennivalók megjelölésével. Az 1785-ös instrukciója, mai terminológiával élve, kitűnő módszertani levélként fogható fel. Nem egészen száz évvel azután, hogy Sydenham a kiváló angol orvos, az ősi hagyományoknak megfelelően még elmenekült a londoni pestis fenyegetés elől, Európa elmaradt délkeleti szegletében, vezető szakmai pozícióban, munkához látott az epidemiológus orvos. A felvilágosodás szellemében kormányzó hatalomnak, amely cselekvési körét a közegészségügyre és a járványvédelemre is kiterjesztette, szüksége lett az ezekre specializálódott orvosra. A hatalom és a medicina ezen újszerű összefonódása időállónak bizonyult. Más kérdés, hogy ez az együttműködés azóta is bővelkedik nehézségekben és ellentmondásokban. Chenot igen produktív közegészségügyi pályája sem nélkülözte ezeket a konfliktusokat. Végeredményben mégis sikerült alkotóerejét gyümölcsöztetnie a közjavára. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a praebakteriális korszak optimális járványvédelmének kidolgozásában. Gy. BIRTALAN, Dr. Med., CSc Senior Lecturer at the „Semmelweis" Medical University, Budapest General Secretary of the Society for the History of Medicine Budapest, Kenése u. 1, Hungary. H—

1113 ZUSAMMENFASSUNG Nach der Hinaustreibung der Türken und nach der Niederschlagung des Rákóczi-Freiheitskampfes war die Habsburg-Monarchie im 18. Jahrhundert mit der enormen Aufgabe der Kolonisation, der Wiederaufbau in Mittelund Südungarn, sowie mit der Aufrechterhaltung der Behörden auf diesem Gebiet, beschäftigt. Dabei musste sie der, von den benachbarten türkischen und russischen Reichen stets drohenden Epidemie-Gefahr ins Auge schauen. Die jenseits der mehrhundert Kilometer lange Grenze lebende Bevölkerung stand in enger, traditioneller Handelsvcrbindung und anderlei Kontakte mit den Partners von Nahen Osten, vom Balkan und Afrika, und so kam sie auch in Berührung mit den dortigen Epidemie-Herden. Die allergefährlichste Epidemie war die Pest. Die in den vorigen Jahrhunderten herausgebildete defensive und lokalisierte Seuchenschutzemethoden wiesen sich für die Verhütung der Epidemien von so einem gewaltigen Ausmass für ungenügend. Man war gezwungen eine kontinentale Grenzsperre von sanitärem Charakter — die sogenannte „Cordon sanitaire" — ins Leben zu rufen. Damit diese Grenzsperre erfolgreich funktioniert, war eine Organisierung und Leitung von entsprechendem Niveau unentbehrlich. Daher wurden indie gefährdeten Gebiete hochqualifizierte Fachexperte gesetzt. Einer von denen war Adam Chenot. Er war 1721 in Luxemburg geboren. Sein Vater war ein Müller. Die ersten Schuljahre absolvierte er an seinem Geburtsplatz. Später kam er nach Wien, wo er von van Swieten in Schutz genommen wurde und durch seiner Hilfe Medizin studierte. Als im Jahre 1755 in Siebenbürgen abermals eine Pestepidemie wütete, trat Chenot sein Standquartier als Physicus contagionis Transylvaniae, in Brasso (Kronstadt) an. 1772 wurde er zu Protomedikus von Siebenbürgen ernannt. Im Jahre 1783 wurde er nach Wien zurückgeordnet, wo er von Joseph II. mit sämtlichen wichtigen Aufgaben beauftragt wurde. 1789 starb er, vermutlich zufolge einer Lebererkrankung.