Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 121-124. (Budapest, 1988)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Birtalan Győző: Adam Chenot (1721—1789) érdemei a pestisjárványok megfékezésében
nyosan hangzó miazmatikus felfogást is. A kozmosz magasából alászálló, vagy a plútói melységekből feltörő pestissel mérgezett levegő kikerülhetetlen sorscsapása egyaránt elfogadhatatlan volt számára, már csak azért is, mert feltételezésükből gyakorlati tennivalóként csupán a máglyák meggyújtása következett a levegő megtisztításának szándékával. Az így előidézett szélviharok és gyakori várostüzek azonban a járvány terjedésén mit sem változtattak. Chenot a fertőző betegségek terjedéséről lényegében Fracastoro elméletét vallotta, amelyet a nagy veronai orvos az 1546-ban megjelent ,JDe contagione et contagiosis morbis" c. munkájában fejtett ki. Eszerint a ragály anyaga közvetíti a betegséget három lehetséges módon: közvetlen érintkezéssel (contactu), valamely tárgy révén (fomite), vagy a környező levegő az átvivő közeg útján (cid distans). A szigorúan vett kontagionista hipotézis igazolta a tapasztalatban és a rációban bízó aktivitást, amely a felvilágosodás korában a Chenothoz hasonló embereket mozgatta. A meghaladott múlt jellemzői közé tartozott, hogy a járványsújtotta helyeken az e feladatokra felfogadott vagy kényszerített sebészek és alacsonyabb képzettségű egészségügyiek végezték a rendészeti és a gyógyító munkát. Ez alapjában meghatározta ennek színvonalát és megbecsülését. Ráadásul e nehéz időkben a zsúfolt, szegényes lakóhelyeken élő, a legrosszabb szociális helyzetű emberek betegedtek és haltak meg legnagyobb számban. Mindez a probléma kezelésének fogyatékosságát erősítette. Ebből a helyzetből az is következett, hogy az ilyenkor szerzett járvány- és betegségtani ismeretek zavarosak, ellentmondók, másod és harmadkézből származók voltak. Könnyű belátni, hogy a medicina fontos problémáit akkor közelítik és oldják meg optimálisan — az adott kor színvonalán —, amikor azokat a legjobb elméleti felkészültségű és gyakorlati érzékű szakemberek veszik kézbe. Az epidemiológus orvosok megjelenése és folyamatos működtetése a veszélyeztetett területeken a járványtan fejlődésének igen fontos minőségi állomása. Egy régi francia mondás szerint, a pestis kihirdetése rosszabb, mint maga a pestis (la déclaration de la peste est pire que la peste même). A lakosság a járvány iszonyú fenyegetésén túl rettegett a rendszabályokból következő forgalmi és kereskedelmi korlátozásoktól. Attól, hogy betiltják a vásárokat, de az aratást és a szüretet is. Mindez létérdekeiben érintette. De mélységes ellenkezéssel fogadta az egészségügyi intézkedéseket is. Azt, hogy a betegeket és az arra gyanúsakat kiragadják családjuk köréből és az elkülönítő házba kényszerítik, ahol az emberek többsége nyomorúságos körülmények között elpusztul. A temetés nem a hagyományos egyházi szertartással történt, a hozzátartozók és ismerősök azon nem vehettek részt. Érthető, hogy mindent megtettek az esetek eltitkolásáért. Megtévesztették, ha lehetett megvesztegették az egészségügyi hatóság embereit. Az új helyzetben az intézkedések felelősségét most már az orvosnak kellett vállalnia. El kellett viselje a rázúduló panaszok, szemrehányások, fenyegetések özönét, amiben a hatóságok korántsem támogatták egyértelműen. A rendszabályok foganatosításában igénybe vett katonaság sem állt mindig a helyzet magaslatán. Közöttük sem volt ritka a közöny és a korrupció a parancsnok végrehajtásakor. Az események középpontjába, a valóság sűrűjébe a járványorvos került, akinek Chenot szavai szerint „szilárd lélekkel és száraz szemmer kellett szembenéznie a helyzet minden borzalmával. Chenot eleve kizárta, hogy ebben a munkarendszerben a sebészek önállóan intézkedhessenek. Mind a járvány felderítésében, mind az operatív tevékenységben erősen támaszkodott rájuk, de csak az orvosi instrukciók végrehajtóinak tekintette őket, a sok évszázados szakmai hierarchiának megfelelően. 1755 októberétől 1757 január végéig az erdélyi pestisjárványban 6677 megbetegedést regisztráltak, akik közül 4303-ban haltak meg a hivatalos kimutatás szerint. Brassóban 414 kezelt beteg közül 242 gyógyult, ami a fenti arányhoz képest feltűnően kedvező eredmény. Ebben feltehetően szerepe volt annak is, hogy a városban a kórházi orvosi felügyeletet a legjobb szakemberek gyakorolták.
