Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 121-124. (Budapest, 1988)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Pető Zoltán: Rehabilitációs törekvések a Szegedi Egyetem Ideg- és Elmegyógyászati Klinikájának történetében

pontos beosztása a legtöbb esetben hasznos. Rá kell szoktatni őket, hogy feladataikat pontosan, rendszeresen végezzék... kerülni kell a súlyos felelősséggel járó pályákat (orvos, ügyvéd) és inkább szabadban, testi munkával foglalkozó pályát, szóval csöndesebb falusi milieau-t kell ajánlani. ' ' — Mánia esetében ,,a beteget könnyebb foglalkoztatáshoz juttatjuk,... néha csak órára pontosan beosztott életmóddal érhetünk el javulást". — Depressziónál ,,a hozzátartozókat meg kell akadályozni, hogy a beteget szórakoztatás, mulattatás céljából utaztassák, általában zavarják a nyugalmát, ami a beteget csak még jobban elkeserítené. Minden körülmények között rá kell vennünk a hozzátartozókat, hogy a beteget zárt intézetbe, vagy megbízható szanatóriumba szállíttassák. Az intézetből korán kibocsátani nem szabad... elég óvatosak a makacs öngyilkossági hajlammal szemben nem lehetünk". — Schizophrenias betegnél ,,ha a kórtünetek elmúltak és a beteg rendezett magaviseletet tanúsít, bocsássuk el az intézetből, mert az intézet egyhangú környezete, az állandó elzártság érzelme csak elősegítheti a magábazárkózottságnak, közönynek kifejlődését... a betegeket hajlamuknak megfelelően foglalkoztatjuk, szórakoztatjuk, megakadályozni igyekezve ezáltal az autismus, valamint a közöny kifejlődését. Legjobban megfelelnek e célra a könnyebb kerti munkák, házimunkák és esetleg apróbb szellemi elfoglaltságok. Hogy a betegek érdeklődését ébrentartsuk, nagyon helyes, ha tartózkodási helyét időnként változtatjuk. A betegre nézve is nagyon üdvös, szociális szempontból is igen helyes, ha a nyugodt schizophrenias beteget családi ápolási telepekre szállítjuk, ahol az egyes családokhoz kiadva a középponti elmegyógyintézet orvosa által irányítva foglalkozhatnak ' '. — Paranoia-nál ,,a gyógyításról keveset mondhatunk. Azoknál, akik az életben helyüket megállják. .. megfelelő környezetben, családi foglalkozásban meghagyhatjuk... elősegíti a téveseszmék elhomályosodását a testi, különösen szabad levegőn való foglalkoztatás ' '. — Neurastheniánál ,,a beteget helyes életmódhoz szoktassuk... a munkára használt időt mindig megfelelő pihenés kövesse... ingerlő tárgyú beszélgetést ne folytasson... hálószobáját szellőztesse ki... levegője tiszta és kellemes hűvös legyen... a gyógykezelésnek fő törekvése, hogy a betegnek az ésszerű életmód szabályait az intézet elhagyása után is követnie kell". Az idézetek a kiemelt Szabó-Nyirő könyvből, sorrendben következnek. Ma is alig találunk a felsoroltaknál modernebb kezelési és rehabilitációs gondolatokat. Azt itt is megjegyezzük, hogy a magyar pszichiátria mindenkor képes volt a korszerű és haladó gondolatok befogadására, sőt a haladás első megjelenítésére. Sorolhatnánk a kórformákat tovább, de már az eddigiekből is látható, hogy valamennyi tankönyvi utalás az intézetből való elbocsátás után megfelelő foglalkoztatást, szűkebb közösségbe való visszaillesztést, kellő nyugalmat tart szükségesnek ahhoz, hogy a beteg a gyógyító eljárást követően rendezett állapotban, tevékenységét jól rehabilitálhatóan folytatni tudja. Az is kitűnik azonban, hogy a szemlélet a betegek intézeti gyógykezelését és elkülönítését, de csak az igen mérsékelt társadalmi visszaillesztést tartalmazta. A gyógyításnak a már akkor is korszerű gondolatai nem mindig találkoztak össze a korszerű rehabilitációs cselekvéssel. A közvetlen személyi, a mindig egyetlen emberre jellemző megfigyelés, a klinikai tünetek precíz leírása és az azokkal való szabatos bánásmód azonban példás volt. Kérdésünk második feléhez intézetünk volt Főápolójának P. L. (sz.: 1914-ben; jelenleg Szegeden él és 1940-től 1980-ig a klinika munkatársa volt) visszaemlékezéseit írjuk le. Nyugdíjazása előtt több mint 40 éven keresztül dolgozott a klinikán. Az elmúlt (közel fél évszázad) eseményeit személyesen figyelhette meg. A gondolataiból az alábbiakat idézzük: ,,

Evente kb. 40—50 beteget vettünk fel, de egy-egy beteg fél-egy-két évig is ott volt. A betegek többségét schizophrenias, lueszes, paralitikus esetek tették ki. Volt olyan időszak, — még háború