Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)

TANULMÁNYOK - Szenti Tibor: Paráznák

sértése végsőkig kiéleződik. (Láttunk már rá néhány példát a genitalitás és az agresszió tárgyalásánál.) Az emberi kultúrtársadalom igyekezett az ösztönök megfékezésére humánusabb módszereket kiépíteni. Ezek módozatai ősidők óta ismertek, általánosan elterjedtek és párhuzamosan egymás mellett élnek. Legegyszerűbb lenne a tiszta vonzalom alapján történő párválasztás, amelyet külső tényezők nem befolyásolnak. Elvileg ez a forma lehetséges. Több népnél kialakult szokás ez, amely koronként vissza-visszatér, ámde a másik fél vonzóképességét sokszor tudat alatt is külső körülmények „színezik" és befolyásolják. A nőszerzés következő módja gazdasági, hatalmi nyerészkedés révén zajlik, amely a legszélesebb körben ismert. A nő „árucikk", akinek az adott korban és társadalomi rétegben kialakult „tarifája" van, és ezt meg kell fizetni, vagy le kell szolgálni. (Utóbbinál gondoljunk csak a bibliabeli Jákobra, József apjára, aki feleségeiért évekig volt kénytelen leendő apósánál ingyen dolgozni!) A nőszerzés gazdasági kényszerét a történelem során nőrablással és a felek közötti kölcsönösen megállapodott, ún. nővércserével lehetett enyhíteni. Sárkány Mihály Fekete-Afrikáról szólva ismert házasodási formának nevezte mind az asszonyrablást és leszolgálást, mind a nővércserét, de lehetett csökkent értékű nőt például bronzrudakért is vásárolni. A tőlük származó gyerekek azután az anya ágazatába kerültek.

34 A Ritoók Zs.—Szilágyi J. Gy. szerzőpáros az ókori Spártában szokásos házasságról így írt: „A leányokat az ifjak elrabolták, s csak titokban érintkeztek velük.. ."

35 A nőért való küzdelem néhány finomabb, durvább példáját az általunk vizsgált, feudalizmus kori bűnpörökben is megtaláltuk. A 116/1755. pörben a legény közösüléssel és kézfogóval igyekezett a leányt magának megszerezni. így beszélt róla: „.. .együtt lévén az Leánnyal akkor a kezemet, vagyis a tenyeremet ki tettem az asztalra és a leány belé vágta tenyerét s. úgy akkor mondottam: No azt lánya (látja) Kjentek, hogy bé ata a kezét... Senki ne bántsa, mert már a kezét nékem bé adta." A 176/1813. pörben a 48 éves gazda „használni kezdi" a kiskorú leányt. Ellobbanó ifjúsága utolsó reményével kapaszkodik a fiatal nőbe és fél az elszakadástól. Amikor a kislány a szomszéd tanyában alszik ,,.. .Hamza oda is éjtzaka utánnam jővén, az ágyról melyen Tóth Jóseffnével együtt feküdtem, le rántott, és ugyan tsak Tóth Jóseffnének szeme láttára meg paráznitott" — vallotta a gyermek. Tóthné elmondotta, hogy a leány nem védekezett, hanem tűrte. Beszélte még, hogy amikor a férfi berontott, így szólott a leányhoz: „Ilus úgymond mit keresel te itt hiszen tudod hogy te már az enyim vagy." A korabeli bíróságok előtt gyakori vallomások azok, amelyek a „megszerzett" nőktől erednek és a férfi agressziójáról szólnak. Ezekből egyértelműen kiderült, hogy a férfi mint magántulajdonát élte a szeretőjét, akinek mindenben, főleg a férfi szexuális vágyának kielégítésében eleget kellett tennie, és neki teljes hűséggel tartozott. A vallomások gyakori fordulatai ezek: „úgy éltek együtt, mint az úr a feleségével", „valamikor néki teczett, akkor volt véle közöm", vagy a férfiak vallomásából idézve: „úgy éltem vele mint a tulajdonommal". Ezeket az eseteket találjuk a következő pörökben: 139/1766, 147/1769., 154/1773, 164/1779., 170/1799, 172/1802., 209/1758., 210/1758., 211/1758., 221/1762., 223/1763., 228/1766., 261/1798., 272/1809., 273/1811., 335/1780. stb. A fölsorolt sok pör is bizonyítja a jelenség gyakoriságát. A következő, drasztikus esetekben a férj veri a hűtlenkedő feleségét. Akár a hordában, amikor a nőstény szenvedésével vagy halálával áll helyre a rend, ezekben az esetekben is tipikusan ez a jelenség mutatkozott. A 40/1827. pörben a férj féltékeny volt, mert asszonya mindig a katonák után Sárkány M. 1986. 41—42. Ritoók Zs.-Szilágyi J. Gy. 1968. 338.