Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)
TANULMÁNYOK - Rádóczy Gyula: A magyarországi gyógyszerészképzés története
A MAGYARORSZÁGI GYÓGYSZERÉSZKÉPZÉS FEJLŐDÉSE RÁDÓCZY GYULA Gyó gyszerészképzésünk történetének, fejlődésének részletes tanulmányozása azért fontos, mert egy szakterület mindenkori helyzetének, a társadalomban betöltött szerepének és társadalmi megbecsülésének lényeges tényezője, hogy szakemberei milyen szintű szakmai kiképzésben részesültek. Ezért e tárgykörbe tartoznak természetesen a gyakornokképzésen és az egyetemi képzésen túlmenően a különböző postgradual is képzések is (a doktori cím megszerzése, a továbbképzés, a szakgyógyszerészképzés), sőt — mivel a gyógyszertári asszisztensek egyre több területen kapcsolódnak be a gyógyszerészi munkakörökbe — foglalkoznunk kell a gyógyszertári középkáderek képzésével is. A KÖTELEZŐ EGYETEMI OKTATÁS BEVEZETÉSE ELŐTTI IDŐK Kezdetben a gyógyszerészet Magyarországon is szabad foglalkozás (ars libera) volt és a patika felállításához az engedélyt a városi magisztrátus adta meg. Abban az időben ugyanis a szabad királyi városok voltak minden társadalmi és közművelődési élet központjai, így municipiális jogkörüknél fogva minden intézményt, privilégiumaik és külön törvényeik alapján önállóan létesítettek. Mivel a gyógyszerészet ekkor még céhszerű foglalkozás volt, így a gyógyszerészek működésének alapját is a városi hatóságok, a tanács és azok gyűlésének határozatai vetették meg. A város alkalmazta patikáiban a gyógyszerészeket, így felettük szabadon rendelkezett. Nagyobb városaink hatóságai már a XVII. században megszabták, hogy a gyógyszerészek a városi tanács felügyelete alá tartoznak és az előtt kötelesek vizsgát is tenni. A XVIII. század közepén Mária Terézia már rendeletileg szabályozta előbb a jogadományozást (1748), majd a gyógyszerészképzést is (1759). 1 A gyógyszerészképzés 1770 előtt nemcsak egyetemi végzettséghez nem volt kötve, de még alapvető iskolai végzettséghez sem, illetőleg ez utóbbit csak körvonalazták a rendeletek. Eleinte a gyógyszerészet ipari jellegű foglalkozás volt, mivel a gyógyszerész maga gyűjtötte és állította elő a gyógyszereket a patikában. Később a gyógyszerkincs változása következtében és már az alapanyagoknak is üzemi méretekben történő előállítása eredményeként, de nem utolsósorban a merkantilizmus elterjedésének hatására, a gyógyszerészet a XIX. századtól lassan kereskedelmi jellegűvé vált. Ennek megfelelő volt a gyógyszerészképzés is. III. Ferdinánd 1644. évi rendelete a gyógyszerészképzéssel kapcsolatosan még csupán azt írta elő, hogy a gyakornok 4 évig tanuljon egy patikában, törvényes születésű legyen és katolikus vallású, valamint a latin nyelvben némi jártasságot tudjon felmutatni. 2 Kezdetben tehát aki a gyógyszerész pályára akart lépni, az beállt tanulónak egy patikába, egy meghatározott idő után felszabadult és gyógyszerészsegéd lett. Az ezt követő néhány évi segédkedés és a vándorévek után teljes jogú gyógyszerésszé vált, ehhez azonban 1759-től még approbációs vizsgát is kellett tennie. 1 Az 1759. május 25-én kelt uralkodói, ill. az 1759. május 29-én kelt helytartótanácsi rendelet. Linzbauer Xavér Ferenc: Codex sanitario medicinalis Hungáriáé. Buda, 1852—1861. II. köt. 362. 479. sz. Rácz, I.: Gyógyszerészképzés a SOTE Gyógyszerésztud. karán 1955—1975. Bp. 1975 3. 2 Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek. Bp. 1929. U. köt. 98. Lex Sanitaria Ferdinandi 7.§ (Linzb. i.m. I. 247.
