Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)

KRÓNIKA

DR. KÓCZIÁN GÉZA (1942-1987) 45 éves korában, alkotóereje teljében ragadta el a halál Dr. Kóczián Géza nagyatádi főgyógyszerészt, gyógyszertárvezetőt, a magyar népi orvoslás és etnobotanika egyik legjelesebb kutatóját. Zalaegerszegen született, 10 éves koráig szülővárosán kívül Berzcencén és Csurgón, majd 1952-től haláláig, 1987. november 24-ig Nagyatádon élt. 1965-ben szerzett gyógyszerészi oklevelet a budapesti (ma Semmelweis) Orvostudományi Egyetemen. Kiváló észbeli képessége, rendkívül művelt elméje alkalmassá tették volna, hogy egyetemi vagy kutató pályán is kitűnhessen, de a családi kötelességteljesítés, a gyógyszerészi hivatás hazaszólította, átvette édesapjától a gyógyszertár vezetését. Ősei apai és anyai ágon is neves gyógyszerészek voltak, családja története magába foglalta szinte egész Kárpát-Európa történelmét. Kereste a magyarság és a testvéri szomszéd népek kapcsolatait, s ez a tudatos törekvés vezette érdeklődését a népi orvoslás és az etnobotanika kutatás felé. Önkéntes gyűjtő volt, aki az utolsó pillanatokban örökítette meg a népi gyógymódokat, szokásokat, növényismeretet. Csodálatra méltó memóriája és nyelvtudása (tudott angolul, oroszul, lengyelül, szlovákul, ukránul, románul és cigányul) volt. Nagy lelkiismeretességgel lejegyzett gyűjtéseit magnetofon-felvételek is igazolják, e tár a maga nemében pótolhatatlan. Minden esetben — gyakran munkatársait is belevonva — botanikailag azonosította a növényeket, és ezekről herbáriumot készített. Szűkebb hazájában, Somogyban 20 éven át gyűjtött, így Nagyatádon, Bodvicán, Bélaváron, Vízváron, Taranyban, Háromfán, Berzencén, Csurgón, Gyékényesen. 1973-ban gyüjtőtársaival a Kászoni-medencében, 1974-ben Gyimesben, Gelencén és Csernátonban, 1975-ben Kalotaszegen, 1976—77-ben Máramarosban, 1978-ban Ájban és Falucskában, 1979-ben Kisbaconban és Répáshután végzett gyűjtőmunkát. Dolgozataiban a gyűjtött anyagot nemcsak gazdasági szempontok szerint csoportosította, hanem a népi gyógynövényeket az országban, sőt nemzetközi viszonylatban is, elsőként osztályozta hatástanilag, hogy ezzel is megkönnyítse a kritikai értékelést. Erdély népgyógyászati értékeinek megmentését különösen fontosnak tartotta, s a pusztuló erdélyi magyarság körében apostoli tevékenységet végzett, reményt és hitet adott a csüggedő lelkekbe. Mindig hangsúlyozta, hogy a szomszédos népek kultúrája a népi gyógyászat és növényismeret terén is egymásra hat. Minden nemzetiséggel szót értett, minden népcsoportot szeretettel tudott megközelíteni. Legutoljára a somogyi cigányok népi orvoslási szokásairól tartott nagy érdeklődést kiváltott előadást Szerkszárdon, 1987-ben. Megjelent dolgozatai gyűjtésének ugyan kisebbik hányadát teszik ki, de 1050 oldalas doktori disszertációja (ami kiadásra lenne érdemes), olyan adattár és feldolgozás, amely pótolhatatlan értéketjelent az elkövetkező generációk számára is. E dolgozata alapján avatták mezőgazdasági doktorrá a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen. A kalotaszegi és gyimesi népi orvoslási gyűjtését tartalmazó feldolgozásai — melyekbe munkatársait is bevonta — az önkéntes néprajzi gyűjtők országos pályázatán kiemelt díjazásban részesültek. Több közép-európai szimpozionon és hazai konferencián tartott előadást. Kóczián Géza tudása, nyílt, szókimondó egyénisége, segítőkészsége mindenkinek hiányozni fog, akik személyesen is megismerhették. Példás szemléletű és gazdag tudásanyagot megőrző munkái és gyűjtött adatai a hazai néprajz maradandó értékei. Sz.L.