Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)

KRÓNIKA

HUSZÁR LAJOS (1906—1987) 1987. december 22-én elhunyt Huszár Lajos professzor, a magyar numizmatika nemzetközi hírű kutatója. Nyárádszeredán született 1906. január 29-én, Erdélyben végezte iskoláit, majd a budapesti egyetem hallgatója lett. A történelem—földrajz szakos hallgató az alapvizsgák letétele után már feladta tanárjelöltségét, művészettörténelemmel foglalkozott és ezen belül is elsősorban numizmatikával. Bölcsészdoktorátusát is e tárgykörből szerezte. Az egyetem elvégzése után, 1928-ban a Nemzeti Múzeum tisztviselője lett és maradt nyugdíjazásáig, 1968-ig. Tudományos tisztviselői pályán nemcsak az Éremtár vezetője lett, hanem a második világháborút követően — leváltásáig — a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója volt. Általános numizmatikai tevékenységéről már számos visszaemlékezés szólt, tucatnyi alapvető könyve, ötszáznál több tanulmánya, kritikája és leletfeldolgozása alapozta meg nemzetközi tekintélyét. Munkái alapvetésnek számítanak, így nem véletlen, hogy 1933-tól több évtizedig szerkesztője volt a Magyar Numizmatikai Közleményeknek, vezető egyénisége a Magyar Numizmatikai Társulatnak. Szakirodalmi tevékenységében kiemelkedő műként tartjuk számon Procopius Bélával írott és összeállított nagy munkáját a magyar érem és plakettművészetről (1932), amely egyben a „medicina in nummis" tárgykörének is alapműve. Érdeklődését jelzi, hogy amikor Szent-Györgyi Albert Nober-díjának — felajánlása következtében — külföldre kerülésére került volna sor, mindent elkövetett annak visszatartására. így került — megfelelő támogatás révén — az egyetlen hazai eredményen alapuló Nobel-díj a Nemzeti Múzeum éremtárába. Huszár Lajos szorgalmazta azt is, hogy Faludi Géza nemzetközi hírű orvosi éremgyűjteménye 1952-ben hazai közgyűjteménybe kerüljön, előbb az Országos Orvostörténeti Könyvtárba, majd megalakulása (1964) után a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba. Ez az éremgyűjtemény később kiegészült Faludi Gézának az Orvostudományi Karnak korábban eladott (1935) anyagával, újabb vásárlásokkal és végül Varannai Gyula éremgyűjteményével. így természetesen merült fel Huszár Lajos felkérése a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum éremgyűjteményének feldolgozására és tudós kezelésére már 1965-ben, majd nyugdíjazása után (1968-ban) mintegy „főállásban" tudományos tanácsadóként. Bár átfogó nagy numizmatikai munkássága mellett az orvosi numizmatika csak másodlagos szakterülete lehetett, de mégis maradandó értéke az orvostörténelemnek. Nemcsak a világhírű gyűjtemény feldolgozásával, ismertetésével, amely mennyiségileg már túlszárnyalta a híres Bretauer és a bostoni Storer-gyűjteményt, hanem szervező és irodalmi munkásságával egyaránt. Nincs módunkban felsorolni valamennyi előadását, írását e helyen. De az Orvostörténelmi Közlemények hasábjain jelentek meg magyarul és idegen nyelven a közleményei, többek között Johann Henis emlékéremről (1971), a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban őrzött brit érmekről (1972), a gyógyszerészeti vonatkozású érmekről (1974), Balassa János viaszarcképéről (1975), valamint egy értékes katonaorvosi kitüntetésről (1983). De két könyve is napvilágot látott — társszerzőként — a magyar orvosi érmek teljességre törekvő katalógusa (Medicina in nummis. 1977), majd egy válogatás a Semmelweis Múzeum legszebb érmeiből (1981.). Huszár Lajos életútjának ez utolsó két évtizede alatt szerezte meg a tudományok doktora fokozatot, kapta meg az egyetemi tanári címet. A Magyar Orvostörténelmi Társaság Weszprémi István Emlékéremmel, az Elnöki Tanács pedig Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki (1980). De ezen túlmenően számos nemzetközi kongresszus, a Magyar Numizmatikai Társulat volt sikereinek és elismerésének színhelye. E gazdag életút, maradandó életmű jelzi, hogy a megpróbáltatások és igazságtalanságok után is van beteljesülés, amit mind elért e rendkívüli tudású, szerény kutató, aki magával hozta a Székelyföldről igazi karakterét, kálvinista etikáját és hivalkodás nélküli magyarságát. K.K.