Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)

KÖNYVSZEMLE - Klimaschewski-Bock, Ingrid: Die „Distinctio sexta” des Antidotarium Masuë in der Druckfassung Venedig 1561 (Magyar László) - Wunderli, P. (Hrsg.): Der kranke Mensch in Mittelalter und Renaissance (Ringelhann Béla)

Klimaschewski-Bock, Ingrid: Die ,,Distinctio sexta" des Antidotarium Mesuë in der Druckfassung Venedig 1561 (Sirupe und Robub) Übersetzung, Kommentar und Nachdruck der Textfassung von 1561. Mit einem Geleitwort von R. Schmitz. Quellen und Studien zur Geschichte der Pharmazie, Band 40. Deutscher Apotheker Verlag, 1987. 326 p. A késő középkor gyógyszerkönyv-irodalma az antikvitás örökségét közvetítő arab szerzők művein alapult. E művek közül is kiemelkedik jelentőségében a Mesue nevével fémjelzett Antidotarium, amely azonban bizonyára nem a nagy tudóstól származik, s keletkezési idejéről sem mondható több, mint hogy a 10. és a 12. század közt született. Bock tanulmánya e nagy hatású mű talán legérdekesebb fejezetét vizsgálja: a distinctio sexta-t, amely a szirupokról szól. A szirupkészítmények igen fontos szerepet játszottak a középkor s az újkor gyógyszerészetében, és sok ismert készítmény ezek közül éppen az elemzett mű hatására terjedt el földrészünkön. A tanulmány további érdekessége, hogy a Mesue-munka mellett nagy súlyt fektet a műhöz írott Jacobus Sylvius-, Christophorus de Honestis- és Manardus-kommentárok értelmezésére is, s így számos értékes következtetést tud levonni a késő középkori s kora újkori gyógyszerkészítési technika vagy a gyakorlati gyógyszerhasználat vonatkozásában. Bock könyvét azonban nemcsak a szövege és világos gondolatmenete teszi gazdaggá, hanem nagyszerű irodalomjegyzéke, tárgymutatója és a végén található fakszimile Mesue-tanulmány is. A Deutscher Apotheker Verlag nívós sorozatában megjelent könyv a középkori, újkori s legújabb kori gyógyszerésztörténet forrásmunkájaként is jól használható. Magyar László Wunderli, P. (Hrsg.): Der kranke Mensch in Mittelalter und Renaissance Studia Humaniora, Droste Verlag, Düsseldorf, 1986. 187 p. A kötet 8 középkort kutató 1—1 munkáját tartalmazza. Nem csak a betegekkel és a betegséggel foglalkozik, mint azt a kötet címéből is gondolnánk, hanem inkább a humánum gondolatának fejlődését vizsgálja. Ha megnézzük a szerzők foglalkozását, kitűnik, hogy igen különböző: angol szakos, a kelet-európai tudomány tanára, a középkori tudományok előadója, a rendszeres teológia tanára, a romantikus fdológia professzora stb. Egyetlen orvostörténész professzor van a szerzők között: H. Schadewaldt, aki a bevezetőben összefoglalja az egyes tanulmányok értékét. A kötet első tanulmánya a Christus Medicus címet viseli. Az emberi orvoslás mindig magán viselte az „isteni eredet" jellegét. A gyógyító Krisztus-fogalom, nemcsak csodás gyógyításait, hanem a helyes ápolást is jelenti. A „vendégség", amellyel ő lát bennünket biztosíthatja az egészséget, amit a testi-leki kiegyensúlyozottság ad. A második fejezet a bencés rend szerzeteseinek beteggondozásáról ír. Ebből megtudjuk, hogy a betegeket mindig különválasztották az egészségesektől (szegényektől), külön épületrészben kezelték őket. A VIII—IX. században Szent Gallenben terveztek egy épületet, ahol a betegeket helyezték el. Ez több szobából állott, a klausurán kívül helyezték el. A „domus infirmatoriában" külső (nem a rendhez tartozó) betegeket is ápoltak. A betegápolók az éjszakát, ha súlyos beteg is volt, a kórteremben töltötték, de napközben részt kellett venni a szentgyakorlatokban. A Clugni reform változásokat hozott létre: például a betegekkel foglalkozó szerzetesek nem fogyaszthattak húsételt, mint a betegek számára meg volt engedve. Többek között a betegek italt is fogyaszthattak. Az ápolás alatt álló betegeket nem látogathatták sem a rend tagok, sem a külső látogatók, de a haldoklókat körülvették a szerzet tagjai és a hagyományos szertartással búcsúztak tőle.