Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)

ADATTÁR - Huszár György: Magyar orvosok önéletrajzai

kért adadémikusnak elküldeni az elhalt önéletrajzát. Ezek egy része nem került vissza a kézirattárba és még szerencsés eset, ha az más gyűjteményben bukkan fel. [Például Kéry-Bittner Imrének (1798—1887) 1871-ben az MTA számára írott önéletrajza az Orvostörténeti Könyvtárban található.] Az akadémikusok önéletrajzainak jelentős része még kézzel írott és csak a múlt század végén jelennek meg a géppel írottak. Terjedelmük — nem volt megszabva — igen különböző: 1—25 oldal között változó. Stílusuk is igen eltérő. Némelyik szinte nyomdaérett kézirat, amely családi adatokat, ifjúkori élményeket, tudományos munkásságuk részletes eredményeit is rögzíti. A kézirattár több, még a XVIII. század második felében született orvostudósunk, mint például Kováts Mihály (1762—1851), Almási Balogh Pál (1794—1867), Csorba József (1789—1858), Stáhly Ignác (1787—1849), majd a múlt század első felében született Batizfalvy Sámuel (1826—1904), Duka Tivadar (1825—1908), Flohr Ferenc (1809-1871), Klug Nándor (1845—1909), Schulek Vilmos (1843—1905) hosszabb-rövidebb, saját kézzel írott önéletrajzát őrzi. A XIX. század második felében és a századforduló idején született tudósainknak a második világháború kitörése előtti időkig benyújtott önéletrajzai között is van figyelemre méltó. A túlnyomóan gépelt szövegek egy része feltünteti benyújtásuk időpontját is. A második világháború után bekért, beküldött önéletrajzok már tudománytörténeti szempontból alig érdemelnek figyelmet, mert olyan rövid, géppel írott adatfelsorolások, mint amilyeneket a legkülönbözőbb hatóságok — okkal, ok nélkül — alkalomadtán igényelni szoktak. Az önéletrajzok — az eddig említettek mellett — még további különböző szempontokból osztályozhatók, csoportosíthatók. Az egyik ilyen szempont, hogy milyen formában maradtak fenn. Legmaradandóbban a nyomtatás őrzi meg az önéletrajzokat. A magyar orvosi önéletrajzok — ha terjedelmesek — sokszor önálló kötetekben, máskor folyóiratokban, sok részletben, folytatólagosan jelentek meg. A viszonylag rövidebb életrajzok, visszaemlékezések, önéletrajzi részletek folyóiratokban, évkönyvekben és tanulmánygyűjteményekben kaphattak helyet. Neves orvosok méltatásakor jó és könnyen hozzáférhető kútforrás a nyomtatásban megjelent önéletrajzuk, lexikális értékelésükkor pedig feltétlenül említést kívánó adat. A bibliográfiánkban szereplő 203 mű közül 168 jelent meg nyomtatásban. A spontán íródott, de nyomtatásban még meg nem jelent önéletrajzok fennmaradási lehetősége a megőrzött kézirat. Számuk a bibliográfiánkban mindössze 8. íróik: Arató Emil belgyógyász, az antialkoholista mozgalom kiemelkedő alakja, Bencze Lajos bécsi, majd londoni fogorvos, Hőgyes Endre professzor, Makai Endre sebésztanár, Révész Fülöp békéscsabai gyakorló orvos, Rozmusz Péter irgalmas rendi fogász és Tangl Ferenc professzor. A felsoroltak között van terjedelmesebb, klasszikus önéletrajz is, amelyet az írója későbbi megjelentetés, esetleg családja, barátai számára készített. Az ilyen önéletrajzok felkutatása nehéz, a bibliográfia összeállítóját sokszor a szerencsés véletlen segíti. Bizonyos, hogy számos értékes önéletrajz-kézirat lappang még családi irományok között és félő, hogy ezek nem avatott kézbe kerülve megsemmisülnek. Az általam felsorolt nem kézirattárakban vagy levéltárakban őrzött önéletrajzok legtöbbször családtagok (leszármazottak), kutatók vagy gyűjtők birtokában vannak. Ajánlatos volna, hogy ezek, de legalább fénymásolataik közületi kézirattárokba kerüljenek, hogy elvesztésük, megsemmisülésük elkerülhető legyen. A kéziratban fennmaradt és nyomtatásban megjelent önéletrajzok éles elkülönítésének is vannak akadályai. Számos kéziratos önéletrajzot írójuk halála után nyomtatnak ki. Ez néha rövid idővel az elhalálozás után, más esetekben csak hosszú idő — esetleg évszázadok után — történik. Ilyenkor rendszerint a kézirat sajtó alá rendezője szelektál, csak egy rész kerül kinyomtatásra és a fennmaradó rész továbbra is kézirat marad. Az önéletrajzok indítékainak, csoportosítási szempontjainak taglalása után a szerzők személyiségét is értékelhetjük. Míg a magyar önéletrajzíró orvosok jelentős része ismert nevű, a tudománytörténelemben nyilvántartott személy, addig jó néhányan közülük egyszerű, alig ismert gya-