Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Felkai Péter: Abraham Lincoln meggyilkolása és újjáélesztése a korabeli orvosi ismeretek tükrében

telt, a Biblia több helyén, más és más próféta tettei közt megtaláljuk az emberek , feltámasztásának" c módját. Természetesen nem arról van szó, hogy az ókorban rájöttek volna arra, hogy kilélegzett levegőnk még tartalmaz annyi oxigént, hogy az az újraélesztésben hasznosítani lehet [9, 10]. Sokkal inkább arról, hogy egy tapasztalati tény, mint az ,,életet leheli bele" rítusaként rögződött. Ezt a fordulatot többször is megtaláljuk a Bibliában, bizonyítékául annak, hogy a lélegzést tekintették az élet hordozójának. (Lingvisztikai bizonyítéka a görög a , ,pneuma", a lélek — levegő fogalma is.) Mai tudásunk érdekes módon, ismételten előtérbe helyezi a respiratiót: ,,A halál tengelyében az oxigénhiány áll" — írja Véghelyi [11] és ebben a respiratióba értendő a szöveti oxigenisatio is, függetlenül attól, hogy hiányát pl. a keringésmegállás okozza-e. A testre való ráborulásnak más célja is volt, ezt ki is hangsúlyozza a próféta ,,csodatettének" leírása: a (tetsz)halott felmelegítése. Ennél a kérdésnél azonban érdemes egy kicsit elidőzni. A halálba dermedt test felmelegítésének a gondolata logikusan felmerülhetett az ókori ember gondolataiban: eredményt azonban nemigen hozhatott, ezért valószínűtlen, hogy a tapasztalati segélynyújtás korszakában mint újraélesztési fogás fennmaradhatott. Hasznosnak bizonyulhatott azonban a vízbefúltak felélesztésénél, ahol ha a fulladás nem is következik be, a test extrém mérvű lehűlése okozza a keringésmegállást. A melegítés, mint therapiás ténykedés javasolt a korszerű intenzív therapiában „near-drowning "-naknevezett,,vízben valófuldoklás"-m\ is. [12, 13] Valószínű, hogy az újraélesztésre tett első kísérleteket a megfulladtak megsegítésének érdekében tették. A resuscitatio és a mentés története szorosan összefonódik a vízből mentéssel, mint azt a későbbiek folyamán látni fogjuk. A test felmelegítésének gondolata tehát, mint az újraélesztési procedúra része, fennmaradt csaknem a XIX. század végéig. [14] Az ókori újraélesztési kísérleteket legnagyobbrészt a vízbefulladtak lélegeztetésével kapcsolatos ábrákból ismerjük, s ezek világos, ma is értékelhető és hasznosítható elképzeléseket tartalmaznak. [15] Hippokratész fellépésével azonban a betegségek okainak kutatása is megkezdődik és a haladó szemlélet mellett a spekuláció néha elnyomja az ősi tapasztalatokat. Hippokratész vitathatatlan tekintély évszázadokon át: tévedései is azok. Véleménye szerint a megfulladónak lelke nem tud a testből kiszabadulni, vergődése felhabosítja a vért. Az az akasztott, akinek a szája habzik, nem menthető. [16] Rá hivatkozik Galénosz, mikor a fulladást tanulmányozva kijelenti, hogy a szájüregbe hatoló víz lenyomja a gégefőt, elzárja a légzés útját, s a pneuma a testben marad, ott semmisül meg. A lezárt légutak megnyitására viszont Aszklépioszra hivatkozik, aki egy retropharyngeal gyulladásnál tracheotomiát alkalmazott. A fulladás (a pneuma megsemmisülése) szörnyű halál, a lélek megsemmisülése még ennél is gyalázatosabb a középkor gondolatvilágában: elterjed a balítélet, hogy az ilyen halál csak Isten átkozottjainak osztályrésze, aki pedig ezeken segíteni akar, az bűnt követ el. A reneszánsz óriási szemléleti változást hoz ezen a téren: tudományos vizsgálatok tárgyává teszi az emberi testet, a vegytant és általában a világ jelenségeit. Látványosan szakít az alkímia az arisztotelészi elvekkel, és ez a szakítás egyúttal a modern kémia és orvostudomány kezdeteit is jelentette. A látványosságot Paracelsus biztosította, aki 1527-ben hirdette meg előadásait az új orvostudományról a baseli egyetemen, s ennek bevezetéseként nyilvánosan elégette Galénosz és Avicenna műveit. Paracelsus a kísérletek híve volt, és valószínűleg vegyészeti ténykedése közben használt kovácsfűjtatója volt az, mellyel egy asphyxias betegét lélegeztette. [17] Kortársa, Vesalius állatkísérletei során a megfulladást tanulmányozva, nádszál segítségével intubál, mesterséges lélegeztetést alkalmaz, majd thoracotomia után megfigyeli és leírja a kamrafibrillatiót, és megkísérli azt a szív ritmusos összenyomásával megszüntetni. [18, 19] Harvey a vérkeringés felfedezője a ,,De motu cordis ' ' című munkájában tanulmányozza a kézzel végzett direkt szívmasszázs hatását az álló szívre. 1667-ben mutatja be R. Hooke egy mellkasmegnyitott kutyán a tracheotomiát és az ezen keresztül végzett mesterséges lélegeztetést Londonban a Royal Society előtt. A lélegeztetést