Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Tokaji-Nagy Tivadar: Tábori kórház 1684—1686

TÁBORI KÓRHÁZ 1684- 1686 TOKAJI-NAGY TIVADAR Buda töröktől való visszafoglalása hazánk történetének korszakfordító eseményei közé tartozik. Most nem magával a várostrommal, a harci cselekményekkel kívánunk foglalkozni, hanem történeti adatok alapján szeretnénk összefoglalni az ostromló sereget kísérő tábori kórház működését. Benedetto Odescalchi 1676—1689 között XI. Ince néven volt római pápa. Diplomáciai tevékenységét a törökök elleni összefogás jellemezte. Anyagi támogatást is nyújtott a keresztény seregeknek. Jelen írásunkban csupán emberbaráti intézkedésével foglalkozunk. XI. Ince pápának gondja volt azokra, akik a kegyetlen tusakodás áldozatai lettek, akik egészségüket hagyták a csatatéren. Abban az időben az államok részéről nem volt olyan intézmény, mely a sebesültek ápolását végrehajtotta volna. XI. Ince lelkében ébredt fel először az a gondolat, hogy a szerencsétlen sebesültekkel intézményesen kell törődni. Elrendelte, hogy a harci sereget könnyen szállítható tábori kórház kísérje.

1 Eme szinte forradalmi újításnak a gondolata az emberszeretet síkján a pápaság nevéhez fűződik, gyakorlati kivitelezése pedig Buonvisi bécsi nunciusnak köszönhető. Szekfű Gyula megállapítása szerint ugyanis Buonvisi energiája tette lehetővé a pápai terv megvalósítását.

2 A bécsi nuncius bíboros 1684-ben, Linzben kelt hatalmas felhívásával adakozásra szólította fel a keresztény országok polgárait a szervezendő hadikórház érdekében.

3 Hivatkozott arra, hogy Őszentsége nemcsak búcsúkat engedélyez a harcbamenőknek, hanem a krisztusi szeretet szellemében a beteg és sebesült katonákról is gondoskodni kíván. Ezért határozta el, hogy tábori kórházat létesít, mely a seregeket követni fogja a magyarországi harcok során. Felszólította a bíboros a szónokokat és a gyóntatókat, hogy buzdítsák a híveket adakozásra és elrendelte, hogy a templomokban e célra külön perselyeket állítsanak. Hogy pedig az adakozók bizalmát biztosítsa, két tényezőt külön is nyomatékosan hangsúlyozott Buonvisi bíboros. Az egyik a pénzkezelő személyére vonatkozott. Az adományok Kollonics Lipót bécsújhelyi püspök felügyelete alatt fognak állni. A választás azért esett erre a személyre, hogy még a gyanúja se merülhessen fel annak, hogy a nemes cél helyett rosszra fordítják a befolyt összeget. Az emberi gyengeség, a telhetetlen kapzsiság abban az időben is kísértette a pénzkezelőket. Sajnos nem egy kézen hatalmas összegek sikkadtak el. Gondoljunk csak például Zinzendorfra, aki a bécsi kamara pénzét tékozolta el.

4 Indokolt volt tehát, hogy Buonvisi megnyugtassa az adakozókat: ez esetben az adományokkal nem lesz visszaélés. — A másik szempont pedig amire Buonvisi bíboros külön is felhívta a figyelmet, hogy a beteg és sebesült katonák ápolói nem tudatlan és hanyag felcserek lesznek, hanem az irgalmasrend jól képzett betegápolói. A betegápoló irgalmasrendet a spanyol Ciudad János (Istenes Szent János) alapította a XVI. század derekán. Granadában volt az első irgalmasrendi kórház. Az 1680-as években Európaszerte (Spanyolországban, Itáliában, német földön, Ausztriában) működtek már irgalmasrendi kórházak. így érthető, hogy a tábori kórház kezelésére Buonvisi bíborostól az irgalmasrendi szerzetesek kapták a megbízást. ,,Cura autem sauciorum et infirmorum potissima fratribus misericordiae ad hujusmodi opera institutis superinde fiducialiter commissa est. ' ' Az irgalmas barátok fizetést nem kapnak, ingyen, egyedül szeretettől indítva teljesítik hivatásukat. Ezért emelte ki 1 Fraknói Vilmos: XI. Ince pápa és Magyarország felszabadítása a török uralom alól. Bp. 1886. 103. 2 Hóman Bálint—Szekfű Gyula: Magyar történet. IV. köt. Bp. 1935. 209. Archivio segreto Vaticano: Nunziatura di Germania. Vol. 208, lettere del signor Cardinal Nunzio in Vienna, (idézve Joseph Maurer: Cardinal Leopold Graf Kollonitsch Primas von Ungarn. Sein Leben und sein Wirken. Innsbruck, 1887. 485—487. megjelent közlése nyomán.) 4 Meszlényi Antal: Buda felszabadítása 1686. Bp. 1936. 63—64.