Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Ballér Piroska: Orvos és beteg kapcsolatát meghatározó tényezők a Corpus Hippocraticumban
hippokratészi voltát. S az öngyilkosság megítélése sem volt olyan egyértelmű — még Hippokratész koránál sokkal később sem —, mint ahogyan ezt az Eskü szövegéből feltételezhetnénk. Először is tehát ezeket a fogalmakat s a mögöttük meghúzódó értékrendet kell értelmezni és leírni. Ehhez el is kell távolodnunk eredeti gondolatmenetünktől. Ugyanis érdemes megnézni, hogy az abortusz és az öngyilkosság határozott, egyértelmű tiltása, ill. elítélése mikor, milyen gondolati rendszerben kapcsolódik először össze. Ennek a kérdésnek az elfogulatlan és meggondolt tisztázása hasznos eredménnyel járhat még akkor is, ha ezáltal a hippokratészi esküről talán az derül ki, hogy etikai normáinak egy részét keresztény meggyőződés sugallhatta. Az Esküvel kapcsolatban további két fő kutatási szempontot vélek szükségesnek. Az egyik a szövegben és a szöveg mögött meghúzódó, az orvosi gyakorlattal és az orvosi életformával kapcsolatos társadalmi normákat vizsgálná és helyezné tágabb összefüggésekbe. A másik ennek az eskünek az utóhatására összpontosítana — az ezzel kapcsolatos vizsgálatokba mai, európai orvosi esküformulákat is érdemes bevonni. (Ez utóbbi két szempont az Esküre, mint önálló szövegegységre vonatkozik: ekkor tehát hippokratészi voltának mértéke közömbös.) Egyébként, amint láttuk, a Hippokratész nevéhez kapcsolt művek között bőven akadnak olyanok, amelyek külső és belső érvek alapján az Eskünél valószínűleg korábbiak, akár i. e. IV. századiak is, tehát Hippokratész — feltételezett, de igen valószínű — korához sokkal közelebb állnak, és etikai szempontból is többet mondó, általánosabban érvényesíthető gondolatokat tartalmaznak. Az Eskü is csak ezekkel a szövegekkel összefüggésben, diakron vizsgálatában nyerheti el igazi helyét és valódi jelentését — ekkor azonban már aligha nevezhetnénk „hippokratészinek". A CH vizsgált traktátusai az orvos és a beteg kapcsolatát meghatározó követelmények és előírások szempotjából egységes, rendszerezhető képet mutatnak, s ennek lényege: a beteg érdekét szolgáló orvosi magatartás alapja a tapasztalaton és a racionális gondolkodáson alapuló magas szintű szakmai tudás, s az orvoslás az orvos és a beteg kölcsönös együttműködését — is — jelenti. Mindezt az 'ETCLSTJ^XLCOV ä 11. 9—15. foglalja össze legtömörebben és fejezi ki igen szuggesztíven: Aéysiv xà Ttpoysvófxeva, yivtóo-xeiv xà TiapEÓvxa, rcpoXeyeiv xà £rjó(i.sva ' fisAexav xaüxa • aoxetv rapt, xà vofjYjjjtaxa Súo, tbcpEÀsïv r t y.r t ßXa7TXEt.v • 7] zéyyy] Sià xpitov, xö vóo-Yjfxa xai ó voaécov xai ó iyjxpóc • ó iyjxpóc ÚTtTjpéxTjí; T% XS^VÏ^" UTXEuavxioucrOat. xà vocry)fi.axt xov vocréovxa (xsxà xoü íyjxpoü. (Meghatározni az előzményeket, felismerni az adott helyzetet, belátni azt, ami következhet: ez a feladat. Ami a betegségeket illeti, két dolog fontos: segíteni vagy legalább nem ártani. Az orvoslásnak három összetevője van: a betegség, a beteg és az orvos. Az orvos mesterségének szolgája; a betegnek pedig az orvossal együtt kell küzdenie a betegség ellen.) PIROSKA BALLÉR research fellow of the Semmelweis University of Medicine Institute of Social Medicine and History of Medicine H —1445 Budapest VIII., Nagyvárad tér 4. SUMMARY Hippocrates himself and the writings connected with his name raise many questions to the researcher. It is also questionable whether it is possible to study the so-called Corpus Hippocraticum as a context? The present paper gives a positive answer with restrictions and offers a brief survey of this problem. (1st part)
