Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 117-120. (Budapest, 1987)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Ballér Piroska: Orvos és beteg kapcsolatát meghatározó tényezők a Corpus Hippocraticumban
gyobb homály ezt az írást veszi körül. 47 Ez a közismertség azonban nem régi keletű: sem Arisztotelész, sem Galénosz, sem Celsus nem említi egyszer sem. Az egyetlen auctor, aki az Esküt az ókorban mai népszerűségére némileg emlékeztető pátosszal említi meg, Scribonius Largus az i. sz. I. századból; ez az idézet egyben a legkorábbi ókori hivatkozás is. 48 Mindez már önmagában is kétségessé teszi az Eskü „hippokratészi" eredetét, sőt felmerül a kérdés: létezett-e egyáltalán Celsus kora előtt? 49 Másrészt van az Eskü szövegében két olyan elem, amely nem látszik összeegyeztethetőnek az eddig említett, illetve a CH-hoz általában hozzátartozó szövegekkel. Az abortusz és az öngyilkosság tiltásáról van szó — s szerintem fontos, hogy e két elem egyszerre van jelen. Ennek a kérdésnek a részletes elemzése messzire vezet, és külön tanulmány tárgya lesz. Több irányban kell kutatásokat végezni. Hiszen van olyan a CH traktátusai között ( rUpl cpúcHoc TCOCISÍOU 13.), amely az abortuszt mint magától értetődő születésszabályozási módot említi. Hasonlóan ír Platón (Az állam 461 c) és Arisztotelész (Pol. 1335 b) is. Már ennek a három szöveghelynek a léte is megkívánja, hogy külön indokoljuk az Eskü 47 Éppen Haller fenti mondatával — és szinte minden lényeges, Hippokratészről vallott nézetével — száll vitába Gruner (i. m. p. 33. ff.). Közli Haller véleményét a CH egyes írásairól, majd kijelenti: ,,... qua de causa hunc librorum Hippocraticorum ordinem nobis approbare haud liceat, facile possit intelligi." (p. 37.) Elfogadható ellenérvei azonban nincsenek: a művek hippokratészi voltát főleg annak alapján határozza meg, hogy a szóban forgó traktátus méltó-e (dignus, dignissimus) Hippokratészhez vagy sem. Ez a szempont is adhatna megbízható eredményt, ha e ,4ignus" jelző mögött a CH-ban rejlő közös vonások felismerése rejlene. Ilyen általánosan érvényes vonásokról azonban nem ír Gruner, viszont elfogult, szinte elfogódott hangon említi az Esküt (p. 41—42.). — Az ő hagyományait követi pl. Otto Korner (Der Eid des Hippokrates, 1921.) és lényegében a köztudat is. — Igaz ugyan, hogy „Habet hic liber (ti. az Eskü) multa antiquitatis testimonia" (Gruner, i. m. p. 41.); csakhogy ami Gruner korában — és ma — „antiquitas", az Hippokratész bármily tág határokkal is mért idejéből szemlélve késő utókor. S ha ezek a tanúbizonyságok („testimonia") Szoranosztól, Hieronymustól vagy Scribonius Largustól valók, akkor inkább ellene szólnak annak, hogy az Eskü szövege már az i. e. V—rV. sz.-ban is létezett. Gruner könyve és szemléletmódja nem önmagában fontos, hanem azért, mert kevés olyan — egyébként nagy olvasottsággal megírt — mű van a szakirodalomban, amely a mai, nem tudományos közvéleményt is ilyen híven tükrözné. A szakirodalomban lezajlott vitákat — mert itt már az Otto Körneréhez hasonló vélemény számít ritkának — Levine így foglalja össze (i. m. p. 57.): "As for its time of composition, it has been assigned to every century from the 6 th cent. B. C. down to the imperial period of Rome." Sigerist belső érvek alapján is kétségbe vonja az Eskü szövegének autentikus — sőt ókori — voltát (i. m. p. 302.): " .. .in Hippocratic medicine abortion was in no way frowned upon but was considered a perfectly legitimate method of regulating the population . .. Suicide, particulary, under the influence of Stoic philosophy, was generally accepted in Greece as well as in Rome, and we know of many cases in which poison was supplied by physicians." így az is lehetséges, hogy az abortusz és az öngyilkosság elítélése, ill . tiltása a keresztény tanok hatását tükrözi. 48 Scribonius Largus: Compositiones (Epistula dedicatoria, p. 2.): „Hippocrates, conditor nostraeprofessions, initia disciplinae ab iureiurando tradidit..." Sigerist szerint is (i. m. p. 312. Note 8.): „The earliest ancient reference to the Oath dates from the I s ' century A.D. and is to be found in the preface to the Compositiones of Scribonius Largus." Levine olyanokat említ, akik, bár Hippokratészről sokat írtak, az Esküről nem szólnak (i. m. p. 57.): "The work is not mentioned by either Bacchius or Celsus, commentators of the second century B. C. and early first century A.D. respectively. ..." 49 Sigerist végül arra a következtetésre jut, hogy (i. m. p. 302.): "It is not at all certain that the Oath was ever sworn in antiquity. It is never mentioned in the pre-Christian era. Pythagorean physicians may have drawn it up as a reform program and possibly even as a protest against current practices" Levine alapul is veszi azt, hogy az Eskü nem „hippokratészi" írat, és ennek alapján tartja a 1 lepi Té/vYjí-t is Hippokratész — ill. a CH legrégibb — műveinél későbbinek (i. m. p. 38.): "The definition oj medicine which he gave is consistent with the wording of the famous Oath, in which the practitioner is spoken of as one who uses treatment to help the sick and who enters the house to help the sick."
