Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 113-114. (Budapest, 1986)

TANULMÁNYOK - Orosz Éva: Egészségügyi alapellátás — területi különbségek (1876—1945)

a legnyomasztóbb. ,,A községi-, körorvosnak lakáspénz vagy természetbeni lakás jár... A községekben gyakran fennálló rossz lakásviszonyok miatt a községi-, körorvosok lakáskérdése igen sokfelé mai napig megoldatlan probléma... Igen sokszor azért nem tud egy orvos valamely községben tartósan megmaradni, mert nem tud megfelelő' lakáshoz jutni" — írja 1939-ben Johan Béla államtitkár. 1938-ban került csak sor arra, hogy felmérjék az egészségügyi körök helyzetét. Ennek nyomán a belügyminiszter 1939 elején 206 új községi, körorvosi állást szervezett. (Ez kb. 20%-os növekedésnek felelt meg, így kb. 4900 lett a körök átlagos lakosságszáma.) Azt tűzték ki célul, hogy az orvos a körének községeit hetente legalább kétszer felkeresse. Az orvosi állások növelésére azonban többségében éppen a legszegényebb községekben volt szükség, ezeknek a költségvetése azonban ezt nem bírta volna el. ,,A kormány úgy oldotta meg ezt a nehézséget, hogy kb. félmillió pengő államsegélyt biztosított oly községek részére, amelyekre az új állásszaporítás (új körbeosztás) nagyobb terheket rótt, s amelyeknek pótadója igen magasra emelkedett volna" (1939 elején a községi, körorvosi állások száma 1193-ra emelkedett). Továbbá: „Legújabban kétféle módon törekszünk — különösen újonnan szervezett községi-, köwrvosi állások esetén — a lakáshiányon segíteni: egyrészt MABI-kölcsönt szerzünk a községeknek, másrészt a Falu Szociális Alap segélyt nyújt e célra. .. .Az orvosok berendezkedési nehézségein a Nemzeti Önállósítási Alap könnyített kölcsönök nyújtásával." (Johan, 1939, 60.) A városi, községi és körorvosok állami tisztviselőkké való minősítését az 1942. évi XII. törvény rendelte el. A történelem fintora, hogy a haladó orvosoknak a múlt század vége óta hangoztatott egyik fő követelését — az egészségügy államosítását — az ellenforradalmi rendszer olyan háborús időszakban valósította meg, melyben olyan fasiszta rendelkezések is megszülettek, amelyek megtiltották például a zsidó orvosoknak a községi és körorvosi állásokban való alkalmazását. Ugyanakkor ebben az időszakban működött — a tanulmányban vizsgált időszakot tekintve — az állami irányítás legrugalmasabb szervezete. Az egészségügyet irányító minisztérium — a Népjóléti és Munkaügyi M., majd a Belügyminisztérium — általános igazgatási ügyekkel foglalkozott. A szakmai irányítást a minisztérium keretén kívül álló, de annak alárendelt intézmény látta el, amely bürokráciamentesen, rugalmasan adhatta ki utasításait, s végezhette ellenőrző tevékenységét. Ez az intézmény az Országos Közegészségügyi Intézet volt. * Az I. világháború után az egészségügy egyik legjelentősebb vonása a megelőzés egyes ágainak megjelenése volt. ,,A nagy csecsemőhalandóság felkeltette az anya- és csecsemővédelem iránt az állam és a társadalom figyelmét és ennek következménye a Stefánia Szövetség'

3 megalakulása és e munkakör ellátásával való megbízatása lett. Ez a munka terjedelmében ma hazánkban messze túlszárnyalja az egészségvédelmi munka összes többi ágazatait együttvéve. Az anya- és csecsemővédelemmel körülbelül egyszerre indult meg, de már sokkal kisebb érdeklődéstől kísérve a tuberculosis elleni praeventív küzdelem. A nemi betegségek elleni küzdelem és az elme- és idegbetegek •védelme csak most bontogatja szárnyait, míg az iskolaegészségügyi munka csak Budapesten fejlődött ki, a vidéken még kezdeti stádiumban van." (Johan, 1929.) A 30-as évek közepére azonban az egészségügy központi irányítása számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a megelőzés szinte teljesen érintetlenül hagyta a falvak nagy többségét, és addig az ún. A Stefánia anya- és csecsemővédelem társadalmi mozgalom volt, amely döntően a városokban fejtette ki tevékenységét.