Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 113-114. (Budapest, 1986)
TANULMÁNYOK - Orosz Éva: Egészségügyi alapellátás — területi különbségek (1876—1945)
szakvédelem keretében kialakult szervezeti formái nem is alkalmasak a falvak egészségügyi helyzetének javítására. ,,A kisebb községekben azonban ilyen önálló védőintézeteket [anya- és csecsemővédőintézet, tüdőbeteg-gondozóintézet, nemibeteg-gondozóintézet — O. É.] felállítani célszerűségi és gazdasági okokból nem lehet. A falvakban egy egység keretében kell az egészségvédelmi szolgálatot megszervezni, azt az ottlévő — igen gyakran egyetlen — községi orvosra és a melléje adott — az egészségvédelem különböző ágazataiban jól kiképzett — védőnőre kell bízni." (Johan, 1938) A zöldkeresztes egészségvédelem 14 tehát a szakvédelemmel szemben ún. általános vagy családi egészségvédelem volt. Az egészségvédelem rendszere a községi és — irányítójukként — a járási egészségügyi központokból (egészségházakból) tevődött össze. A 30-as évek végére az , egészségvédelmi körök" általában egybeestek az orvosi körökkel. Ha az egészségvédelmi körzet több községből állt, a székhelyközségben volt az egészségház, a többi ún. bekapcsolt községekben pedig egészségvédelmi tanácsadó felállítását tervezték. A fentiekben megfogalmazottak jelentették a zöldkeresztes egészségvédelem fő koncepcióját. 1934-ben 10 éves programot fogadtak el az egészségvédelmi körök egész országra kiterjedő megszervezésére. A mozgalom kb. 10—15 éves késéssel követte az Európában elsőként kibontakozó falusi egészségvédelmi törekvéseket. Koncepciója felhasználta azok tapasztalatait kapcsolódva a nemzetközi egészségügyi szervezeteknek a faluegészségügy terén folyó munkálataihoz. Az egészségvédelmi tevékenység feltételeit a szakemberek (ápolók, orvosok) képzésében és anyagiakban is törekedtek megteremteni. E tevékenység részét képezte a szociális gondozás is. Nem utolsósorban: először indult el törekvés a lakosság szervezett keretek között folyó szélesebb értelemben vett egészségnevelésére. A zöldkeresztes egészségvédelmi körök létrehozása különböző mértékben haladt előre az egyes megyékben. A gazdasági tényezők itt is éreztették differenciáló hatásukat. A legszegényebb községekben az egészségvédelem tárgyi feltétcicinek biztosítása állami eszközök bevonása nélkül nem volt megvalósítható. , Sajnos — kevés kivétellel — éppen azokban a megyékben halad a községek korlátolt teherviselőképessége miatt nagyon lassan a zöldkeresztes egészségvédelem kiépítése, ahol a csecsemőhalálozás magas s ezért ott — éppen ellenkezőleg — minél gyorsabban kellene az egészségvédelmi szolgálatot megszervezni. Ennek a paradox helyzetnek kiküszöbölése érdekében biztosítja most már az állam a védőnők illetményeit, teremtette elő társadalmi forrásból a Falu Szociális Alap a szegény községek egészségházaira szükséges építési költségeket és segíti a belügyminiszter a községek segélyalapjából a községeket az egészségvédelemmel kapcsolatos dologi kiadások viselésében." (Johan, 1943.) Ezekben a községekben tehát csak a 30-as évek végén, a városokhoz képest kétszeres késéssel és az anyagi feltételek differenciáltságát mérséklő állami intézkedések hatására indult végül meg az egészségvédelmi tevékenység. * 14 A zöldkeresztes egészségvédelmi munka előzménye az Országos Közegészségügyi Intézet által 1926—28-ban a gödöllői járásban — a tisztiorvosoknak a falusi egészségvédelmi munkában való képzése céjából — szervezett „mintajárás" volt. Ez kisebb egészségvédelmi körökből tevődött össze. Később ezek szervezésére, tevékenységére tevődött a hangsúly. A zöldkeresztes egészségvédelmi körök egész országra kiterjedő szervezésének irányításával 1929-ben a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium az Országos Közegészségügyi Intézet igazgatóját bízta meg. Ettől kezdve beszélhetünk zöldkeresztes egészségvédelmi munkáról.
