Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 113-114. (Budapest, 1986)
TANULMÁNYOK - Orosz Éva: Egészségügyi alapellátás — területi különbségek (1876—1945)
Figyelmünket a fent vázolt alkalmazkodási folyamat területi aspektusaira irányítva, kitűnik, hogy az egészségügyi közigazgatás egyik fő problémája az állam és az önkormányzatok közti munkamegosztás volt. Azaz a hatáskörök (jogkörök) megosztása a munkaerő alkalmazásában és az egészségügy tevékenységi köreinek irányításában és nem utolsósorban a központi és helyi eszközök aránya az egészségügyi intézmények fejlesztésében és fenntartásában. A fő feszültséget a települések (lakosságuk) eltérő anyagi erejének a települések higiénés viszonyaira és egészségügyi ellátására gyakorolt differenciáló hatása jelentette. Számunkra — a területi különbségek szempontjából — az a fő kérdés, hogy milyen mechanizmusok, intézkedések szolgálták azt a célt, hogy az egészségügyi ellátás kevésbé függjön a települések (lakosságuk) anyagi erejétől, vagyis milyen mechanizmusok szolgálták a területi különbségek mérséklését. Ebből a nézőpontból tekintjük át vázlatosan az egészségügyi közigazgatás történetének néhány főbb állomását — az ellátás anyagi feltételeire fordítva a fő figyelmet. AZ 1876-OS EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY A nemzetközi viszonylatban is jelentős 1876: XIV. törvény állami feladattá tette az egészségügy irányítását, és kialakította az egészségügyi közigazgatás rendszerét. 2 (Hahn, 1960). A kor egészségügyi viszonyai szempontjából kiemelkedően fontos konkrét közegészségügyi rendszabályok meghozatalát az egyes törvényhatóságokra ruházta — így ezek meghozatala, ill. végrehajtása döntő mértékben az egyes törvényhatóságok szemléletének és anyagi erejének függvényévé vált. A törvény az egyes települések kötelességévé (s így anyagi erejének függvényévé) tette az egészségügyi ellátás feltételeinek biztosítását. A megyék anyagi erejétől függött a kórházak létesítése és fenntartása is. A fizetőképtelen betegek ápolási költségeinek fedezésére a megyék pótadókat vetettek ki, ezáltal — természetesen — a legszegényebb megyékben gyűlt össze a legkevesebb összeg. Vagyis a XIX. század második felében az egészségügyi ellátás fő feltételeinek területi különbségeit az egyes megyék, ill. községek anyagi lehetőségei határozzák meg. Ezt az 1876-os törvény sem módosította. Nagyrészt ebből eredően a törvény a falvak egészségügyi viszonyaiban nem eredményezett lényeges változást. Ezt mutatja, hogy már 1876 előtt is 393 községi orvos dolgozott a nagyobb lélekszámú községekben. A törvény értelmében 458 községorvosi állást kellett fenntartani — ezek közül 1885-ben 437 volt betöltött. A körorvosi állások egyharmadát azonban a községek csekély anyagi erejéből következő alacsony fizetések (és a magánpraxis hiánya) miatt nem lehetett betölteni. Az 1885. évi orvoskongresszuson Chyzer Kornél — vármegyei tiszti főorvos — a körorvosi intézményre vonatkozó rendelkezések kivihetetlenségét — többek között — a következőkkel illusztrálta: ,,.. .oly helyeken, hol az előtt is voltak részint magán, részint más hivatalos orvosok, hol tehát az orvosi segélyről egyáltalában gondoskodni nem kellett volna, bármi csekély fbcumra akadtak pályázók, — míg oly helyekre, hol orvosi segély nagy területeken egyáltalán nincs, senki sem pályázik, mert ott a megállapított fizetések mellett, melyek ráadásul még be sem hajthatók, megélni nem lehet. S ily viszonyok között van a rendszeresített 1144 körorvosi állomásnak kétharmada (759) betöltve ' '. 2 Témánk szempontjából a törvény rendelkezései közül ki kell emelnünk azt, hogy orvos tartására kötelezte a városokat és a legalább 6000 lakossal bíró községeket. Elrendelte, hogy a kisebb községek közösen alkalmazzanak körorvosokat. A községi vagy körorvos a község vagyonos betegeit díjazásért, a szegénybetegeket pedig ingyen kezelte.
