Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 113-114. (Budapest, 1986)
TANULMÁNYOK - Kapronczay Károly: Az orvostörténelem Magyarországon — Egy szaktudomány hőskora
1887. április 27-én írott szakvéleményével, amelyben a tervezett mű kereteivel és feltételeivel foglalkozott. Az utóbbival kapcsolatban elhárította magától azt az ajánlatot, hogy egyedül írja meg a magyar orvostudomány történetét: nem lévén történész, így történeti és művelődéstörténeti kérdésekkel nem akart foglalkozni, viszont csak orvosi vonatkozások feltárásával csonkának érezte volna a megszületett munkát. Demkó könyvében Szabó Dénes gondolatmenetét és tanácsait követte, így munkája leíró jellegű, a századok szerint tárgyalja az egészségügyi rendelkezéseket, a kórházügyet, az orvos- és gyógyszerészképzést, a kiemelkedő orvosok és gyógyszerészek életútját és munkásságát, ismerteti szakirodalmi tevékenységüket, de csak érinti az orvosi gondolkodás fejlődését, nem elemzi a járványügy orvosi vonatkozásait. Egy nem orvos szerzőtől többet nem lehetett kívánni, bár a későbbi kritikák elsősorban ezt hiányolták Demkó munkájában. Könyve jó összegezése a magyar orvosi és gyógyszerészi rend történetének, forrásmunka, amely a további kutatást kívánta szolgálni. A pályadíjat odaítélő bizottság sem kívánt többet Demkótól, hiszen orvos társszerző a munka kiegészítésére nem vállalkozott. AZ ORVOSTÖRTÉNETI KUTATÁS A XX. SZÁZAD ELEJÉN Demkó könyvének megjelenése valóban ösztönző hatást gyakorolt az orvos történelemmel foglalkozó szakemberekre, egyben egy korszakot is lezárt. Újabb nemzedék jelentkezett, amelynek célja nemcsak e mű kiegészítése, hanem a speciális magyar vonatkozások, elsősorban orvosi problémák feltárása lett. E munkában már — halála miatt — nem vehetett részt Purjesz Zsigmond, többen elfoglaltságuk miatt hátat fordítottak az orvostörténelemnek (Tihanyi Mór, az ifjabb Purjesz, Bókay stb.). Az orvostörténeti előadások színhelye — e vonatkozásban is nagy hagyományokkal rendelkező — Budapesti Kir. Orvosegyesület volt, ahol — tekintettel az egyetemi tanszék hiányára — 1901-ben Hőgyes Endre javaslatot tett a magyar orvosi múlt írott és tárgyi emlékeit összegyűjtő és megőrző orvostörténeti múzeum létesítésére szakosztályi rendszeren belül e szakterület megfelelő kereteinek kialakítására. Támogatói Győry Tibor (1869—1938), 37 Temesváry Rezső, Réczey Imre (1848—1913), Tauffer Vilmos (1851—1934), Tóth Lajos (1856—1926), Elischer Gyula (1846-1909) 38 voltak, de maguk mögött tudhatták Korányi Frigyest is. Az orvostörténeti múzeum alapítására tett javaslatot végül 1904. szeptember 15-én elfogadták, 39 szakosztályi szinten pedig elismerték — az orvostörténelem támogatására — az Orvostörténeti Múzeumbizottságot, amelynek első elnöke Hőgyes Endre lett. (1905-ben Orvostörténeti Múzeumi Szakbizottsággá alakult át és Hőgyes Endre — betegségére hivatkozó — lemondása után Elischer Gyulát választották elnökké, tagjait Grósz Emil, Klasz Pál és Politzer Alfréd kinevezésével bővítették.) Nem túlzás az, hogy e szakbizottság nemcsak a múzeum létrehozásában játszott szerepet, hanem a hazai orvostörténeti kutatás megszervezésében is döntő tényező lett. Tagjai sorában találjuk az orvostörténelem avatott kutatóit, sőt már ebben az időben orvostörténeti munkásságuk elismeréseként tiszteletbeli tagsággal tüntették ki Pagelt, Fesslt és Baast. Az Egyesület múzeumát 1909. augusztus 12-én nyitották meg, amely az első hazai gyűjteménytjelentette. A múzeum alapjainak lerakásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Győry Tibor, aki nemcsak a múzeum és a könyvtár felügyelőjeként működött, hanem az orvosegyesület keretei között kezdte el orvostörténeti munkásságát is. Első jelentős előadása Czermak gégetükrözéséről hangzott el, majd 1906-ban Semmelweis magyarságát bizonyította levéltári dokumentumok alapján. 1902-től Győry vette át a budapesti orvosi karon Purjesz elárvult előadásainak megtartását, 1918-ban rendkívüli, 1936-ban rendes tanárrá nyilvánították e tárgykörben. 37 Szállási Árpád: Emlékezés egy kiváló orvostörténészre. Győry Tibor. OH 120 (1979), 6. 346—348. 38 Kapronczay K.: Elischer Gyula. OH 117 (1976), 50. 3054—55. 39 Kapronczay K.: A Budapesti Kir. Orvosegyesület orvostörténeti múzeuma. OH 116. (1975), 2. 101—103.
