Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 113-114. (Budapest, 1986)

TANULMÁNYOK - Kapronczay Károly: Az orvostörténelem Magyarországon — Egy szaktudomány hőskora

ra már Európa több egyetemén siker koronázta az orvostörténelem oktatásáért és a tanszékek megszervezéséért indított törekvéseket. A pesti egyetem — jó két évtizedes lemaradással — csak 1836-ban iktatta be a rendkívüli tárgyak sorába az orvostörténelmet. Előadói előbb rendkívüli, később magántanárok voltak, a tanszék felállítására soha nem került sor.

2 A múlt században a francia, az olasz és a német orvostörténeti iskola gyakorolt hatást az európai orvostörténelmi kutatásokra. A francia és az olasz iskola főleg az ókori és a keresztény medicina ismeretanyagát vizsgálta, kritikai kiadásban jelentette meg Hippokratész, Galénosz, Plinius stb. munkáit, behatóan elemezte a középkori kódexek és orvosi kéziratok adatait, de összefoglaló műveket csak az ókor orvostudományáról és saját hazájuk orvosi fejlődéséről jelentettek meg. A francia iskolából Emil Littré (1801—1881), a kiváló Hippokratész-kutató és az ókori görög orvostudomány kiváló szakértője emelkedett ki. Nyomdokain haladt Charles Victor Daremberg (1817—1872), a dijoni, később párizsi egyetemi tanár, aki az Orvostudomány története c. könyvében az addig feltárt ismereteket az indián és a hindu gyógyítási ismeretekkel egészítette ki. A francia iskolához hasonló elveket vallott az olasz orvostörténetirás is; bár a klasszikusok elemzésén túl inkább a kereszténység korai és középkori gyógyító kultúráját kutatták. Salvatore De Remi (1800—1872), Francesco Puccinotti (1794—1872) és Alfonso Corradi (1833—1892) munkái alapvetésnek számítanak e területen, kiváló forráskiadványokat jelentettek meg a salernói iskola kézirataiból, az arab és keresztény orvosok munkásságát már a modern orvostudomány tükrében elemezték.

3 A magyar és általában Közép-Európa orvostörténet-írására leginkább a német orvostörténeti kutatások gyakoroltak hatást. A módszeres és minden adatot külön mérlegelő kutatási stílus a göttingeni egyetemről indult ki. Eugen Baldinger és Friedrich Oslander hatására már a XVIII—XIX. század fordulóján majdnem minden német egyetemen foglalkoztak orvostörténelemmel. A német iskolára a pragmatikus feltárási módszer, a történelmi, a didaktikus és a pedagógiai elvek együttes érvényesítése a legjellemzőbb. 1821-ben jelent meg az első egyetemes jellegű összefoglalás. A hallei Kurt Sprengel (1765—1833) öt kötetben — Versuch einer pragmatischen Geschichte der Arzneykunde — felvázolta az orvostudomány fejlődését, amelynek értékét semmivel sem csökkentette a vitalizmussal kapcsolatos elfogultsága sem. A német területen Halle, Berlin, Jéna és Lipcse lett az orvostörténeti kutatás központja, elsősorban Karl Hecker (1796—1861), August Hirsch (1817-1872), Ludwig Choulant (1791—1861), Karl August Wunderlich (1801—1878) és Heimich Haeser (1811—1884) jóvoltából, akik részben összefoglaló munkák megírásával, részben forráskiadványok, adattárak közlésével és az oktatás pedagógiai módszereinek kidolgozásával vetették meg végleg az orvostörténelem alapjait hazájukban, irányt mutattak a további kutatásoknak. E hatásra született meg Bécsben is az orvostörténelem egyetemi előadása és kutatása, amelynek kiemelkedő egyéniségei Theodor Puschmann (1844—1899) és Robert Törply (1856—1947) voltak. A német orvostörténeti iskola — ide sorolható a bécsi is — nagy erénye, hogy elsőnek teremtette meg a szaktudomány periodikáit: 1790-től Nürnbergben megjelent az Archiv für Geschichte der Arzneykunde, majd Sprengel szerkesztésében a Beiträge zur Geschichte der Arzneywissenschaft c. folyóiratok, ezek megszűnése után pedig Breslauban a Janus, ezek nemzetközi jelleggel és közlési lehetőséggel rendelkeztek.

4 2 Csanád V. — Kapronczay K.: Schöpf-Merei Ágoston rendkívüli tanári pályázata 1835—36-ban. Comm. Hist. Artis Med. 85(1978), 127-149. 3 Kapronczay Károly: Über die Geschichte der Medizin mit besonderer Rücksicht auf ungarische Forschungsarbeit. Ther. Hung. 1980. 28. Jg. 3. 147—152. 4 Uo.