Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 113-114. (Budapest, 1986)
TANULMÁNYOK - Csorba János: Ludwig Binswanger (1881—1966) és az egzisztenciálanalitikus pszichoterápia — mai szemmel
mastruktúra, a Jelenvaló lét beszűkülése, elhajlása jelenik meg, tehát valamiképpen zavarként, destrukcióként kerül ábrázolásra. Boss nyomán ezt többen (Neadleman, Brice 1978, 203.) a heideggeri álláspontról való káros vagy éppen hasznos eltérésként fogták fel. Itt azonban sokkal inkább arról van szó, hogy az orvosi-pszichiátriai megközelítés — valamilyen módon szükségszerűen — megmarad Binswanger filozófiai szintű eszmefuttatásaiban is. Nem pusztán arról van szó, hogy a kóros jelenségek egy bizonyos ponton túl — főleg a rendkívül bizarr pszichotikus tüneteknél — ellenállnak az egzisztenciális értelmezésnek. Ez önmagában még nem jelentené azt, hogy a kóros létformákat ne lehetne a ,,normál" létmódokkal egyenértékűen ábrázolni. Inkább arról van szó, hogy Binswanger előtt a beteggel való találkozások, megismerésük során feltárul a korábbi értékek, érzelmek, gondolati teljesítmények világa és a jelenlegi helyzet elkerülhetetlenül ennek a letűnt vüágnak romjaként, torzulásaként, pusztulásaként lép elő. Tehát felmondhatatlan a történetiség, a ,,genetikus"nak a szempontja, felmondhatatlan az az elmegyógyászati tapasztalat, hogy az antropológiai minőségek a betegség során elpusztulnak. Ez az, amit filozófiailag nem lehet feloldani és ami „orvosi magként" Binswanger gondolkodásában megmarad. E vázolt ellentmondás azonban nem hiányosság szerzőnknél, hanem éppen következetességét dicséri. Rendkívüli mélységekig jutott el a Másik (a beteg) élményvilágának metaforizálásában, tkp. a betegségfogalmat mint akadályt elhárította a megértés útjából. De a pszichiátriai (empirikus és fenomenológiai) tapasztalat nem semmisíthető meg, ezért a ,,zavar" elhajlás vagy torzulás címen metafizikai szinten tér vissza. 5 A létanalízis, mint mondtuk, igyekszik megőrizni a pszichodinamikus szemléletet. ,,Nem fogunk egy túl erős apa- vagy anyakötődést utolsóként megjelölni" — írja szerzőnk —, hanem azt akarjuk megismerni, hogy ezt milyen létstruktúra feltételezte" (Binsw. 1951. 7.). Más helyen a fóbiával kapcsolatban írja, hogy az anyakötődés magyarázó elv lehet, de inkább azt kell felismernünk, hogy milyen létmód alakította ki ezt a szoros anyakötődést. (Binsw. 1946/1, 224.) Egy összefüggésben a fösvénység genezisét analitikusan elemzi, használja a párhuzamot a székletfelhalmozással, a „megtartással" ill. a „nem adom oda" beállítódással, de hozzáteszi, hogy egy ilyen összefüggés semmiképp nem oka vagy motívuma a fösvénységnek, hanem a tünet igazi értelme emögött van. (Binsw. 1930. 169.) Utalásokon kívül azonban részletes instrumentális szempontokat nem kapunk tőle, hogy milyen legyen a létanalitikus terápia technikája. Úgy tűnik, megpróbálta a két gondolkodásmódot a gakorlatban összeegyeztetni, ez azonban markáns ellentmondásokat hordoz magában. Ha az ösztöntan mellékes, ha az elhárítómechanizmusok fontosságát az egzisztenciális megértés feleslegessé teszi, ha nem a tudattalan komplexus feltárására törekszünk, akkor éppen azok a dinamikus kategóriák tűnnek el, melyek a pszichoterápiás gondolkodás fő hordozói. Pusztán az egzisztenciális szorongás kutatása önmagában nem ad elég fogódzót terápiás eljáráshoz. Az értelmezés módja, a terapeuta reakciói, az „egzisztenciális megrázkódtatás" kategóriája nem világos. Egy helyütt azt mondja, hogy „a létanalitikus alapú pszichoterápia abból indul ki, hogy nemcsak megmutassa, hanem — amennyire lehetséges — tapasztalni engedje a betegnek egzisztenciális megrázkódtatásban, mikor és milyen mértékben hibázta el az emberi lét struktúráját" (Binsw. 1955, Wyss 1972 304., Pivniczki 1979, 201.) megerősíti, hogy „a létanalízis egymagában nem ad nekünk technikát ahhoz, hogy pszichoterápiát műveljünk ' '. Wiesenhütter hasonlóképpen nyilatkozik, hogy Binswanger soha nem koncipiált saját pszichoterápiát (Wiesenhütter 1979, 284.). Rogersnél pl. tudjuk: az értékhangsúlyok echoszerű ismétlésével bizonyítjuk, hogy a beteg világlátását magunkévá tesszük. Az individualitás tudatosítása is többrétegű lehet a létanalízisben, egyfelől az egzisztenciális 5 Ez az ellentmondás az egzisztencialista ontológia területét elhagyva nem jelentkezik (1. pl. Weizsäcker és Pethő „páthikus létmód" fogalmát vagy Wyss „konpenzált aránytalanság" kategóriáját, mindkettő antropológiai megoldáskísérlet).
