Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 113-114. (Budapest, 1986)

TANULMÁNYOK - Csorba János: Ludwig Binswanger (1881—1966) és az egzisztenciálanalitikus pszichoterápia — mai szemmel

Igen sok klinikai betegen végzett pszichoanalízist, amelyről részben Freuddal konzultált. A pszichoanalitikus korszak alatt esettanulmányok születtek, pl. Gerda esetét „Egy hisztéria analízisének vázlata" címmel 1908-ban írta meg (Binswanger 1957, 23—26.) Gerda súlyos hisztériás homályállapotokban szenvedett, melyben azt hallucinálta, hogy elevenen eltemetve fekszik egy sírban, halottakat kell kiásnia és elfogyasztania, egy nő üldözi, aki beleharap stb. Binswanger feltárta a betegnek dadájával kialakult patológiás viszonyát, Freud pedig segített az esetnél megfejteni a homályállapot témáinak szimbolikáját, rámutatott a dada és a kislány kapcsolatának homoszexuális komponenseire stb. Freud értelmezésmódjai a kreuzlingeni pszichiáterre mindig erős hatással voltak, és hozzájárulhattak ahhoz, hogy az értelmezés — és fenomenológiai megfelelője, az interpretátum — a későbbiekben is konzisztens alkotórésze maradt Binswanger elméletképzésének. Nehezen követhető az az időszak az egyéni terápiák vezetésében, amikortól már az egzisztencializmus szempontjai érvényesülnek. Binswanger elkötelezettsége egyértelműen a mélypszichológiának szólt, de nem Freud kategóriáinak, hanem az ember, a páciens egy újfajta — jóllehet a pszichoanalízis szemléletmódját megőrző — pszichológiai ismeretének. A létanalízis ugyanakkor szűkebb értelemben individuálterápia maradt, tehát az egyén képezi minden terápiás erőfeszítés kiindulópontját és horizontját. Binswanger nem dolgozott ki transzkulturális összefüggéseket is felölelő kultúrantropológiát, mint Jung. Szerzőnk és Freud az utóbbi haláláig levelezésben és jó viszonyban voltak, jóllehet Binswanger eltávolodása a pszichoanalízistől fokozatosan érezhető. Jelentős közvetítő munkát is végzett az analitikusok és a pszichiátriai intézmények között, amit Freud nem nagyon méltányolt. Érzékenyen, vagy ironikusan reagált Binswanger filozófiai problémafelvetéseire is. Binswanger az elsők között ismerte fel, hogy a pszichoanalitikus tünetfelfogás és a klinikai-fenomenológiai betegségfeltárás nem mint helyes és helytelen állnak egymással szemben, hanem két különböző emberszemléletről, a kutatómunka két önálló terrénumáról van szó. Ez abban az időben, amikor a szakmai folyóiratok támadást indítottak Freuddal szemben, sőt Freud is, Bleulerrel vitázva, egyedül helyes klinikai módszernek ajánlotta a pszichoanalízist, párját ritkító álláspont volt. Binswanger lépésről lépésre távolodott Freud kategóriáitól, még a Feud személyéhez kapcsolódó méltatásaiban is. Már 1926-ban a pszichoanalízis alapkérdésének azt állítja, hogy „hogyan értékeli az ember a világot és a világ részeként saját magát" (Binsw. 1926, 51.), ahonnan már csak egy lépés, hogy háttérkategóriaként a heideggeri Világban-való létet képezze ki. A tudattalan a Jelenvaló lét tudattalanjává értelmeződik át, annak kategóriáival (Belevetettség, Elfogódottság) együtt. A libidó teoretikus fogalmának helyére a Világban-való lét ontológiai struktúrája lép (Binsw. 1946/2, 226.). Álom és egzisztencia (1930) c. művében messze elrugaszkodva az analitikus álomfejtési gyakorlattól az élményformákat létformákká dolgozza ki (Binswanger 1951, 30.). Érdemes rendszeresen áttekintenünk a pszichoanalízis binswangeri kritikáját, hogy szerzőnk szemléletváltását érzékeltessük. A pszichoanalízis ösztönjellegű, instinktuális fogalmakon épít személyiségelméletet, ahol a személyiség fejlődéslélektani, kognitív, emocionális stb. alkotórészei valamilyen módon epifenomenális helyzetűek, tehát az alapul szolgáló ösztönök, ösztönkonstellációktól függenek, vagy azok dinamikájából vezethetők le. Binswanger, sőt Freud is tudja, hogy az ösztönök az analitikus gondolkodás megismerő konstruktumai, termékei, de míg Freud megmaradt természetkutatónak és az egyéni tapasztalat megfigyeléseiből óvatosan következtet a feltételezett ösztönökre, addig szerzőnkegy antropológiai totalitásszemléletből indul ki, és a szellemi, magasabb pszichikus jelenségek magyarázatára új kategóriarendszert igényel. „Freud homo natura eszméje tudományos konstrukció, mely csak az ember embertől származó össztapasztalata, tehát antropológiai tapasztalat destrukciójának talaján lehetséges" — írja (Binsw. 1936, 175—176.). A Rousseau—Nietzsche—Freud tradíció az ösztöneit kiélő természetes emberért száll