Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 113-114. (Budapest, 1986)
TANULMÁNYOK - Csorba János: Ludwig Binswanger (1881—1966) és az egzisztenciálanalitikus pszichoterápia — mai szemmel
síkra, itt a ,,homo natura" partikularitását Freud tudatosan vállalja. Mikor egy beszélgetés kapcsán Binswanger a terápia sikeréhez végső soron szükséges szellemi kapacitást kéri számon a betegtől, Freud ebben az ösztönök magyarázó elvének elsőbbségét látja veszélyben forogni. „Az emberiség végül is mindig tudta, hogy van szelleme, nekem kellett megmutatnom, hogy ösztönök is vannak" (Binsw. 1957, 38.) — mondta. Elmondható, hogy a pszichoanalízis antropológiai általánosításai ösztönelméletek felállításából és átfogalmazásaiból állnak, magasabb szerveződési szintek — ebben a gondolkodásformában — nem relevánsak. Mikor szerzőnk ebben a vonatkozásban Freudot kérdezte, a mester lakonikusan annyit mondott, hogy , ,a karakter minden ' ' (uo. 36. ), tehát az antropológiai horizont a pszichoanalízisnél a karakter. Binswanger két írásban is foglalkozott az élettörténet szerepének kérdésével {Életfunkció és belső élettörténet, 1928.; Történés és élmény, 1930.). A tízes évektől kezdve a pszichopatológia jelentős lépéseket tett az endogén, reaktív és az organikus kórképek tünettani differenciálásában, és elmondhatjuk, hogy ebben a folyamatban az élettörténet szerepe lassan körülhatárolódik. Freud, ellentétes tendenciát képviselve, az élettörténet szerepét éppen dinamikus szempontok alapján értékelte fel. Mármost Binswanger ezen is túlmegy, hiszen ismeretes, hogy a pszichoanalízisben is — végső soron — az élettörténet az ösztöntörténésekkel szemben másodlagos; tehát az archaikus, gyermekkori, a tudattalan momentumok lényegesek az életmenetből, míg a későbbi eseményeket úgy tekintik, hogy azok korábban rögzült mechanizmusok ismétlődései vagy analógiái. Binswanger tulajdonképpen élettörténetüeg átértelmezi Freud neurózisfogalmát, mikor azt mondja: , ,Az életfejlődést és visszafejlődést, valamint a zavaró életelemet egyaránt átfogó, ... meghatározott időben, meghatározott tempóval lezajló élettörténést nevezi Freud neurózisnak" (Binsw. 1936, 98.). Az élettörténet fontosságát mutatja, hogy Binswanger az egész pszichológia tárgyköréből kiemeli ezt a témát, ugyanis minden életfunkciót; organikus és pszichés sajátosságainkat, habitualitásainkat, reakcióinkat az élettörténetről radikálisan leválasztja. Az élettörténetet külső és belső oldalra osztja, a külső az élet faktikus eseményeiből áll, míg a belső élettörténet Binswanger saját kategóriája. Ez alatt (az élettörténet során) az egyénben lecsapódó jelentésélményt, az élmények szubjektív formáját, minősítések sorozatát érti. A belső élettörténet tehát nála egyszeri, megismételhetetlen élmények egymásutánja, melyet történeti összefüggés köt össze, másfelől conditio sine qua nonja a szubjektív jelentésadás. Ezt a kettős szempontot a későbbiekben a létanalízis is megőrzi, s mint látni fogjuk, sarokköve az individualitás problémájának is. A legjobb példák az élettörténeti elv következetes alkalmazására a grandiózus késői esettanulmányok (E. West 1944—45, J. Zünd 1946, L. Voss 1949, S. Urban 1952 esetei). Ezekben a külső élettörténet, az életmenet, a beteg biológiai (Umwelt) és szociális környezete (Mitwelt) a legnagyobb részletességgel feltárásra kerül. Szerzőnk felismeri, hogy az analitikus módszer tkp. ,, a'belső élettörténet dinamikus-funkcionális átértelmezését" végzi (Binsw. 1930, 166. o.), de Freud az élettörténeti elemben, csak egy , .biológiai történés képi nyelvezetét ' ' tudta felismerni (Binsw. 1936, 102.). A pszichoanalízis binswangeri kritikájának egyik tétele az orvos-beteg kapcsolat, ill. annak kitágított értelmezése. Szerzőnk elutasítja, hogy az. analitikus és a beteg kapcsolatát az indulatáttétel-viszontindulatáttétel jelenségkörre redukálják. Felfogásában a kapcsolat egyszeri, megismételhetetlen társas viszony egy ügy, a beteg szenvedésének enyhítése szolgálatában. Az orvossal való találkozás meghatározó jelentőségét az ún. Mi-fenomenológia képviselői dolgozták ki, s a későbbiekben Rogers és mások is átvették az egzisztencialista alapállást. A létanalízis megértéséhez elengedhetetlen a heideggeri antropológia legalább vázlatos ismertetése. Szándékosan beszélünk itt antropológiáról ontológia helyett, jóllehet Heideggernél a lét kérdése eredetibb, mint az ember. 2 Mégis, ahogy Kunz mondja, mivel Heideggernél ,,a lét ténysze2 Heidegger mindig tiltakozott az ellen (1- pl- Sein und Zeit 10. §), hogy ontológiáját antropológiának tekintsék, jóllehet sokan kiemelték, hogy „Lét és Idő" c. főműve natását jelentős részben a „gyümölcsöző félreértésnek" (Kunz) köszönheti. Mivel egzisztencialista szempontból a természeti létformákat sem tárgyalhatjuk úgy, hogy causalibus necessariis ne az emberi lét talaján állnánk, így a két filozófiai szakág koncepcionális sémája és kategóriái egybeesnek.
