Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 113-114. (Budapest, 1986)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Honti József: A hazai kórbonctan a két világháború között a Magyar Pathológusok Társasága működése tükrében
pancreaskivezetőutak basalsejtes metaplasiája; Pécsről Kellner Béla: A gerincoszlop solitär myelomája; Budapestről Wolff Károly: A röntgen- és radiumsugár hatása a daganatos szövetekre; Budapestről Romhányi György: A röntgenbesugárzás hatása az Ehrlich—Putnoky patkány ráksejtek intracelluláris elemeire. 29 1939-ben ismét vidéken, Szegeden tartották a nagygyűlést. A nyolcadik nagygyűlésen (Szeged, 1939. június 17—18.) a székesfővárosi prosecturák egyik vezetője, a Rókus-kórházi főorvos, Wolff Károly alelnök elnökölt. Az történt ugyanis, hogy a MPT ez évre választott elnökét, Schaffer Károly professzort gyengélkedése arra kényszerítette, hogy lemondjon tisztéről, és az utána megválasztott elnököt, Jármay Károly professzort pedig váratlanul fellépett megbetegedése ágyhoz kötötte. Az állatorvos professzor, Jármay Károly elnök összehasonlító kórtani tárgyú előadását Borsos-Nachtnebel Ödön titkár olvasta fel. A referátumot Baló József professzor (Szeged) tartotta az arteriosclerosisról, a kísérleti adrenalinsclerosisról és a kísérleti cholesterinatherosclerosisról. Figyelmet érdemel Szegedről Gelei József genetikai tárgyú előadása a chromosomák párosodásáról. Budapestről Sályi Gyula ismertetése: himlőszerű kiütések háziállatokon. A rákkutató szakosztály ülésén Pécsről Csermely Hubert Erdheim-daganatot ismertetett.' 0 Az 1939—40. egyesületi évtől rendelkezésünkre áll a Magyar Pathologusok Társasága tagnévsora, a munkahely és lakáscím feltüntetésével. 11 Mintegy 150 tagja volt a társaságnak. Elnök: Johan Béla; titkár: Bézi István; alelnök: Borsos-Nachtnebel Ödön; pénztáros: Kalló Antal; ellenőr: Erős Gedeon. Választmányi tagok voltak: Baló József, Entz Béla, Jankovich László, Jármai Károly, Orsós Ferenc és Zalka Ödön. Választmányi póttagok: Beöthy Konrád, Haranghy László, Ökrös Sándor és Putnoky Gyula. Számvizsgálók: Korényi András, Sümegi István, Várvédy János. A rákkutató szakosztály elnöke Balogh Ernő, titkára Romhányi György. Tiszteleti tagok: Korányi Sándor, Aschoff Lajos. Alapító tag: Johan Béla. A rendes tagok névsorából kiemelek néhány nevet, akiket még nem említettem: Bakay Lajos, Batizfalvy János, Bizza Piroska, Herzog Ferenc, Huzella Tivadar, Illyés Géza, Jankovich László, Krepuska István, Krepuska Géza, Kubányi Endre, Lovrekovich István, Ormos Pál, Czeyda-Pommersheim Ferenc, Ratkóczy Nándor, Rusznyák István, Sántha Kálmán, Sulyok Dénes, Tomcsik József, Verebély Tibor. 1940. június 3—4-én Budapesten tartották a kilencedik nagygyűlést. Johan Béla elnöki megnyitója után Budapestről Romhányi György tartotta a referátumot, melynek címe: A porphyrinek kórszövettani vonatkozásai a vérfesteny anyagforgalmával kapcsolatban. Megállapította, hogy a porphyrinek szöveti vonatkozásainak kérdése nem tisztán morphológiai, hanem histophysiologiai probléma, amely csak biokémiai physiologiai klinikai szempontokkal együtt tud a maga útján előrehaladni. A porphyrinek kérdése volt a nagygyűlés témája, mellyel kapcsolatban még több előadás hangzott el: Sümegi, Szabolcs Zoltán és mások. A gyomor emésztéses fekélyének neurogen elméletét Szegedről Baló professzor ismertette. Budapestről Bizza Piroska veleszületett gégeelzárődás esetét ismertette látszólagos tüdő-hyperplasiával. A rákkutató szakosztály ülésén Debrecenből Kiss István a lágyburkok diffus rákos metastasisairól számolt be. Radnót Magda (Budapest) a pseudoglioma retinaerői tartott előadást. A tumor-kataplasia alternáló módosíthatóságáról Balogh Ernő professzor beszélt. Farkas Károly (Budapest) a sejtműködés és a Golgi-apparátus közti összefüggést vizsgálta állati hyphophysisekben. 32 Az elmondottakból részben már világos, hogy az egyetemi intézetekben és másutt kik alkották a személyi állományt, és kik voltak a vezető pathologusok a két világháború között. Most ezt röviden összefoglalom intézetenként. Adataimat részben Putnoky professzor személyes közléséből 33 veszem. 29 A MPT... Hetedik Nagygyűlés. Budapest, 1938. június 3—4. Debrecen, 1938. 30 A MPT... Nyolcadik Nagygyűlés. Szeged, 1939. június 17—18. Debrecen, 1939. 31 A MPT...IX. Nagygyűlés. Budapest, 1940. június 3-4. Budapest, 1940. 219-226. 32 Lásd 31. jegyzet — Teljes kötet 33 Dr. Putnoky Gyula személyes közlése. (1982. február 20-án)