Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 109-112. (Budapest, 1985)

A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK ÉS A MEDICINA A RENESZÁNSZ ÉS A REFORMÁCIÓ KORÁBAN - Magyar László: Az antik orvostudomány újjáéledése a reneszánsz hatására

mondhatjuk tehát, hogy ami az antik hagyományból a középkor folyamán élt és virult, épp a rene­szánsz pusztította el! Szövegkritika, újrakiadás, új ráolvasás — mindez természetesen nem képzelhető el a könyv­nyomtatás megjelenése nélkül 19 Kritikai kiadást csak a nyomtatás tesz lehetővé, kéziratban újra­termelődnének a hibák. Az újra előkerült, s kritikai kiadásban közreadott auktorok óriási hatása sem képzelhető el az olcsó, több száz példányban megjelenő, nyomtatott könyv nélkül. Guten­bergnek épp annyit köszönhet az orvostudomány, mint az arab kultúrának. A 15—16. század folya­mán 38 antik orvosi szerző művét, vagy töredékeit adták ki, tehát majdnem minden addig ismert antik orvosi szöveg hozzáférhetővé vált! A nyomtatott könyv azonban nem csak azt jelentette, hogy egyre több orvos vagy tudós olvashatta az ókori szerzőket, de azt is, hogy hatásuk egyéb társadal­mi csoportokra is kiterjedhetett. Gondoljunk csak a 16. században oly népszerű diétetikákra, gyógyszerkönyvekre, tanácsadókra, amelyek még főként antik szövegekre támaszkodtak. A nyomtatás fejlődése nemsokára — lehetőség szerint — teljes Galénosz-kiadást is eredményezett, amely azután dialektikusan hozzájárulhatott a galénoszi tekintély összeomlásához, az új orvostu­domány megszületéséhez. Az antik örökség átvétele tehát három fázisban zajlott: 20 A 14. sz. és a 15. sz. nagyobbik része az újrafölfedezés kora volt. Ekkor ismerhette meg a nyugat mindazt, ami épen átvészelte a ,,sötét" évszázadokat. A 15. sz. végén és a 16. században végbe­ment folyamat két korszakra bontható: az elsőben a megkerült szövegek filológiai kritikája, a má­sodikban s még részben az elsőben is, a szövegek tudományos kritikája ment végbe. Az utolsó korszak tudománya már meghaladta az örökség színvonalát, míg végül az egykor forradalmat ho­zó auktorok újból a könyvtárak mélyére kerültek. E végső szakasz azonban nem zárult le olyan hamar, mint hinnénk, hiszen Galenosz, Dioszkoridész, Hippokratész gondolatai és elvei még a 19. században is erősen hatottak. Az antik orvostudomány újjáéledése gyakran valódi újrafölfedezéssel járt együtt. Olyan kézira­tok is napvilágra kerültek, amelyek szerzőjének neve sem volt korábban ismert. Az orvosi rene­szánsz különös jelensége Celsus ,,De Medicina ujának újrafölfedezése. 21 A latin nyelven író en­ciklopédista öt könyvből álló, s öt tudományt földolgozó művéből csak egy, épp az orvosi tárgyú maradt ránk. Celsus művét már az ókorban elfeledték, s ha szóltak róla, többnyire csak némi lené­zéssel tették. 22 A ,,De Medicina" valóban nem eredeti mű: az i. u. I. század eklektikus orvostu­dományánakkézikönyve: afféle tankönyv. Hogy korában kevésre becsülték, mégsem tartalmának, hanem valószínűleg latinnyelvűségének volt köszönhető. Ez akkoriban, a görög tudományos nyelv egyeduralma idején súlyos bűnnek, szinte faragatlanságnak számított. Celsus 1478-as firenzei első kiadását mégis nagy örömmel fogadta a közönség — érdekes módon ennek épp az lehetett az oka, mint ami korábbi mellőzöttségének: ti. a mű egyszerű, tiszta latin nyelve. Celsus példátlan sikerét mutatja, hogy 300 év alatt több mint 50 kiadást ért meg, s csak német nyelvre heten fordították le az idők folyamán. S ha ennek az orvosi szempontból valóban középszerű munkának ennyi olvasója akadt, elkép­zelhetjük a ,,nagyok", Galenosz, Dioszkoridész, Szóránosz, Hippokratész sikerét. E hatást szük­ségtelen tényekkel bizonyítani, hiszen Cardano, Manardus, Campegius, sőt az antikvitással szemben nem épp tekintélytisztelő Paracelsus művei is antik munkákon alapulnak, s elég ha emlé­keztetünk rá, hogy Vesalius a legnagyobb reneszánsz Galénosz-kiadás, a Juntina munkatársa volt. 19 Eisenstein, E. L. : The Advent of Printing and the Problem of Renaissance. Past and Present, 45, 1969. nov., 19-89. 20 Gesch. der Medizin. Hrsg. Tutzke, D. Berlin 1980, 63. (Harig, G.) 21 Adatok: Gesamtkatalog der Wiegendrucke. Hiersemann, 1968. VI. B., 360. (Fontius, a kiadó Sexetiushoz írott bevezetőjében franciaországi kéziratokat említ.) 22 Pl. Quintilianus 12. 11. 24.

Next

/
Thumbnails
Contents