Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 107-108. (Budapest, 1984)
TANULMÁNYOK - Kempler Kurt: A magyarországi gyógyszerészet érdekképviseleti szervei (1800- 1944)
A HÁBORÚT KÖVETŐ ÉVEK Amikor 1920-ban a régi, feloszlatott szervezetek újjászervezésére került sor, szembe kellett nézni azzal a ténnyel, hogy a tagság erősen megfogyatkozott: zömük az elcsatolt területeken maradt. így a két országos tulajdonosi szervezet 1921 februárjában hivatalosan is egyesült. 66 Az újraegyesített országos szervezetnek Gaál Endre lett az elnöke. Az országos szervezetnek volt része a Budapesti Gyógyszerész Testület, amely azonban megtartotta a maga autonómiáját. Figyelemre méltó, hogy azok a személyi küzdelmek és ellentétek, amelyek ez idő tájt jellemezték a hazai gyógyszerészet helyzetét, elsősorban a fővárosi testületben csapódtak le. Amikor Fi/ó János elnök (ő volt az elnök az emlékezetes 1914. évi sztrájk idején is) 1917-ben elhunyt, a tagság Deér Endrét választotta elnökké. Személyében nagykvalitású és ennek megfelelően elismert személyiség kapott vezető szerepet. Ő volt pl. Than Károly óta az első gyógyszerész, akit az OKT rendes tagjául neveztek ki 1920-ban. Az adott körülmények között azonban a tudományos elkötelezettség nem volt elegendő; a vesztett háborút követő, a gyógyszerészetet sem kímélő gazdasági nehézségek a gyakorlati kérdésekben is biztonsággal eligazodó, rugalmas vezetést kívántak volna meg. Mindentől eltekintve ilyen személyiség volt Gaál; hiszen a századelőn még az alkalmazotti mozgalom egyik vezére, akit emiatt a fővárosi tulajdonosok bojkottáltak. Rövidcsen azonban jogot nyert a főváros szívében: az Andrássy úton. Ezt a gyógyszertárát azonban rövidesen eladta; majd a háború után politikailag erősen aktivizálódott. Kisgazdapárti programmal előbb képviselő, majd népjóléti minisztériumi államtitkár lett. így nem csoda, hogy Deér Endre helyett rövidesenő lett a budapesti testület elnöke is; ezzel mindkét érdekképviseleti szerv vezetése az ő kezében egyesült. Ez a hatalmi koncentráció azonban ekkor már nem szült jó vért; olyannyira, hogy neves személyiségek (Bayer Antal, Deér Endre) vezetésével csoportosan léptek ki a Testületből. Korabeli szóhasználattal „disszidenseknek" nevezték őket. Fő támadási pontjuk Gaálnak az az ügyeskedése volt, amellyel az elnéptelenedett, lebontásra ítélt Tabán területén levő reáljogú gyógyszertárát (amely emiatt nem volt jövedelmező), politikai összeköttetéseit felhasználva, miniszteri engedéllyel az akkor igen forgalmas Nagykörútra telepítette át, az Oktogon közelébe. A gyógyszertár értéke és jövedelmezősége ezzel többszörösére emelkedett. A sokirányú támadások hatására Gaál 1924-ben lemondott ugyan a Testület elnöki tisztségéről, de már egy hét múlva újraválasztották. Ez a közgyűlés 76 szavazattal állt ki mellette akkor, amikor a taglétszám 120 volt. Többsége tehát nem volt jelentős. A helyzet tovább éleződött akkor, amikor Gaál kiváló összeköttetései ellenére sem tudta megakadályozni azt, hogy a képviselőház törvénybe ne iktassa a betegbiztosító pénztáraknak azt a jogát, hogy gyógyintézményeik számára házigyógyszertárat létesíthettek. Ez az érdekelt gyógyszertártulajdonosokat érthetően közelről érintő, egzisztenciális kérdés annyira fokozta a Gaál elleni támadásokat, hogy ennek eredményeként 1926 végén 58 : 53 arányban alulmaradt. A „disszidensek" nem maguk, hanem Korányi Lajos személyében egy kevésbé exponált személyt választottak elnökké. Ebben a helyzetben a Gaált pártoló népjóléti miniszter, Vass József azzal avatkozott be, hogy az újonnan megválasztott testületi vezetőség tisztelgő látogatását nem is fogadta. A budapesti gyógyszerészeknek így be kellett látniok, hogy — legalábbis addig, amíg Vass miniszter a gyógyszerészet legfőbb irányítója — eme összefonódottság ellen nem sokat tehetnek. Az újra elnökké választott Gaál érdekében a miniszter még azt is kilátásba helyezte, hogy az évtizedek so. 66 B—B. II. 501.
