Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 107-108. (Budapest, 1984)

TANULMÁNYOK - Kempler Kurt: A magyarországi gyógyszerészet érdekképviseleti szervei (1800- 1944)

Ezzel szemben Horvátországban 1895-től működtek a gyógyszerészi kamarák, kötelező tagsággal.

1

' Gyógyszerészeink egy része azonban — hasonlóan az orvosokhoz — nem szimpatizált a kamara gondolatával. A kor liberalizmusába a kötelező kamarai tagság és annak viszonylagos fegyelmező ereje nem illett bele; bár a szaksajtóban ellenkező vélemény is megjelent : „A dekadentia beteges symptómáit magún hordó gyógyszerészi pályának szüksége van a kamarák megteremtésére minden áron!".

48 Meg kell jegyeznünk, hogy amikor — évtizedekkel később — az 1936. évi I. tc. alapján felállították az orvosi kamarák at (előrevetvén a fasizálódás árnyékát), gyógyszerészi kamarákra ekker sem volt szükség, mivel a jogosítványok adományozása illetve visszavonása útján a fasiszta célok e nélkül is elérhetők voltak. FRAKCIÓHARCOK AZ ORSZÁGOS EGYLETBEN Az egyesület elleni vidéki elégedetlenség 1907-ben oda vezetett, hogy Debrecenben egy olyan értekezletet hívtak össze, amelyen a fővárosi vezetéssel szembeni elégedetlenség nyíltan hangot kapott. Az aktualitást az jelentette, hogy — miként azt a kamarákról szólva megemlítettük — küszöbön állónak tűnt az új gyógyszerészeti törvényjavaslat benyújtása a képviselőházban. Az sem véletlen, hogy éppen Debrecen volt a gyújtópont: itt gazdaságilag viszonylag erős, szakmailag ismert, sőt országosan is elismert gyógyszertár tulajdonosok működtek, közöttük — az országos állapotokhoz képest •— hagyományosan jó, összetartó szellem uralkodott, és ez a kollegialitás — a kor mércéjével mérve — az alkalmazottak irányában is megmutatkozott. Az arányokat érzékelteti, hegy Eeb reeer ben ekkor 120 gyógyszerész jött össze, míg az ugyanazon évi országos közgyűlésen csak 69 szavazattal bíró tag.

4!l Debrecenben felszínre tört a szakma minden baja: a kormány hatalmi intézkedéseitől való „rettegés", az elavult jogszabályok, az orvcsi szuprerrácia, mely miatt a Belügyminisztériumban nem tölt be érdemi állást gyógyszerész, a tisztességtelen verseny a szatócsok, a drogériák ill. az orvosi kézigyógyszertárak részéről stb. Kifogásolták, hogy mindezzel szemben a pályát „aranybányának véli a közvélemény","

0 pedig az hanyatlik, süllyed, „anyagilag is, másként is". Ervelésük szerint e bizalmi munkakörben az „anyagilag tönkre tett, reményétől megfosztott, elkedvetlenedett gyógyszerész az annyira fontos közegészségnek hasznára nem lehet". Valóban : ekkoriban a gyógyszerész személye volt az egyetlen garancia a gyógyszer minőségére vcnatkcïcfn. E Debrecenből indult mozgalom Szegeden is rendezett gyűlést; demonstrációnál többre azonban nem jutott. Az egylet nevét és alapszabályait 1913-ban újból megváltoztatták: ekkortól Magyarországi Gyógyszerész Egyesület (Gyógyszertártulajdcncsok Egyesülete) néven működött, és még a szaksajtó képviselői sem lehettek többé tagok.

í}1 Ez sem tudta azonban megváltoztatni azt a folyamatot, amely — amint arról már említést tettünk — 1918-ban az egyesület felbomlásához vezetett. Igaz: ezt később ismét újraegyesülés követte. A két világháború között az egyesület igyekezett többet tenni azekért a vidéki tagjaiért, akik jogilag ugyan önállóak vcltak, a valóságban azcr.be n egy életre a falujukhoz láncolt „törpe" tulajdonosokként éltek; nemhegy szabadságra rem rr ehettek, de esetleges betegségük anyagi romlást jelentett, mert képtelenek voltak egy helyettesítő 47 GYH 1899. 180. 18 GYH 1898. 414. 49 GYH 1907. 513. 50 GYH 1907. 564—567. 51 GYK 1914. 686—693.