Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 107-108. (Budapest, 1984)

KÖNYVSZEMLE - Scribonius, Largus : Composaiones (Magyar László) - Schlegel, Friedrich (Hrsg.): Der Körperbehinderte in Mythologie und Kunst (Rákóczi Katalin)

Scribonius Largus: Compositiones. Edidit S. Sconocchia. Bibliothcca scriptorum Graecorum et Romanorum Teubneriana. Leipzig, BSB B. G. Teubner Verlagsgcsellschaft, 1983. 130 p. Scribonius Largus (i. sz. I. sz.) ,,Compositioncs"-a a latin nyelvű gyógyszerkönyvek egyik őse. Jelentősége nem csak koraiságában, hanem terminológiai kezdeményezéseiben is rejlik. A gyógyszerésztörténet kutatói azonban mindeddig megfelelő színvonalú kritikai kiadás híján szűkölködtek. Ezt a hiányt pótolja Sconocchia munkája, mely a korunk legmagasabb filológiai szintjét biztosító Teubner-sorozatban jelent meg. A részletes bevezető tanulmánnyal, szövegtörténetiéi, az újkori kutatások tekintetében szinte teljes bibliográfiával, kiváló szó- és névmutatóval, kritikai apparátussal kiegészített textus bizonyára a művel foglalkozó további kutatások alapja, kiindulópontja lesz. Magyar László Schlegel, Friedrich (Hrsg.): Der Körperbehinderte in Mythologie und Kunst. Stuttgart. Georg Thieme Verlag 1983. 125 S., 117 ábra. A kötet a testi fogyatékosok éve alkalmával és az 1981-ben Heidelbergben megrendezett Német Ortopéd és Traumatológiai Társaság 68. kongresszusára íródott előadásokat és tanulmányokat tartalmazza. H. Schadewaldt, az első tanulmány szerzője, több illusztrációval bizonyítja, hogy a természetestől, az egészségestől eltérő embereket már a mitológiai korban is ábrázolták. A gonosz rontását látták bennük. A közel- és távol-keleti istenfigurák is felmutatnak emberfeletti tulajdonságokat, amelyekkel idealizálták őket, vagy testi eltéréseket, amelyekkel fogyatékosságukat demonstrálták. A szerző szerint a művészek torz ábráikhoz minden korban bőven találhattak példákat, a múmiák alapos vizsgálata nem egyszer kétséget kizáróan is bizonyítja e testi torzulásokat. F. Schatz, aki monográfiában elemezte az ókori társadalmak torzszülöttek, szintén megállapítja, hogy a legtöbb esetben még ma is felderíthetők azok a jellegzetes betegségek, amelyek a torzítást eredményezték. A keresztény művészetben az istenségek a „szép" és „jó", a negatív figurák a „gonosz" vagy „rossz" szellemek megtestesítői. Bizonyos betegségek hordozói annak a betegségnek védőszentjeivé váltak, pl. Szt. Rókus a pestisbetegeké. F. Schlegel, a kötet szerkesztője a „gonosz" megszemélyesítésével foglalkozik a tanulmányában. Ezek a figurák — pán, szatír stb. — már a hellenisztikus korban is gazdagon megtalálhatók, ahol sokszor az erotika vagy éppen a termékenység jelképévé váltak. E családba tartozik Lucifer is. A keresztény ikonográfiában az ördög állat vagy félállat formában jelentkezik, az angyalok pedig heroikus, emberfeletti formában, Ezek a külsőségek ma már pontosan meghatározható betegségekre vezethető vissza. Két magyar szerző, Lénárd Gy. és László G. a régi magyar képtárak amputált figuráit vizsgálták meg. A legismertebb képviselőjük a koldus, bélpoklos, nyomorék, aki képi kontextusban jótékonyságra serkentett. Egy tanulmány csak a lábdeformációkat vizsgálja. O. Dustmann és V. Ebei szerint ezek az eltérések nagy pontossággal meghatározható betegségek után lépnek fel. Külön témát képez a láboperáció, amely a reneszánszképtárak zsánerképeinek elmaradhatatlan kellékévé vált. A 19. és 20. században a háborúkban megnyomorodott és megcsonkított végtagú emberekkel gazdagodott az ábrázolás. Az utolsó tanulmány szerzői, P. Simon és E. Seifert már a járásképtelenek járműveit elemzik, és áttekintik a járóeszközök, tolókocsik stb. fejlődését. Amíg a régebbi századok