Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 102-104. (Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Birtalan Győző: A felvilágosodás mentálhygiénéje külföldön és Magyarországon

Véleménye szerint a következő tényezők hajlamosítanak leginkább elmebetegségekre: /. örökölt adottságok, 2. rossz szociális körülmények, 3. egyenetlen életmód, 4. heves szenvedélyek (harag, ijedtség), 5. gyengítő, deprimáló szenvedélyek (bánat, félelem, bűntudat), 6. túl heves pozitív szenvedélyek (váratlan nagy öröm), 7. a melankolikus alkat, 8. a szomatikus állapotból következők (a menses kimaradása, aranyérvérzések, láz, Puerperium agysérülések, alkoholos-intoxicatio). Ismerte a nyugdíjazottak átállási nehézségeiből adódó pszichopátiát, a vallásosság és az ösztönök konfliktusainak ilyen természetű következményeit. Betegségbeosztásában négy lényeges kórformát különített el: /. a mániát (delíriummal vagy anélkül), 2. a melankóliát, 3. a dementiát, 4. az idiótiát. A mánia esetében az emelkedett hőmérséklet, a mozgáskényszer, az erőszakoskodások, a falánkság a hiperszexualitás jellemzőek. A gondolkodás teljesen zavart is lehet, de az őrjöngés jellemzőbb, mint a kisiklott észjárás és a téves ítéletek. Döntő a karakterváltozás. Ebből lehet a prognózist is felállítani. Pinel meghatározta az úgynevezett „Folie raisonnante**-ot, melyben a gondolkodás részben megtartott. A melankóliában a beteg egy dologra koncentrál és depressziós hangulatban van. A demens ember zavart, cselekvése motiválatlan. Az idióta érzelmi és akarati szférái fejletlenek. A definitív kóros koponyaclváltozásokat általában a gyógyíthatatlanság jeleként értékelte. Pinel mélyen elítélte azokat, akik az elmebajosokat egyszerűen bűnösnek tartják. Úgy vélte, ha így lenne, a városok tele lennének tébolydákkal. A terápiában a pszichológiai gyógyításra helyezte a hangsúlyt. Ezt ideálisan, humánus szellemű intézményekben, speciálisan képzett orvosok közreműködésével képzelte cl. A munkaterápiában is jó lehetőségeket látott. A kinin, az ópium, az érvágások és a fürdők alkalmazását csak tüneti kezeléseknek tartotta. A kényszereszközöket elvetette, mivel azoktól sohasem tapasztalt jó eredményt. Véleménye szerint, ha a betegek egymásban kárt tehetnének, úgy őket abban kíméletcsen meg kell akadályozni. A kényszerzubbony használatát csak rövid időre engedélyezte. Megtiltotta a sokkoló kezeléseket is. Ez utóbbiakat a korabeli pszichiáterek többsége gyakran alkalmazta. Az ellenkező erős hatások jótékony mechanizmusát feltételezve, megpróbálkoztak a „kijózanító erősingerekkel". Ezek között szerepeltek durva ijesztgetések, hidegvízkúrák, fürdetés békákkal teli hordóban stb. Erasmus Darwin a róla elnevezett forgószékben addig forgattatta a beteget, amíg az orrvérzést nem kapott. A pácienseket éheztették, volt úgy, hogy kasztrálták is. A gyógyszerek közül a kámfort, a beléndeket és a digitáliszt adták előszeretettel. Pinel utóda, Esquirol nemcsak kiemelkedő, emberséges orvostudós volt, hanem kitűnő oktató és szervező is. 1817-ben ő tartotta az első pszichiátriai kurzusokat. Behatóan foglalkozott anormal és a pszichotikus állapot közti átmeneti tünetekkel. Megkülönböztette az illúziót és a hallucinációt. Jól látta az elmagányosodás, az elidegenedés (az „aliénation *' a franciáknál az elmebaj szinonimája), a rossz társadalmi szituációk kórtani jelentőségét. Ugyanakkor a nagy francia forradalomban szerzett tapasztalataiból arra a következtetésrejutott, hogy az akkori események nem indukáltak több elmebetegséget, inkább csak motiválták a kórképeket. A civilizáció hatásáról általában az volt a véleménye, hogy mivel az növeli „az érzések eszközeit", sokak számára túlságosan sok és gyors benyomást okoz. De ez önmagában nem a civilizáció hibája, mert az életet egyúttal kényelmesebbé is teszi, hanem a gyakori visszaéléseké. Ezzel összefüggésben válságban látta a pedagógiát, a házasságot és általában az erkölcsi életet.