Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 102-104. (Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Birtalan Győző: A felvilágosodás mentálhygiénéje külföldön és Magyarországon

sucht), hogy ezen elharapódzó szellemi járványról meggyőződjünk"?^ „Csak rá kell néznünk ezen irodalmi despoták nyüzsgésére, hogy az értelmetlen uralkodási vágy elrettentő példái szemünk elé kerüljenek."

3

' „Minthogy a művészeknél a fantázia van előtérben, az egyéb szellemi képesség ezzel szemben általában kifejletlen, a legtöbb művésznél hiányoznak a szolid ismeretek és a másjellegű tudás. [...] A fantázia egyoldalú tevékenysége visszaszorítja az értelmet és gátolja az ítélőerőt. Ez okból a legtöbb művész, a kontárok is, hajlamosak a gőgre, a nagyravágyásra és gyakran a rajongó ábrándozásra".

38 De hová is vezet mindez? A szerző nem hagy kétséget felőle. „Hogy mennyire megzavarhatja a túlzott önhittség az értelmet, azt bizonyítják az elmegyógyintézetek, ahol sokan vannak e szerencsétlenek közül, akik túlfeszített gőgjük következtében értelmüket elvesztették. A kedélyéletre hátrányosan hat ez a szenvedély, részben a tartós feszültség miatt, részben az öncsaló önérzet és a külső világ folytonos harca miatt, mely hol kellemes, hol kínos érzéseket kelt."

39 Hasonló nézőpontból foglalkozott e problematikával a múlt század harmincasnegyvenes éveiben a kitűnő bécsi elmegyógyász, E. F. Feuchtersieben. Mindenesetre ő már óvatosabb a fantázia munkálkodásának megítélésében, mint Lenhossék. Nem állítja szembe az ,,Einbildung"-gal, és elfogadja annak fontos kreatív szerepét. Új fogalomkörrel találkozunk viszont nála, az akarati élet hibáival, ami szerinte a hypochondria egyik fő forrása. Feltűnik, hogy Feuchtersieben a melankólia helyett inkább a tágabb tartalmú és pejoratívabban hangzó hypochondriáról beszél. Az akarati élet hibáinak következményeként manifesztálódik például a keiletlenség (Unaufgelcgenheit), mely „hangulat [Stimmung] esztétikus elnevezése alatt nyerhetett polgárjogot a társadalomban. Mindenesetre léteznek hangulatok, de jaj azoknak, akiknek hangulatai vannak",

40 jegyzi meg bibliai keserűséggel. A hypochondria szerinte ősidők óta ismert állapot, de most az okosság jegyében divatozik. „Modernné vált és tudja, hogy az egoizmus a szellem és a szabad gondokodás jelének számít".*

1 Ugyanakkor „ezek [a hypochonderek] a medicina önkéntes jelöltjei, akik az egész betegségtanba beleásták magukat, akik könyvekből recepteket írnak a maguk számára."

11 Kora modern irodalmát a szerző úgy ítéli meg, hogy annak a hypochondria az egyik dajkája, és a legfiatalabb költők helyes értékeléséhez inkább orvosra lenne szükség, mint recensensre. Az ilyen költő „merít a melankolikus frázisok tengeréből, mellyel az elmúlt évtizedek poétái elárasztottak bennünket."

13 Persze a tehetségtelenek csak a nagyok pózait képesek utánozni. A mesterkéltség elterjedt. „Senki sem mer önmaga lenni, pedig az egészséges állapot csak a mindennel szemben érvényesülő saját én alapjain nyugszik.,"

44 Összefoglalóan regisztrálhatjuk, hogy elsősorban Európa fejlett nagyvárosaiban, az általunk vizsgált időszakban, halmozott mértékben jelentkezett egy érzelmi-idegrendszeri instabilitás, mely főként a fiatal értelmiségiek között fordult elő. A következőkben azzal foglalkozunk, milyen orvoslélektani ismeretekkel rendelkezett a korabeli medicina, midőn e problematikával szembekerült. 3B

Id. Lenhossék M.: i. m. II. köt. 108. 37 Uo. 180. :!8 Uo. 341. 39 Uo. 345. 10 Feuchtersieben, E. F.: Die Diätetik der Seele. Wien, 1851. 71. " Uo. 127. >- Uo. 128. 43 Uo. 137. 11 Uo. 140.