Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 102-104. (Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Birtalan Győző: A felvilágosodás mentálhygiénéje külföldön és Magyarországon

országonként nem volt egyforma. G. Gugitz szerint

3 például e hatás Ausztriát kevésbé érintette. Magyarázatként részben a bécsiek „szangvinikus materializmusát" hozza fel, részben azt, hogy a werthcrizmus hulláma éppen a Mária Terézia erkölcsös szentimentalizmusára bekövetkezett jozefinista reakció vidám időszakában érkezett a császárvárosba. Ernst Fischer, osztrák irodalomtörténész, a közéletből kirekesztett polgár egyfajta kompenzáló mechanizmusaként fogja fel a szentimentalizmust: „Afeletti igyekezetében, hogy megszabaduljon sivár énjétől, hogy »kilepjen« önmagából, a magányra ítélt egyén egyre mélyebben vájja be magát önnön lelkébe. Ha a társadalom nem fogadja be többé az önmagából kitörni vágyó egyéniségét, akkor a kiürült világ, mint roppant tükör vetíti vissza az üres Én képét a tudatba. Egyéni érzelgősség lesz a társadalmi tevékenység pótszere:'"

1 Az emberi lélek gazdag árnyalatait az újkori európai kultúrában elsőként igen magas színvonalon a festészet ábrázolta. A reneszánsz néhány mesteri portréja ebből a szempontból évszázadokon át mintául szolgált. A 18. sz. dinamikus szelleme azonban már nem elégedhetett meg a mozdulatlan képi kifejezés eszközeivel. A század elején még a tárgyszerű és érzékletes, a század végére már a zeneileg tárgynélküli határozza meg az élmény karakterét. A lelki mozgások megjelenítésére a zene bizonyult a legalkalmasabbnak, mely tartalmi és formai tekintetben ebben az időszakban hatalmasan gazdagodott. Az érzelmes angol regényirodalom, a francia polgári dráma, az ossziáni költészet és más hasonlójellegű irodalom mellett egyre inkább a zene fejezte ki és közvetítette a kor viharos érzéseit. Ennek az új zenének társadalmi jelentőségéről igen kifejezően ír Lunacsarszkij egy Beethoven-tanulmányában. „A múlt zenéjében természetesen tökéletesebb volt a megnyugvás, belső kiegyensúlyozottsága nagyobb volt, mint az új zenéé. De a demokrácia mindent felborított, széttépett, az apa foglalkozásától messze repítette a fiút, a sikerek szédítő hajszolását indította el és megnyitotta az emberiség elkeseredett, a régi rendszert szilánkokra zúzó korszakát, amelyben minden győztesre tíz vesztes jutott — ez a demokrácia, amely az egyént magányossá, szenvedélyessé, mérhetetlen bánat hordozójává tette, amely arra kényszerítette az embereket, hogy nagy remények és vágyak, véres összecsapások és a szükség között vergődjenek és amely a kétségek és az egyenlőtlenség világába taszította őket. Ez tette a zenét végtelenül fontos, nélkülözhetetlen vigasztaló erővé, ez hozta létre a különböző tragikus és egyéni élményeknek azt a tárházát, amelyből a zene mindig meríthetett."

0 Az idézett sorok felvillantják előttünk az emberi tudat és érzésvilág e hatalmas történelmi válságát, melynek hátterében a technikai forradalom, a kapitalizmus kibontakozása, a növekvő társadalmi és politikai nyugtalanság, a nagy polgári forradalom eseményei feszülnek. Teljesen érthető, hogy a kor emberei e roppant terhek súlya alatt főként lelki, idegrendszeri tünetekkel reagáltak. A tömeges neurotizálódás jelenségét természetesen igen jól látták a korabeli orvosok is. És ez a probléma sokuk számára nemcsak a napi gyakorlat feladatait jelentette. Számosan közülük felismerték e jelenségek szociális alapjait és összefüggéseit. Néhányan átérezték a társadalommal szembeni felelősségüket. Ezt az érzést részben a kor filantropizmusa ébresztette, részben az a felismerés, hogy a vallás vigasztalására többé igényt nem tartó emberek lelki gondozását és gyógyítását a pap helyett immár az orvosnak kell végeznie. :i Gugitz G.: Das Wertherfieber in Oesterreich. Wien, 1908. 1 Fischer F.: A romantika lényege. Bp. 1964. 19. 5 Lunacsarszkij, A. V.: A zene világában. Bp. 1975. 100.