Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 102-104. (Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Környey István: Széchenyi István lelki alkata és elmebetegsége
szemléli. Ez persze nem lehet teljes a psychopathológiai háttér nélkül — ha van ilyen. E sorok írója feladatának azt tekintette, hogy lélektani tényeket abból a szempontból vizsgáljon, beleilleszthetök-e a normális, mondjuk köznapi keretbe, vagy már kórosak-c, tehát a köznapitól eltérnek, és akár szubjektíve, akár a környezet számára terhesek. Láttuk, hogy kóros psychés sajátosságai Széchenyi hatalmas értelmi képességét nem korlátozták. Psychopathiás vonásai a psychénck azon az oldalán voltak, amelyet a psychológia elég határozatlanul a temperamentum fogalmába illeszt. De ami a jellem, mint érték szempontjából a legfontosabb, a psychopathiás vonások által az ethikai érzelmek keire nem szenvedett. A kóros érzelmi háttér nem gátolta — és helytelen irányba sem terelte — Széchenyi aktivitását és törekvéseit a tökéletesbülésre. Sőt, mondhatnók nyertek önkínzó alkati vonásaitól. Meggyőződéseit nemcsak a logika, hanem érzelmi világa is irányították. És irányították céltudatos, határozott magas értékű cselekvések felé. Persze számolunk az emberi gyarlósággal, amely kisiklásokra is vezette. Széchenyi személyiség-kiépülésében döntő fontosságú, hogy a kóros irányú affektív tényezőket az értelmi vezetésnek alá tudta rendelni. Tudta egészen addig, amíg az általa veszélyesnek tartott politikai tendenciák túlzóvá és félővé, talán féltékennyé nem tették. Mint láttuk, már 1841 óta kezdett igazságtalanná és következetlenné válni: a harmónia ekkor megcsorbult. Azonban „Az 1819—1820-as évek Széchenyije ugyanazzal a szemmel, szívvel és ésszel nézi, érzi és akarja orvosolni hazája bajait, aminővel majd. . . a 40-es évek izolált és meggyanúsított politikusa, vagy a döblingi remete. Wesselényi barátsága, felesége iránt érzett szerelme s Kossuth politikájának következményeitől való félelme legfeljebb öntudatosabbá tették s jelentéktelen árnyalatokkal módosították gondolkodáséit, új elemek azonban abba az eszmekörbe, melyben a 20-as évek legelején élt, ezen tényezők állal nem jutottak" 151 Zusammen jassung Im Grafen Stephan Széchenyi sieht die ungarische Geschichte den Urheber und die produktivste Gestalt ihrer Reformepoche, die man von seinem Auftritt im politischen Leben im Jahre 1825 rechnet. Er wurde im Herbst 1848 psychotisch und verlebte seine weiteren Jahre in der Privatanstalt für Geisteskranke in Wien— Döbling, wo er 1860 Suicid verübte. Schon Lombroso hat in seinem bekannten Werk. Széchenyis Krankheit, mehrere Seiten gewidmet. Lebhaft wurde das Problem erörtert, als der hervorragende Publizist Béla Grünwald 1890 seiner Charakterisierung und Bedeutung in der Umgestaltung der ungarischen Gesellschaft eine Monographie widmete. Grünwald war kein Arzt, litt anscheinend selbst an manisch-depressiver Psychopathie, ja vielleicht Psychose, und endete ebenfalls mit Selbstmord. Er entwickelte unter Einbeziehung einer Korrespondenz mit Krafft-Ebing die Ansicht, Széchenyi habe an Melancholie gelitten. Sogleich wurde diese Ansicht von dem Psychiater Salgó abgelehnt; jedoch haben das Problem jahrzehntelang nur Publizisten und Historiker erörtert. 1923 erbrachte Karl Schaffer Beweise dafür, dass Széchenyi bis zum Ausbruch der Psychose im Jahre 1848 nicht geisteskrank war. Unter dem Eindruck der damals frisch erschienenen Arbeiten Kretschmers betrachtete Schaffer Széchenyi als zykloiden Psychopathen. In der internationalen Literatur folgte einige Jahre später Henriette von Szirmay —Pulszky in einer Arbeit ,,Genie und Irrsinn im ungarischen Geistes151 Friedreich i. m. Az árnyaltan, de markánsan megfogalmazott orvosi álláspont bizonyára továbbra sem talál osztatlan egyetértésre a történészi körökben. A vitának, a beérkező hozzászólásoknak szívesen helyt adunk folyóiratunk hasábjain. (A szerk.)
