Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 102-104. (Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Környey István: Széchenyi István lelki alkata és elmebetegsége
A KÉSŐI DÖBLINGI ÉVEK Széchenyi hátralevő életére, csaknem 12 évre az elmegyógyintézet lakója maradt. Ennek a hosszú időnek jó részét alig tudjuk rekonstruálni. Az első évekre vonatkozó, családtagjai és korábbi munkatársai látogatásaiból eredő adatok nem elégségesek psychopathólogiai vélemény megalapozására. Nem maradt fenn levele az 1851 nyarától 1857-ig terjedő időből. Súlyosan nyilvánultak meg hangulatzavarai és önvádlásai, amidőn 1850 tavaszán három barátját fogadta. 118 1854 elejétől gyakrabban látogatják és fokozatos javulást látnak. Az 1857. szeptembertől 1858 meg nem adott időpontjáig rendelkezésünkre áll az intézet orvosának, R. Gussmannnak könyvecskéje. 13 y Ez Széchenyit jó kedélyűnek és jó testi állapotúnak mutatja be, noha némelykor „bőre sárga színt váltott és hetekig nem bírt felüdülni". „Már kora hajnalban. . . íróasztala előtt ült s egész nap elfoglalta magát, beleértve szobasétáját és sakkjátékát, amely a késő éjszakába nyúlt... makacs álmatlanságban szenvedett", ami cyklikus alkatúaknái gyakori. Kitűnik, hogy az intézetet hivatalból felkereső „törvényszéki orvosok negyedévenkénti látogatásaik alkalmával sem kérdezősködtek utána". 1 ' 0 Másik két orvosa, dr. Görgen és dr. Goldberg kiemelik, hogy Széchenyi ebben a korszakban is bőbeszédű volt, gondolatmenete ugráló, hangulata gyorsan változott. Ebben alkatának psychopathiás megnyilvánulását láthatjuk, átcsapást főleg a hypomania irányába. Sokan keresték annak magyarázatát, miért nem hagyta el Széchenyi az intézetet, és azt nem kevesen abban vélték megtalálni, hogy az látszott legbiztonságosabb menedéknek a politikai felelősségrevonás elől. Nem tudjuk, foglalkoztatta-e őt az első években az elmeintézetben tartózkodás jelentősége. Nagyon kell gondolnunk azonban arra, hogy az utolsó időben a Döblingben maradást nem annyira személye, mint inkább tevékenysége érdekében tartotta elengedhetetlennek. Hiszen azt, hogy akár névtelenül is irodalmi művet tudott volna publikálni, annyi közéleti egyéniséggel összejöhetett és reájuk hathatott volna, ha az intézeten kívül él, nehéz elképzelni. Műveinek külföldön történt kinyomtatását el kellett titkolnia. Ha szabadabb helyen van minő felelősségre vonták volna a Blick szerzőjét és terjesztőit! Ez ellen — az eltitkolás mellett — csak egy védelem volt: az intézet. Széchenyi erről nem nyilatkozik, és tartózkodónak kell is lennünk nézetünk alkotásában; de nem tudjuk elképzelni, hogy ne gondolt volna reá. Ezt homályosítja-c többször tett nyilatkozata, hogy az intézetet élve nem fogja elhagyni, nem tudhatjuk. Feltétlenül figyelmet érdemel egy Falk Miksa által kifejtett szempont: „Hogy Széchenyi egyelőre nem változtatta meg lakhelyét, kimagyarázható abból, hogy sem a politikai helyzetben, sem saját erejében nem hízott még eléggé. Ha az akkori viszonyok közt ismét mint gróf Széchenyi István jelent volna meg a társaságban, politikai tevékenysége nem 1,8 1851. április 16-án Tarnóczy Kázmér óhajtja meglátogatni. Széchenyi válasza: „Nem vagyok képes Önt ma vagy rövid idö alatt látni. A pokolnak szenvedem minden kínait mert én csak én döntöttem a Magyart sírba! Széchenyi." MTA Kézirattár. K. 191/9. 119 Gussmann R. : Gróf Széchenyi István a döblingi magán-téboly dóban. Németből ford. B. J. Pest, Heckenast, 1860. Dr. Gussmann szeme előtt valószínűleg a nevezetes férfiú iránt érdeklődő laikus közönség igényei lebeghettek; munkájának orvosi-psychológiai értéke nincs. 120 Az alsó-ausztriai hatóságok Széchenyi gondnoksági problémáját először elintézettnek vélték a magyar Belügyminisztérium 1848. nov. 3-án kelt felvilágosításával, amely szerint Széchenyi gondnoka a magyar törvény szerint felesége volt (Viszota, Irodalomtört. Közi. 1934, 44, 31). 1852-ben a soproni kerületi főtörvényszék mégis kirendelte őt gondnokul. Viszont 1858-ban szakorvosi vizsgálat Széchenyit magánügyeinek vitelére és jogérvényes okiratok kiállítására képesnek nyilvánította. {Döblingi hagyaték, i. m. I. 633.)
