Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 102-104. (Budapest, 1983)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Nikodémusz István: Járványos betegségek a központi hatalmak hadseregeiben az első világháború alatt
hadseregben 73 400 megbetegedés (8787 halálos) volt, a másik oldalon több. A hadrakeltek állományának 10%-a megkapta a betegséget, s a betegek 12 %-a meghalt. A betegség a századfordulóra Európából kezdett kiszorulni, négy—öt országban, főleg a Balkánon, maradt még endémiás. 1910-ben a német hadsereg 0,4% o-e» a francia 2,7% 0-e, az osztrák 1,3% ( ,-e kapta meg a fertőzést. A német hadseregben az első két évben 74 861 megbetegedést (9865 halálos), a másik két évben 37 503 megbetegedést (1549 halálos) észleltek. Az osztrák—magyar hadseregben az első két évben 172 959 tífuszbetegséget regisztráltak, ezek közül 17 740 halt meg. Később nem volt pontos nyilvántartás. A német hadsereg járványtani képe kedvezőbb volt, mint szövetségeséé, ahol kisebb létszám mellett magasabb volt a betegek és a meghaltak száma. 1916 nyarán Tirolban az osztrák csapatok közt két járvány zajlott le. A tifusz 2871 megbetegedést okozott 270 halálesettel, a másik paratífusz volt, 4871 megbetegedést és 205 halálesetet okozott. 1916 nyarán Erdélyben is fellépett tífusz járvány. A balkáni német hadseregben 1914—1917-ben 21 000-en betegedtek meg tífuszban s 4000-en paratífuszban, a halálozás nem haladta meg a 2%-ot. Az 1915-ben bevezetett védőoltással sikerült a megbetegedések gyakoriságát, valamint a halálozást csökkenteni. Ugyancsak a háborúk s az azokat követő nyomorúságos idők kedveznek a dizentéria (vérhas, dysenteria) fellépésének. Alig volt hadjárat a történelem folyamán, hogy azt tömeges hasmenéssel járó esetek ne kísérték volna, a századforduló idejében főleg a gyarmati háborúkban észleltek sok fertőzést. Megjegyzendő, hogy a betegség magyar neve, a „vérhas" inkább a súlyos esetekre vonatkozik. 10 ' 16 A német seregben a világháború első két évében mintegy 25 000 dy. megbetegedést észleltek, a harmadik évben a betegek száma meghaladta a 28 000-es, a negyedikben a 42 000-es számot. Összesen 100 000 dizentériást jegyeztek fel, elsősorban a harcoló alakulatok között; a megszálló egységek tagjai között a jobb körülmények miatt jóval kevesebb volt a betegek száma. 1917-ben a katonai járvány Poroszországban ráterjedt a polgári lakosságra. A császári és királyi hadseregben az első két évben 164 000 katona betegedett meg dizentériában, 6200-an haltak meg. Az első hónapok idején vérhas-katasztrófa alakult ki, a halálesetek zöme ekkorra tehető. Sok beteget kellett kezelni. Az a visszás helyzet alakult ki, hogy az egészségügyi szolgálat a legtöbb fertőző betegséget leküzdötte, a dy.-val szemben teljes lett a tehetetlenség. E betegség mind a katonák, mind a polgáriak körében számbelileg növekedett és súlyossága fokozódott. A leküzdés azért maradt sikertelen, mert nincs egységes kóroktan. Ez kiderült a II. világháborúban is, ahol az elsőnél nagyobb pusztítást okozott. A ma már Európában többé-kevésbbé leküzdött tuberkulózis (gümőkór) a századforduló idején még veszélyes betegség volt, s nagyobb halálozást okozott, mint a többi fertőző betegség együttvéve. A háború alatt a gyakoriság és a veszélyesség fokozódott, a seregek állományának 5,6% 0-e lett gümőkóros, négy év alatt összesen 125 233 katona lett beteg, s ezek 15,3 %-a halt meg. A fenti adatok a német hadseregre vonatkoznak, az osztrák hadsereg morbiditási és mortalitási viszonyai ennél rosszabbak voltak, négy év alatt 19 325-en haltak meg tüdőbajban. Már a menetszázadok emberanyaga rossz volt, a feltöltésül küldött állomány 2—3 %-a nyílt tbc-s beteg volt. A hadi gümőkór gyógyulási aránya 20%, a békebelié40%. A háború idején harc indult 13 Képes J., Nikodemusz I.: Katonaorvosi Szle. 1954, 6, 1050—1054. 1(1 Nikodémusz I., Várhelyi J.: Egészségtud. 1957, 1, 2 4—228.
