Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 102-104. (Budapest, 1983)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Nagy Mária: Rózsay József és a múlt századi hazai gerontológia helyzete

E téren a legjelentősebb egyéniség muraközi Rózsay (Rosenfeld) József volt, aki 1815ben született a Sopron megyei Lakompakon. Édesapja Fcstetich gróf uradalmi orvosa volt. Egyetemi tanulmányait részben a pesti, részben a bécsi egyetemen folytatta. 1840-ben avatták orvosdoktorrá. 3 évi tanulmányút és külföldi tartózkodás után 1843-ban tért vissza Pestre és lett az Egyetem Orvosi Karának tagja. 1848-ban magyarosította a nevét Rózsayra. A szabadságharc alatt tábori kórházi főorvos volt, 1850-ben nevezték ki a Dolog- és Szegényház főorvosává, és az is maradt élete végéig. 22 évig volt a Rókus Kórház fegyosztályának és fogházának is a főorvosa. 2 évig toloncokat is kezelt. A kolerajárvány idején a járványkórház vezetője, majd belügyi biztos lett. A járvány idején kifejtett tevékenységéért királyi tanácsosi címet kapott. 1861-ben választották meg a Pesti Izraelita Hitközség kórházának igazgatójává. Az 1863-ban rendezett Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlésének másodelnöke, titkára volt. Az 1879ben tartott Vándorgyűlés alkalmából orvos-gyógyszerészeti kiállítást rendezett. 1864-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Publikációi részben az Orvosi Hetilapban, részben a Gyógyászatban, részben a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Munkálataiban, illetve könyv alakban jelentek meg. 1867-ben Pest—Pilis—Solt vármegye tiszteletbeli főorvosa, 1868-ban az Országos Közegészségügyi Tanács tagja lett. Az „Erzsébet" agg-ápolda alapkő letételénél a „Ferenc József rend" lovagkeresztjét, 1880-ban a „Vaskoronarend" III. osztályát, lovagi méltóságot és nemességet kapott, „muraközi" predikátummal. 1881. júl. 26-án csaknem merénylet áldozatává lett. Az aggápolda előtt az egyik ápolt pisztolylövéssel súlyosan megsebesítette. Sérüléséből csak hosszú hetek múltán gyógyult ki. 1885. május 20-án halt meg Balatonfüreden. 1889. febr. 25-én Batizfalvy Sámuel méltatta munkásságát a Tudományos Akadémián [15]. A múlt századi hazai gerontológiáról a legátfogóbb képet Rózsay akadémiai székfoglalójából nyerhetünk [14]. Az agg-gyámolda eszméje már az 1700-as években felmerült. 1762-ben Pintér Fülöp és Szlamartinger alapítványt létesített 62 szegény részére. Ebből az alapítványból létesült a Rókus Kórház, mely eleinte csak agg-ápolda volt. Azonban Pest növekedésével nőtt a lakosság és a szegények száma is, és a kórház már nemcsak aggokat látott el. 1781—83 között szegényeket helyeztek el a Clarissák megszűnt zárdájában, és ott közköltségen élelmezték őket. II. József uralkodása alatt keletkezett és még 1865-ben is működött az ún. „Szegényintézet", amely pénzzel látta el a házi szegényeket. 1816-ban József nádor feleségének, Hermina főhercegnőnek oltalma alatt Jótékonysági Nőegylet létesült, amely többek között szegényházat is alapított. A Nőegylet nem tudta tartósan finanszírozni a szegényházat, amely Pest városának kezébe került. A szegényeket először a Nyár utcába, majd a Sándor, ill. a Diófa utcába telepítették. 1854. ápr. 24-én volt Ferenc József és Erzsébet királyné esküvője. Ennek a napnak az emlékére Pest város elöljárósága új szegényház építésének költségeit szavazta meg. Ez lett az „Elisabethineum", a múlt századi hazai gerontológia, geriátria bázisa. Az intézet 1856-ban kezdett működni a Terézvárosi erdősoron. A parkkal körülvett házat eredetileg 600 személy befogadására alkalmas, 3 részből álló épületnek tervezték. Azonban 1864-ig csak a 300 személyt befogadó középső rész készült el. A ház „lebuj"-ból (alagsor), földszintből és egy emeletből állt. Az alagsorban volt a vendéglős lakása, a konyha, a raktár és néhány szoba „tisztátalanok számára" (elkülönítő). A földszinten volt a hivatalnok lakása, lakszobák, hálótermek, 16 ágyas kórterem és 8 ágyas elmekórterem férfiak számára. Az emeleten ugyanilyen megoszlásban voltak a helyiségek a nők részére. Az intézetet gondnok és „házi bizottmány" vezette. A bizottmány feje évente jelentést