Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 102-104. (Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Solymár Imre: A völgységi svábság értékorientációi, történeti életmódja és ennek néhány orvosi—egészségügyi vetülete
Pereskedtek a rokonságban is. Gyakori volt a hosszú haragtartás. A legkülönbözőbb okok miatt, sokszor évtizedeken át tartott harag nemzedékeknek jelentett pszichés megterhelést. 87 Elgondolkodtató például, milyen lehetett a viszony a testvérek között, ha ezt írják: még az is előfordult, ,,. . .hogy az elsőszülött már a szülők életében a gyerekek közt való osztozkodás céljából átveszi a sokszor tekintélyes vagyont, aztán csekélységgel kielégítve testvéreit, a legnagyobb szívtelenséggel dobja ki [őket] a szülői házból." 88, 6. Az időskorúak helyzete Az öregek helyzetéről forrásaink alig szólnak. Néhány adattal szolgál Allinger János kézirata: „...munkája gyümölcseit nem élvezte öregkorában sem. A legtöbb esetben magas életkoráig csak dolgozott." Ezért írja, hogy a sváb: „.. .általában is lemondani tudó, ez a jellemvonása különösen öreg korában feltűnő." 7. A saját termelésű bor elfogyasztása A Völgységben termett bor nem volt kellően piacképes, bár egyes helyek borait jelesebbnek tartották. Mégis az 1700-as évektől — több emberöltőn át — a szőlőszerzés és -művelés volt a sváb gazdák egyik fő törekvése. Moldoványi József a völgységi — és egyben a tolnai — svábság „víg kedvét" és „eleven színét" a saját termelésű borok nagyarányú önfogyasztásának tulajdonítja: „...mert szép számmal termett boraikat nem igen adogatják el, hanem azt nagyobb részint magok szükségeikre megtartván, egész télen és nyáron borral élnek." 90 Mindez — potenciálisan — az alkoholizmus, a zugivászat lehetőségét sem zárta ki. Bár a kocsmárosok is szépen megéltek, mégis jellemző az idegenben való fogyasztástól a tartózkodás, illetve a „módjával" való iszogatás szokása. Nem véletlen, hogy a bonyhádi Óhegy hajdani csárdájának neve „Sparnix", azaz: „Ne spórolj 0 " 91 8. Az „önfogyasztás" korlátozása piacképessé váló termékek esetében. A tej. A sváb családok élelmezése az önfogyasztáson alapult. A tej azonban úgy tűnt el a felnőttek és gyermekek étrendjéből, ahogy piacképessége megteremtődött. Kulcsár József már 1896-ban megírja — igaz, a Hegyhátról —: „...pénzt az élelemre nem ad ki. . . a tehén haznát szintén pénzzé teszi. .. hasznából pusztán az író kerül az asztalra. . . ,,ü ~ Nem véletlen, hogy századunk elején éppen Tolna megyében kezdeményezett országos kérdőíves vizsgálatot Leopold Lajos: milyen hatása van a szaporodó számú tejszövetkezeteknek a parasztok pénzszerzésére, pénzfelhasználására? Egyértelmű volt a helyzet, a tejet még a gyermekek szájától is megvonták ! Egyen mást ! Cikóra, ahol Tolna megye és a Völgység első tejszövetkezete alakult, ez áll: ,,.. .megelőzőleg a parasztgyermek rendes reggelije volt: tej, túró, gyümölcs. Amióta azonban tejszövetkezet van, népünk igen szegényesen él. Tejfel helyett most írót használnak, teljes tej helyett lefölözöttet. . . " 93 87 Megemlítem, hogy a felszabadulás utáni egy-két évtizedben a hosszú haragtartás új jelenségei lettek: a volt hűségmozgalmi és a volt voiksbundista családok, rokonok között (pl. Aparhanton); az összeházasodás megindulásakor pedig a székely lányt feleségül vevő sváb fiúval, új családjával. 88 Kogutowicz K. 1936. II. 158. 89 Allinger J. 1964. 68. 90 Moldoványi J. 1824. 91 Végh J.—Ördög F.—Papp L. 1981. 361. 92 Kulcsár J. 1896. 234. és 267. 93 Leopold L. 1917. 155—178.
