Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 102-104. (Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Zsemlye János: Az 183l-es kolerajárvány Abonyban

Végezetül szól az „Utasítás" a betegápolásról. „Az orvos szorgalmatosan fog rendelést tenni, hogy a betegektől az egészségesek elválasztassanak . .. a betegek jó tágas tisztalevegőjű szobába tétessenek." Ilyenféle kitételek árulkodnak arról, hogy Bécsben, a Birodalom fővárosában fogalmuk sem volt az itteni viszonyokról az „Utasítás" megalkotóinak. Hol voltak itt „tágas, tisztalevegőjű szobák"! Sárfalú, szalmatetős, földpadlójú helyiségekben, ahol 8—10 személy aludt, étkezett, főzött, tisztálkodott — sínylődött a föld népe, nemhogy 1831-ben, de még száz évvel ezután is. „Ha a betegek sokan vannak Lazarétumokat kell felállítani" — ilyen „Lazarétum" volt a pajta, amelyet az uraság a kolera-kórház céljára átengedett. Ugyanezen a napon, tehát július 12-én kezdődött meg a betegedés a földeken dolgozó aratók között. Július 13-án átrendezték az őriző vonalakat. Strázsasor állt fel a város határának külső kerületén — a szomszédos helységek őrzőszolgálatának bevonásával — a tószeg—tetétlen—abonyi hármashatárnál körös-körül a szolnok—rékas—abonyi hármashatárig. A Szolnok felé való közlekedés olyannyira lehetetlenné vált, hogy a legfontosabb árucikk — a só — behozását is megtiltották. Ez az akkor drága és nélkülözhetetlen árucikk megyeszerte problémát okozott. A főszolgabíró megyei intézkedést sürget: „... figyelmetesekké kívántam tenni a privatus Sóárulókra, kik a mostani kömyülcillásokban látván a Sószerzés nehézségeit, ha szoros felvigyázás alatt nem tartatnak könnyen arra vetemedhetnek, hogy a közveszedelem alkalmatosságát saját hasznokra fordítsák." Tehát már most, a veszedelem alatt is vannak vámszedői a katasztrófának, mennyivel inkább lehettek azután. A vármegye Dunavecséről engedélyezte a só hozatalát a város és a környékbeli falvak részére. Július 14-én fertőzöttnek jelentették valamennyi települést a Tisza vonala mentén Szolnoktól felfelé, ezen a napon zárták le Eger városát is. Amíg eddig a Jász-puszták birtokosai (Jászkarajenő és Kocsér puszták jászberényi és jászladányi birtokosairól van szó) a város elkerülésével üggyel-bajjal eljuthattak földjükre, most végképp elszakadtak birtokuktól (vagy otthonuktól, ha éppen itt tartózkodtak), mert az újszászi Zagyvahíd is zár alá került; „padlói felszedettek''. Egy heti betegség után meghalt az első kolerás beteg a város első tizedében (kerületében). Azonban nem mindenki esetében tartott a betegség egy hétig. A következőkben olvashatunk egy jelentés-részietet, amelyben a jelentést készítő orvos a kór lefolyását leírja: „A betegséget kezdő nagy fájdalommal összvekapcsolt hasmenés, hozzájáruló görcs, tagoknak kékülése a szózat különös változása és az orczának öreg tekéntete mindnyájánál jelen van, de ezen tünemények lefolyása változó; a mezőkön dolgozó aratóknál olly hamari egymást érni találtattak, hogy több esetben a mindjárt bejelentett beteg csak halva behozatott. Szinte úgy a helységben megbetegedtek 4—5 óra alatt olly változások láthatók, hogy azoknak halálát közeledni méltán gyaníthatjuk. Olyik esetben az életnek teljes megszűnése után 20 minutommal a görcsök által a holt test lábujjai szüntelen mozgásba tartattak, jóllehet a belső rot hadásnak a jelei már tapasztaltattak." A járvány elején az első halottaknak még szól a „lélekváltság" harang, sőt a szabályok szerint a harangszót követően még kiütötték a harangnyelvvel a tized- (kerület) számot is, azért, hogy a város lakói tudjanak arról, hogy hol van kolerás halott és azt a városrészt lehetőleg elkerüljék. Ez az intézkedés egy hétigjúlius 22-ig tartott, addigra ugyanis olyan helyzet alakult ki, hogy a betegség a város valamennyi tizedében elterjedt, ez egyrészt