Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 101. (Budapest, 1983)
KISEBB KÖZMÉNYEK — ELŐADÁSJOK - Balogh Ferenc: A magyar urológia fejlődése a két világháború között
a Zeitschrift für Urologische Chirurgie szerkesztőbizottsági tagjává választották. Az 1925ben alakult Magyar Urológus Társaság első elnöke volt. 1930-ban az Argentin Urológus Társaság levelező tagja lett. Ezekben az években kiváló szakemberek nevelődtek a Klinikán: Adler-Rácz Antal, Borza Jenő, Dózsa Jenő, Minder Gyula, Melly Béla stb. Közülük Borza Jenő, Dózsa Jenő és Minder Gyula már az 1930-as évek elején magántanári habilitációt nyert, és mindhárman a főváros nagy kórházaiban az újonnan alakult urológiai osztályok élére kerültek. Babies Antal 1929 novemberében került a klinikára. Illyés 1930-ban írta meg a gyakorlatban oly fontos művet, az eredeti anyagra támaszkodó „Urológiá"-t, 450 oldal terjedelemben, követve Markusovszky elvét: „minden teória csak nézet az igazságról, amelyet az emberiség idő szerinti ismeretei alapján magának alkot, de midőn ezt teszi, azon tudattal kell tennie, hogy ezzel a búvárlat nincs lezárva, hogy nem az övé az utolsó szó". A fenti tankönyv tárgyalta Magyarországon először a húgyszervek megbetegedéseit. A könyv stílusa gördülékeny, egyszerű, magyaros. Nem csupán hiányt pótolt, ugyanis az addig megjelent német nyelvű könyvek a gyakorló orvos szempontjából sok kívánni valót hagytak maguk után. Fegyelmezettséget és pontos időbeosztást követelve foglalkoztatta taníványait: a 25 klinikai orvost és a klinikán dolgozó külföldi orvosokat is, akik részben Európából, részben az USA-ból kerültek hozzánk. 1932-ben tiszteletbeli tagjává választotta a bukaresti Sebészeti-Urológiai Egyesület Társaság. 1935 mozgalmas év volt az Urológiai Klinika és Illyés professzor életében. A Nemzetközi Urológiai Társaság 7. kongresszusát 1936 szeptemberére tervezték, és helyéül Bécset választották. A három fő téma egyikének („A veseállomány gennyedése") referálására Illyés Gézát kérték fel. A témáról hatalmas klinikai anyag alapján számolt be. 1935-ben gyűjteményes munkával emlékeztek meg a Klinika 15 éves múltjáról. A klinika régebbi és akkori tanítványainak cikkgyűjteménye ez a munka. A klinika kiváló munkája és nem utolsósorban Illyés Géza személye a magyar urológiára terelte a világ figyelmét. Ennek eredményeként 1935 őszén a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter úgy döntött, hogy a Rókus kórházban elhelyezett Urológiai Klinikát az Orvostudományi Egyetem egyik önálló épületébe teszi át. így került a klinika 1936-ban a jelenlegi helyére, az Üllői útra. Nevezetes év volt az 1936-os azért is, mert Illyés Gézát az Akadémia levelező tagjává választotta. Ez nemcsak őt magát, hanem az Urológiai Klinikán folyó tudományos munkát is elismerte. A bécsi kongresszus lezajlása után 67 külföldi professzor látogatott el Budapestre. Illyés Géza nagy büszkeséggel mutatta be a klinikát, hiszen ez volt a második urológiai tanszék Európában, de ágylétszámát tekintve felülmúlta a párizsit. A klinikán 1936. szeptember 15-én kezdődött a gyógyító és a tudományos munka. Sajnos az urológia kötelező oktatására még nem került sor abban az időben: az urológia csak ajánlott tárgyként szerepelt az orvostanhallgatók tanrendjében. Az első években — heti két órában — kb. 35 hallgató vette fel ezt a tárgyat. Érdemes szólni még Illyés vezetési módszereiről. Kizárólag az első tanársegédre építette a klinika munkarendjét, és másokkal még a munkamegosztás kérdéseiről sem tárgyalt. Az első tanársegéd volt Illyés professzor mindenkori helyettese. A gyógyító és tudományos munkáról, hibákról csak vele tárgyalt. A kórtermi viziteken mindenkiről és mindenről az első tanársegéd referált. 1939-ben Illyés Géza professzort a Budapesti Orvosegyesület elnökévé választotta. Ebben az évben kezdte kivővíteni a 7 évvel korábban megjelent „Urológia" című tankönyvét, hogy az angol nyelven, új kiadásban jelenhessen meg. 1941 februárjában tárgyalta az Országos Közegészségügyi Tanács az „Urológiai osztályok létesítése" tárgyában
