Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 101. (Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Kiszely György: Theodor Schwann

munkáiban kaptak hangot. Berlinben, J. Müllernél, mint fiatal aszissztens, Müller biztatása alapján kezdte meg a chorda dorsalis és a porc sejtjeinek vizsgálatát, valószínűleg már 1834-ben, a doktori disszertációja elkészítése után. Müllernél, a berlini Anatómiai Múzeumban ismerkedett meg Schleidennel, és teljesen különböző lelkialkatuk ellenére ekkor kötöttek barátságot. Érdekes Schleiden és Schwann jóbaráti viszonya. Schleiden ugyanis nem volt simulékony, szelíd természetű, barátkozó kutató. Brown és Mohi, valamint Schwann kivételével úgyszólván minden botanikus kortársával összekülönbözött. Tolla nemcsak éles, hanem sokszor kíméletlenül goromba. Barátsága Schwannal odáig ment, hogy ő ösztönözte Schwannt, vizsgálja meg a sejtek kérdését az állati szervezetekben. E barátság kialakulásában valószínűleg szerepe volt annak is, hogy mindketten elvetették Schelling akkor széltében divatos immateriális vitalista filozófiáját, és az induktív, kauzál-analitikai módszer hívei voltak. Kettőjük életútja azonban hamarosan szétvált. Schleiden élete sokkal nyughatatlanabb, állhatatlanabb. 1839-ben Jénában professzor lett, Schwann pedig Belgiumban Louvain-(Leuven-)be került. Az elődök és kortársak felsorolásakor nem hagyhatjuk méltatás nélkül Schwann nagy tanítómesterét, J. Müllert. Müller a múlt század egyik kiemelkedő tudósa, fiziológus, összehasonlító anatómus és embriológus, aki számos kiváló tudóst nevelt. Schwann sokoldalú tudományos munkássága szinte teljes egészében azokra az évekre esik, amelyeket J. Müller mellett töltött. Tanítómestere erős egyénisége újabb és újabb fiziológiai és morfológiai kutatások irányába terelte Schwann figyelmét. Mindezekről a munkássága méltatásakor emlékezünk meg. Theodor Schwann 1810. december 7-én a Rajna melletti Neussban született. Apja az egyik életrajzi adat szerint aranyműves, a másik szerint könyvkereskedő volt. Kölnben a jezsuita kollégiumban nevelkedett. A medicinát Bonnban kezdte, ahol akkor J. Müllert is hallgatta. Tanulmányait Würzburgban, majd Berlinben folytatta, ez utóbbi helyen ismét J. Müller tanítványaként. 1834-ben a Müllertől kapott témát kitűnően kidolgozva, megírta disszertációját „De necessitate aeris atmosphaerici ad evolutionem pulii in ovo incubato" címmel. Promotiója után Müller ajánlására a berlini Anatómiai Múzeum asszistense lett, nagyon szerény javadalmazással. Az itt eltöltött 4 év élete leggazdagabb és a tudománytörténet szempontjából legfontosabb eredményeket gyümölcsöző kutatói időszaka volt. Ez idő alatt pályázta meg a bonni fiziológiai tanszéket, de kérelmét elutasították. Az indokolás szó szerint így hangzik: „Eine Stelle ist nicht da, und Geld ist auch nicht disponibel, in wenig Jahren würde die Zahl der Unzufriedenen vermehrt sein" \ 1839-ben Windischmann utódaként a belgiumi Leuven (Louvain) katolikus egyetemének Anatómiai Intézetébe hívták meg. 1848-ban Lüttichbe (Liège) ment át az összehasonlító anatómiai tanszékre, és ugyanott 1858-tól a fiziológia professzora volt. 1880-ban lemondott és visszament Németországba, ahol testvérénél Kölnben tett látogatása alkalmával 1882. január 11-én apoplexiában meghalt. Egy k követője, Henle már 1852-ben szorgalmazta, hogy hívják haza Schwannt. így Breslauba (Wroclaw), Münchenbe, Würzburgba, Giessenbe is mehetett volna, de a meghívásokat nem fogadta el, mert nem szerette a német tudósok, sejtkutatók közti kicsinyes vitákat, igyekezett minden polémiát elkerülni. Mielőtt vázlatosan ismertetnők Schwann tudományos munkásságát, elsősorban azt, amely a sejttan alapjául szolgál, néhány mondatot érdemes a sejtkutatás korabeli optikai, technikai és módszertani feltételeiről szólni. Mindenek előtt tudnunk kell, hogy az 1800-as évek első évtizedeiben a mikroszkópok még meglehetősen gyenge minőségű képet adtak, használható nagyításuk a 400—500-szorost nem haladta meg. A gömbi és színi eltérés,