Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 101. (Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Lambrecht Miklós: Az orvos- és biológiatörténet pozitivista irányzatának néhány előfutára

Az első két kötet az ó- és középkor orvostörténetét tartalmazza, a 3. a reneszánsz felfedezésekben gazdag tudománytörténetét, a 4. kötet a 17. századra korlátozódik, míg az 5—6. kötet a 18. század igen bőven méretezett tudománytörténetét tekinti át. Az Ebleféle kiegészítés az 1800—1825 közti tudományos fejlődésről adott számot. A nagyobb történeti korszakokon belül külön nagy fejezetrészekben tárgyalja az egyes tudományágak ismereteinek gyarapodását, a filozófiával kezdve a határtudományokon (fizika, kémia, állat- és növénytanon) át az anatómiáig és az élettanig, valamint a pathológiáig, gyógyszertanig, s a gyakorlati medicinában elért eredményekkel zárva le. Ilyen beosztás látható kicsiben a Metzger-féle „Orvosi encyclopaediá"-ban is. Eble beosztása hasonló az előbbi kötetekhez; nála megjegyezhető, hogy — bár 1837-ben és 1840-ben jelent meg — a filozófiai áttekintésben nem jelzi, hogy tudomást szerzett volna A. Comte, a pozitivista módszertant bejelentő műveiről. Ennek a „pragmatikus" orvos- (de ezen túlmenően: általános tudomány-) történetnek hangsúlyozandó érdeme, hogy a praehistoricumtól kezdve majdnem 3000 év kultúr- és civilizációtörténetének rohamosan gyarapodó ismereteit közli. Nem csupán adatszerűen ismerteti őket, hanem bőven taglalja kialakulásukat, és ezenkívül helyenként kritikailag tárja fel valamennyi tárgyalt tudományág elméleti fejtegetéseit is, szem előtt tartva feltételezhető hasznosságukat. Az eddig bemutatottak szolid, szinte nyárspolgári életmódjától némileg eltér a másik orvostörténész élete zajlása. Ludwig Emil Isensee (Cöthen in Anhalt 1807. IX. 14. — Haiti 1845 végén) mozgalmas ifjúságában számos helyen tanult Göttingentől Edinburghig. „Dr. phil. et med." lett pontosabban meg nem állapítható helyen és időpontban; mindenesetre már 1833-ban magántanár volt Berlinben. Ebben az évtizedben számos tanulmánya és kisebb könyve jelenik meg, amelyek között a később A. Hirsch által bőven tárgyalt „geographiai pathologia" előfutárai ismerhetők fel, pl. a „Weltcharte über die Verbreitung der wichtigsten Krankheiten" Berlin 1834., és az „Elementa nova geographicae et statistices medicinalis" 1833. Fő műve: „Die Geschichte der Medicin und ihrer Hilfswissenschaften", két részre tagolva, azonban a 2. részben címváltozással : „Die Geschichte der Medicin, Chirurgie, Geburtshilfe, Staatsarzneikunde, Pharmacie und anderer Naturwissenschaften und ihrer Literatur". Berlin 1840—1845. A két részre és azon belül 6 „könyvre" tagolt mű három kötetben jelent meg, összesen 2410 oldalon; ebből 160 oldal az igen részletes regiszter. Isensee is, az előbbihez hasonlóan, a szokásos történeti korszakolás keretein belül szakosított áttekintést nyújt az orvosi és általában a természettudományi szakmák fejlődéséről, a fejezetek végéhez függesztett, igen gazdag irodalomjegyzékkel. Az egyes szakfejezeteken belül, rövid bevezetők után, országonként tárgyalja az ismeretgyarapodást, s főleg a bibliográfiát; a félreértés elkerülése végett: nem általában az egy országon belül megjelent irodalmat sorolja fel, hanem az országra vonatkozót. Olvasottságára és földrajzi tájékozottságára jellemzően számos (részben klasszikus értékű) utazási könyvre is kiterjedt figyelme, és hogy e téren mennyire „napra készen" állt, jellemző adat: Ch. R. Darwin beszámolója nagy földkörüli útjáról 1839-ben jelent meg Londonban („Journal and Remarks 1832—1836"), ennek német fordítása (Ernst Diffenbach) 1844-ben Braunschweigben. Nos, Dél-Amerikára, a Csendes óceáni szigetekre és az Ausztráliára vonatkozó irodalomban mindenütt hivatkozik Darwin könyvére, mint az illető területek „fiziográfiájára" vonatkozó adattárra. És miben tért el Isensee életútja a többiek szolidságától? Megjelent a nagy mű Berlinben, és szerzője még az év nyarán, hátrahagyva praxisát, elutazott Haiti szigetére, hogy — amint Gurlt írta 1866-ban (in Hirsch) — „Salouque császár háziorvosa legyen", de rövi-