Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 100. (Budapest, 1982)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Ringelhann Béla: A leküzdhetetlennek látszó betegség: a malária

3. a szúnyogok, amelyek Európában vagy Afrikában, ill. Ázsiában éltek, hordozóivá váltak a Pl. falciparumnak; 4. nagy tömegű vándorlás indult Afrikából és Ázsiából Európa felé, és megindult a járvány terjedése Európában. * Az orvostudomány történelméből nagyon nehéz kihámozni, hogy egy-egy járványt milyen betegség okozott. A szerzők nem említik a malária jelenlétét a spanyol félszigeten, és ismeretes a Dél-Spanyolországban élő arab orvosok nagy hatása Európára. Celli szerint Dél-Spanyolország mentes volt a maláriától [18]. írásos bizonyítékaink vannak azonban Olaszországról: ebben az országban csaknem 1600 évig otthonos volt a malária. Nem lehetetlen, hogy a római birodalom bukása valamiképpen összefüggésben volt a betegséggel [2, 18], Alarik, a nyugati gótok királya időszámításunk kezdete után 410 évvel elfoglalta Rómát, de rövid idő múlva lázas betegségben meghalt. 536-ban a keleti gótok foglalták el a fővárost. Előbb elpusztították az összes vízvezetéket, majd abban az évben a lakosság súlyos éhínségben is szenvedett és pestisben (vagy maláriában?) rengetegen meghaltak. Azonban a keleti gótok is valamilyen epidémiás betegségben szenvedtek, és az annyira legyengítette őket, hogy Belisárius, aki Rómában volt, ki tudott törni Ravenna felé, és annak legyőzése után visszament Konstantinápolyba. A római Campagna hatalmas mocsarai, tavai mind megvoltak, csapolásuk nem sikerült, és 942-ben nagy, halálos járvány pusztított a lakosság között. Nagy Ottó, a Római Császár súlyos maláriában szenvedett, és két fia is ebben pusztult el. 1022-ben II. Henrik seregét megtizedelte feltehetően a malária-járvány, és Róma megostromlása helyett visszarendelte csapatait az Alpok innenső oldalára. IV. Henrik 1081 és 1084 között négyszer foglalta el Rómát, de nyáron mindig visszarendelte csapatait. Barbarossa Frigyes veresége 1176-ban a Lombard Legano Ligától lázas betegség következménye volt, amely megtizedelte és demoralizálta hadseregét [13], Celli szerint Dante Alighieri ugyancsak visszatérő lázban halt meg Ravennában 1321-ben [19]. A reneszánsz új eszmei áramlatot, új irányokat hozott. A kutatások eredményeiről és főleg a koponyákban kiforralt gondolatokról keveset tudunk. Megjelent azonban a Peruból származó fakéreg, amelyet tévesen Cinchonának neveznek. A gyógyszert először Loxa kormányzójának adták 1630-ban Peruban, és meggyógyult tőle. De Lugo olasz jezsuita 1632-ben javasolta a gyógyszer adását a római Santo Spirito kórházban. Mint ismeretes, már ebben a korban is nagyon hatásos volt. Spanyolországban 1639-ben az alcalai teológia professzorának, Barredának adták, és ő is meggyógyult. 1643-ban De Lugo kardinális lett, és mint a jezsuita rend főnöke, mindenben elősegítette a gyógyszer használatát [13]. Mindaz a hír, amit Cinchona grófnőről és a perui fakéreggel kapcsolatos gyógyításról eddig hallottunk, nem helyes [20, 21]. A perui fakéreg bevezetése mérföldkő a gyógyszerek alkalmazásában. Először került empirikusan kipróbált és a malária ellen hasznos gyógyszer használatba, amely azután lényegesen segített a gyógykezelésben. A középkorban és az újkorban úgy gondolták, hogy a láz a „testnedvek pezsgésének" jele: és hogy eltávolítsák a „matéria morbi"-t, gyengítő kezelést alkalmaztak, vagyis vérvételt és purgatívumokat. Ezek után erősítő gyógyszereket adtak, mint ürmöt és valeriánát. Tévesen úgy képzelték el, hogy a perui fakéreg rögzíti a testnedveket és fenntartja a betegség szimptómáit. A köve'kező években új szemlélet kezdett kialakulni az orvostudományban. Harvey