Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 100. (Budapest, 1982)
TANULMÁNYOK - Gál Éva: Wallaskay János (1709-1766)
alatt állt, 33 s ez az irányzat szemmel láthatóan nagy hatással volt Wallaskay világnézetére és további életútjára is. Nyilván a pozsonyi hatásnak is része volt abban, hogy tanulmányait a hallei egyetemen, a pietizmus akkori németországi fellegvárában folytatta. Az orvosprofesszorok közül itt elsősorban Friedrich Hoffmant és Johann Heinrich Schulzét hallgatta. Ezenkívül, mint említettem, tagja volt Schmeizel Márton tanítványi körének. Három esztendei tanulás után Wallaskay Friedrich Hoffmann elnöklete alatt doktorált. Disszertációjához, a kor szokása szerint, üdvözlő írásokat mellékeltek tanárai és tanulótársai. Az előbbiek közül Hoffmann, Schulze és Schmeizel dicsérő sorait találjuk a disszertációhoz kötve, az utóbbiak közül Drauth Sámuel, Soter András, Haynoczi Pál, Michael Erhard Haner és Johann Bruckner intéztek üdvözlő versezeteket Wailaskayhoz. 31 Schmeizel azon tanítványai közé sorolta őt, akiket „ob diligentiam singularem, modestiam laudabilem, mores conditos decentesque amare imo diligere soleo". Wallaskay orvosi disszertációja az úton levők, vándorlók betegségeiről szólt. A két fő fejezet a levegő (a forró vagy a hideg, a romlott, kénes, poros stb. levegő), illetve az ételek, italok által okozható betegségeket és az ellenük való védekezést tárgyalta, Hoffmann és Schulze előadásaira, Hippokratész, Galenus, Avicenna, Sennert, Boyle és más orvosi szaktekintélyek megállapításaira és a szerzőnek saját utazásai közben szerzett tapasztalataira hivatkozva. Megjegyzendő, hogy amit Wallaskay az utazás közben szerezhető betegségekről és azok megelőzéséről, illetve gyógyításáról leír, nagyrészt reális megfigyeléseken alapul, és józan tanácsokat foglal magában; az akkoriban még mindig előforduló babonás gyógymódoknak nincs nyomuk a disszertációban. Egyébként az orvosavató értekezés témájára és Schulze ajánlósorainak arra a megállapítására, hogy „vitám hominum esse peregrinationem iam diu visum fuit viris sapientibus... ", érdekesen cseng vissza Wallaskay több mint két évtizeddel később írt végrendeletének az a kijelentése, hogy „tota mea vita peregrinatio fuit... " Kevés adatunk van arra, hogy mivel foglalkozott Wallaskay a doktorátus megszerzését közvetlenül követő években. Egy későbbi feljegyzéséből kiderül, hogy 1743 nyarán Pozsonyban fogadta őt III. Károly, és több mint félórás beszélgetésük során ígéretet tett arra, hogy privilégiumával támogatni fogja a fiatalembert, ha az Pesten orvosi gyakorlatot akar folytatni. Valamilyen okból azonban erre akkor nem került sor. Wallaskay visszament Haliéba. 1736. február 27-én itt vették fel az akkori egyik legtekintélyesebb természettudós társaság, az Acedemia Leopoldino-Carolina Naturae Curiosorum tagjai közé. Mint a tagfelvételi diploma mutatja, ajánlója a társaság Alcmeon nevű tagja, azaz Schulze hallei professzor volt, aki, úgy látszik az orvossá avatás után is támogatta egykori tanítványát. Wallaskayt Columbus néven vették fel az Academiába; a diploma szerint a név allúzió volt arra, hogy Columbushoz hasonlóan ő is új világ — a természet titkai — Gömöryhez intézett, alkímiával kapcsolatos levele másolatban Tomka-Szászky kézírásával maradt fenn (OSzK, Kézirattár, Quart. Lat. 589, az Aphorismi Chemici c. gyűjteményben, amelyet Szathmáry tévesen egészében Bél Mátyásnak tulajdonít). 33 L. erről: Haan L.: Bél Mátyás. Bp. 1789. passi; Markusovszky S.: A pozsonyi ág. hitv. ev, lyceum története. Pozsony, 1896, passim; Kosáry D. i. m. 114. 31 Wallaskayloannis: Dissertatioinauguralis medica de mortis peregrinantium. .. Halae Magdebugicae, 1734. Kaiser — Krosch i. m. szerint Wallaskay is írt üdvözlő versezeteket Soter András, Mährl Jeremiás és Drauth Sámuel szintén 1734-ben készült disszertációjához, ezeket azonban nem sikerült megtalálnom (Drauth disszertációjának az OSzK-ban őrzött példányához nin csenek hozzákötve az üdvözlő versek).
