Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)

TANULMÁNYOK - Rex-Kiss Béla: A vérátömlesztés története hazánkban — történeti előzmények és visszaemlékezés

nemcsak hazai, hanem világviszonylatban is Kubányi könyvéé a prioritás — legalábbis felerészben —• mivel 1926 előtt a vérátömlesztésről terjedelmesebb munka sehol sem jelent meg. Breitner „Die Bluttransfusion" c. könyve [6] ugyancsak 1926-ban jelent meg Bécsben.) Mészáros Károly budapesti sebész-főorvostól 1930-ban jelent meg „Vérzéscsillapítás, vérpótlás" címen kisebb könyv, amely azonban mindössze 9 oldalon foglalkozik a vtr-val, annak alkalmazásával vérpótlás céljaira [33]. A vtr indikációs területe ebben az időben még igen szűk volt. Főleg nagyobb vérvesztéseknél, életmentési célból alkalmazták. Ennek csak egyik oka volt az ismeretek hiánya. Kubányi Endre A másik oka a rendelkezésre álló donorok rendkívül kis számában keresendő. A vtr-t általában nagyobb orvosi injekciós fecskendővel vagy az akkor használatos apparátusok valamelyikével (Percy-, Lewisohn-féle készülékek) végezték vénából-vénába. Ha hirtelen szükség volt vtr-ra, a beteg valamelyik hozzátartozóját vagy a kórház egyik önként jelentkező alkalmazottját vették igénybe véradásra. Ezen kívül rendelkezésre állt egyes kórházakban néhány „hivatásos" donor, akik üzletszerűen foglalkoztak véradással és vérüket magas áron adták el jólfizető betegeknek. (Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy voltak olyanok is, akik számára a véradás megélhetési forrást jelentett.) Fenti okok mellett meg kell említenünk — amint az közismert —, hogy a magyar orvostudomány a bécsi és a berlini orvosi iskolák (egyetemek) nyomdokain haladt, és így az e téren fejlettebb országok tapasztalatai és eredményei csak nehezen tudtak elterjedni hazánkban. Ez megmutatkozott a vtr területén is.