Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)

TANULMÁNYOK - Kerekes László: Miért vallott kudarcot Balogh Kálmán, a bakteriológia magyar úttörője?

„Baloghnak az adminisztratív intézkedések kezdeményezésében, alakításában, lebonyolításában óriási szellemi és testi munkássága fekszik. (...) Tanszékének tanítási teendői az Orvosi Hetilap szerkesztése, dékáni administrativ teendői mellett nem engedtek neki időt arra — amire mindig legjobban vágyott —• hogy mikroskopja és kísérletező asztala mellett sokat buvákodjék." Valóban csak az idő hiányán múlott ez? Hőgyes maga emeli ki Balogh Kálmán karakterének azt a meghatározó vonását, hogy „fáradalmat nem ismert és küzdelmet nem kímélt akkor, midőn az általa helyesnek gondolt közcél érdekében írt, vagy beszélt... erős akaratú ember volt privát életében is." Ami pedig szakmai, kutatói kvalitásait illeti : „Baloghot élete folyása orvos-természettudományi fejlődésünk átmeneti korszakában, míg megállapodásra jutott, különböző irányokba hányta-vetette, zsenialitása, alkotó elméje nyomokat hagyott hátra, irányokat jelölt ki, melyeknek ösvényein szerencsésebb utódok biztosabban haladhatnak. (...) Búvárlatai hazai irodalmunkban úttörők voltak ... azon eredményei, melyek idegen nyelven is napvilágot láttak, az internacionális irodalomban is közkézen forognak." Miért vallott hát mégis kudarcot az akkor éppen kibontakozó, új eredményeket kínáló tudományágban, a bakteriológiában? Mint a kórtan tanszékvezető tanára, nyilvánvalóan ex cathedra is állást kellett foglaljon ebben a külföldi irodalomban egyre gyakrabban felmerülő problémakörben. Első kísérletei, amelyeket a lépfene bacilusának a kimutatására végzett, eredménytelenek voltak. így azután ezzel is megtámogatva elvi fenntartásait, napirendre tért felette. Évekig tartó szünet után, a külföldi eredmények hatása alatt azonban visszatér a kérdés vizsgálatára. Ekkor már fokozott érdeklődéssel, több kitartással. Mielőtt közelebb lépnénk Balogh Kálmán katedrális építkezésű életművének ehhez a sajnálatos torzójához, tegyük mellé a jobb megértés kedvéért a mikroszkopikus élőlények kutatásának dátumra elért nemzetközi eredményeit, érvényes koncepcióit és úttörő próbálkozásait. [5, 6] Ezekhez, mintegy Balogh Kálmán tudatának objektív paramétereihez mérjük eredményeit és kudarcait. Akkor már két évszázados múltja volt annak, hogy emberi szem betekintett a mikroszkopikus élőlények világába. Sokkal több ezután kétszáz év alatt sem történt. Magányos kutatók érdeklődése időnként felveti mibenlétük sőt kórokozó szerepük kérdését. Körülbelül minden évszázadban egyszer. A bécsi Plenciz 1762-ben közli a betegágynál végzett megfigyelései alapján elgondolt contagium vivum s. animatum elméletét. Újabb század múltán, 1840-ben Henle, „Von den Miasmen und Contagien" c. művében megint csak a betegség tüneteiből és a lappangási idő alapján következtetve kifejti, hogy a contagium élő anyag és a beteg szervezetében élősdiként viselkedik. Ezek az eredmények azonban elszigeteltek maradtak és hamar feledésbe merültek, mert ha mégoly logikusak voltak is, nem tudtak helytállni az uralkodó tudományos nézetekkel szemben. A XIX. század első felében előbb a vegytan lenyűgöző eredményei befolyásolták, majd Virchow fellépése után a cellularpatologia alakította ki saját képére az orvosi gondolkodást. Már jelentkeztek ugyan a mikrobiológia elszigetelt eredményei, de nem összegeződtek korszakváltó szemléletté. A cellularpatologia a kísérleti farmakológiával és az élettannal együtt biztosabb alapot nyújtott a klinikum számára. Pedig majd minden év hoz valami eredményt a mikrobiológiában. [5, 6] 1837-ben Agostino Bassi azonosít egy gombát mint a selyemhernyóbetegség okát. Charles Cagniard de la Tour felfedezi és Schwan megerősíti, hogy az erjedést élesztőgomba okozza. 1838ban megjelenik Ch. Ehrenbergs "'Werk, über die Infusionstierchen" c. munkája. 1839: Schönlein egy bőrgombát azonosít mint a favus kórokozóját. 1842: Henle már említett művében közzéteszi contagium vivum teóriáját. 1843: Oliver Wendell Holmes megálla-