Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)
TANULMÁNYOK - Kerekes László: Miért vallott kudarcot Balogh Kálmán, a bakteriológia magyar úttörője?
élettanból és gyógyszertanból egy-egy. „Négyévi működése Kolozsvárt a volt kolozsvár Orvossebészeti Intézet tudományos történelmének kétségen kívül a legkimagaslóbb korsza kát képezi." 1867-ben a pesti egyetemre kerül, nem sokkal kedvezőbb körülmények közé. A megüresedett Elméleti Orvostani Tanszékre nevezték ki, „egy másodrendű tanszékre". Az akkor már kihalófélben levő sebészeti tanfolyam hallgatóinak kellett az élettant, kórtant és gyógyszertant előadnia. Saját pénzén alakította át a laboratóriumát korszerűvé és szerzett be mikroszkópot. Hosszú ideig az általános Kór- és Gyógytani Tanszék vezetőjének teendőit is el kellett látnia helyettesként. Az életrajzi adatok, évszámok közeit a szervezés, a tanítás és a tudományos munka számszerűen is tiszteletre méltó eredményei töltik ki. Eredeti vizsgálatai alapján 1867 és 1872 között négy gyógyszertani és két kórtani, 1872-től 1883-ig tíz kórtani és három gyógyszertani közleménye jelenik meg. Bámulatos energiájából arra is telik, hogy egymás után írja meg nagyobb összefoglaló munkáit: hiánypótló tankönyveket, kézikönyveket. Tankönyveit még kolozsvári korszakában, egész fiatalon írja. Évente jelenik meg egy-egy kötete. Az ember élettana első kötete 1862-ben, a második 1864-ben, az Altalános kór- és kórjelzéstan 1865-ben, a Gyógyszertan 1866-ban. Élettana az első magyar élettani tankönyv Rácz Sámuel 1790-ben megjelent munkája óta. „Kórtana Virchow Cellularpathologiáját vitte be az orvosi köztudatba, azt a nézetet, hogy a betegség a szervezet morphologiai alapelemeinek megváltozott életjelenségeinél nem egyéb. A német orvosi világban diadalát ülte, nálunk ez eszmék azonban meglehetős újak voltak." Gyógyszertana „az első tudományos magyar gyógyszertan." Mindemellett ellátja az Orvosi Hetilap főmunkatársi teendőit, szerkeszt, külföldi irodalmat referál. Pesten az orvosi kar jegyzője, majd dékánja lesz és tudományos egyesületekben is tevékenykedik. A Királyi Magyar Természettud jmányi Társulatnak 1860ban tagja, 1862-ben könyvtárnoka, 1863-ban első titkára, 1872-ben alelnöke. A Budapesti Királyi Orvosegyesületnek 1863-ban tagja, 1868-ban választmányi tagja, 1880-ban alelnöke, 1886-ban tiszteleti tagja lesz. Tudományos munkássága elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia 1864-ben levelező, 1874-ben rendes tagjává választja. Élettanát a Marczibányi nagy jutalommal, a Magyar Gyógyszerkönyv Commentárját a Fáy féle nagyjutalommal tüntették ki. 1881-ben megkapja a Vaskorona Rend Lovagkeresztjét. Ez lenne életének a külső vázlata: tancélú ábra a tehetséghez párosult szorgalom és kitartás jutalmának példatárából. Miért közelít mégis a befejezetlenség tragikuma felé élete történetének belső, szubjektív oldala? Hőgyes így ír erről: „Tulajdonképpeni eszményét, hogy egy modern klinika főnöke lehessen és kísérleti kór és gyógytanilag kimívelt elmével a betegágy mellett rendszeresen búvárolhassa a kórfolyamat okának és a rajok ható orvosló behatásoknak természetét, kétség kívül a hazai belgyógyászati búvárlat és irodalom nagy kárára — noha a lépéseket arra ismét meg is tette, — el nem érhette; a mit elérhetett hosszas várakozás és küszködés után, az önálló intézetet: tudományos kutatásokra már nem, tanításra is csak rövid ideig használhatta." Hőgyes is keresi Balogh életének sorsszerű meghatározóit: „Balogh 1867-ben jutott el a budapesti egyetemre. Magyarország új korszakának derengő tavaszán, mely reményteli várakozással töltötte volt el a politikai, társadalmi és tudományos közélet minden terét... életre keltette azoknak a tevékenységét, akiknek messzeható álmuk nem kevesebb volt, mint az, hogy az egyetemet orvosi tekintetben is a magyar fejlődés és művelődés élére állítsák s az önálló tudományos munkásság megindítása által a Nyugat-Európa egyetemi intézeteinek sorába felemeljék... (...) Valóban ő ez eszméknek szentelte Budapestre jövetele után majdnem kizárólag egész életét és roppant munkaerejét."
