Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)

FOLYÓIRATOKBÓL - Medicina nei Secoli, 1981 (Kapronczay Katalin)

munkái között is számos olyat ismerünk, amelyeket átszőnek a misztikus elemek, ez a behatás azonban a tudománytörténeti értékből nem von le. Fő műve, a „L'acer­ba" filozófiai alapja is érdekes kettősséget mutat. Haladó szemléletével mindenkép­pen felhívta magára a korabeli tudományos élet képviselőinek figyelmét. Alapvető problémák taglalását vállalta: az élet mibenléte, eredete, a közösség és társada­lom kialakulása, korának eszmei áram­latai. Rendkívül racionális szellemben taglalja a világegyetem felépítését, az er­kölcsöt, az orvoslást, az öröklődést. E témák feldolgozására eddig a filozófusok és az egyház formált jogot. D'Ascoli ki­tért a csillagászati kérdésekre is, kutatva a csillagok hatását az emberre és a termé­szetre általában. Asztrológiai tudása meg­lepően reális alapon áll, korában ritka hozzáértésről tanúskodik. Ezt a felvilágo­sult szellemű művet azonban számos misz­tikus elem szövi át. Miszticizmusa azonban mégsem volt elvakult dogmákkal terhes, inkább a mindent kipróbálni kész, kísér­letező kedvű empirikus szellem megnyil­vánulása. Aulizio, Francesco: Il giuramenîo di Ippocrate e veramente sempre attuale? (117—123 p.). A hippokratészi eskü morá­lis-filozófiai alapjának, etikai tartalmának vizsgálása napjainkban ismételten témát ad a kutatóknak. Vol. 18, N.2. Ronchi, Vasco: L'influence de V optique de Galilée sur la science en general (141— 191. p.). Galilei optikai kísérletei és az ál­tala szerkesztett műszerek — elsősorban a nagyító és ennek továbbfejlesztett válto­zata, a mikroszkóp — forradalmi válto­zásokat hoztak létre a természettudomá­nyokban. Közvetve — a műszerek segít­ségével megismert mikrovilág tanulmá­nyozása révén — a filozófiára, a világkép alakítására is hatással volt az optika fejlő­dése. Ezt a sokirányú folyamatot tárgyalja a cikk nagy részletességgel. Ugyancsak Galilei munkásságával fog­lalkozik Salemme, Maria Antonietta — Celani Inesi, Annamaria: Galilei quanta e come precursore di Einstein (201—208 p.) c. tanulmányában. A matematika és fizika kutatáselmélete alapján vizsgálják Gáli­éi tevékenységét. Vol. 18, No. 3. Timio, Mario — Gent Hi, Sergio: Bot tini e Lister: Protagonisti della scoperta delV antiseps i chirurgica (289—305 p.). A cikk Enrico Bottini (1835—1903) paviai és Joseph Lister (1827—1912) professzorok munkásságát tárja fel a sebészet antiszep­tikus művelése érdekében. Bevezetőjében vázolja azokat a siralmas higiénés körül­ményeket, amelyek minden sebészeti be­avatkozás velejárói voltak. A probléma megoldásának igénye élt, sőt különböző fertőtlenítő szerek használata már kezdett elterjedni a kórházi gyakorlatban. A kez­deti próbálkozások között említik meg Semmelweis munkásságát a „szóda" al­kalmazására térve. Ezek az eljárások nem a sebfertőződés elkerülését szolgálták, hanem a helyi fertőzésforrások semlegesí­tését. Ezután beszélnek a szerzők a Li­ster-féle módszerről, elméleti és gyakorlati szempontból megvilágítva a kérdést. Ez­után térnek rá Bottini munkásságának is­mertetésére, adatokkal bizonyítva, hogy őt illeti a prioritás a karbolsav alkalma­zását illetően. Bottini ugyanis már 1866­ban közzétett egy írást az „Annali Uni­versali di Medicina"-ban (Milano) Dell'­acido fenico nella chirurgia pratica cím­mel, amelyben a módszer lényegét leírta, és 680 eset alapján közzétette tapaszta­latait. Lister csak a következő évben — 1867-ben — publikált e témakörben elő­ször, írása a The Lancet c. folyóiratban jelent meg. Annak ellenére, hogy csak egy év volt a megjelenés közötti különbség — Bottini javára —, Lister érdemeként köny­veli el a karbolsav antiszeptikus alkal­mazását. Ezt egyrészt azzal próbálják magyarázni, hogy a Lancet már akkor is

Next

/
Thumbnails
Contents