Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)

FOLYÓIRATOKBÓL - Curare, 1981—1982 (Grynaeus Tamás)

— mint tekintély — biztosítja a beteget arról, hogy az elmulasztott áldozatot be kell mutatnia, s ez nem szégyelni való, elmaradott dolog. Vagyis arra biztatja, amit tudat alatt amúgy is szeretne megtenni, de a „fehér felettes én" tiltja. így vezeti vissza (ez a Reakkultierung) a biztonságot, védelmet adó régi törzsi tradíciókhoz. Holdstock, Len összeveti a dél-afrikai bennszülött gyógyeljárásokat C. Rogers therápiás elveivei-módszereivel és sok megdöbbentő hasonlóságot talál (a különbségek mellett is). Indigenous Healing in South Africa and the Person-Centered Approach of Carl Roger (31—46. p.). DeVoe, Dorsh Marie: An Introduction to Tibetian Folk Medicine (57—63. p.). Tibeti menekülttáborok és falvak öregeitől gyűjtött anyag alapján vázolja a tibeti népi orvoslást, mely lényegesen különbözik a —• szintén kevéssé ismert — hagyományos, tanúit tibeti orvoslástól. Ez utóbbi gyakorlói az umchi-k (orvos) sokszor több napi járóföldre laktak, költségesek; inkább csak súlyos és bonyolult betegségekben fordultak hozzájuk. A népi orvoslás igen erős preventív szemlélete mellett (fizikai és szellemi tisztátalanság távoltartása, amulettek) a gyógyításban különböző rituáléknak (névadás, látszatörökbefogadás, tisztító szertartások, templomban felaggatott rongyok stb.) és diétás előírásoknak van fontos szerepük, míg az umchi-k inkább növényi és ásványi anyagok főzeteivel kezelnek. Vol. 4, No. 2. Paluch, Adam: The Place of Plants Blessed in Phytotherapeutic Practice in the Polish Countryside (73—76. p.). Irodalmi adatok és saját gyűjtése alapján a Virágvasárnapján, Húsvétkor, Űrnapján és Nagyboldogasszonykor (a lengyeleknél Herbal Mother of God néven is ismert ünnep!) megszentelt növényfajtákat, használatukat és az avval kapcsolatos szólásokat-énekeket mutatja be. A növényeket (növényi részeket) megették, teának, fürdőként vagy füstölésre használták. A megszentelt növényeknek (fajuk sokszor nem is lényeges!) nagyobb gyógyító erőt tulajdonítanak. Dieck, Alfred Jahn korábbi cikkéhez (Curare 1980, 3, 23—30.) kapcsolódva két németországi mocsár-archeológiai leletet ismertet. (Beschneidung von Frauen und Männern in vor- und frühgeschichtlicher Zeit (77—84. p.). Az egyik (Halverde) kőkorszaki, a másik (Gifhorner Moor) bronzkori. Mindkettőnél a clitoris, labia minora teljes és a labia maiora részleges eltávolítása történt. Szerző feltűnőnek mondja, hogy a többszáz megvizsgált közép-európai mocsári leletből csak e két esetben észlelték e fiatal korban elvégzett, gyógyult műtét nyomait; ezért föltételezi, hogy „importált" jelenségről lehet szó. Ugyanez vonatkozik az Oldenburg és Osnabrück mellett talált bronzkori ill. római császárkori körülmetélt férfi holttestére is. Flossdorf, Bernhard: Curare — Sondierungen zwischen Heilkunst und Tötungszwang (93—114. p.). Filozófiai-ismeretelméleti jellegű tanulmányában szembeállítja a mechanisztikus (modern) orvoslást az empátiás, mágikus-animisztikus (== primitív, vad, „őserdei") orvoslással. Úgy véli, hogy az utóbbinak eddigi kritikái nem nyugosznak kellő szilárd alapon. Hinderung, Paul: Ist der „Medizinmann" ein Divinator, Exorzist, Heilkundiger, Hexendoctor, Kräuterarzt, Kultführer, Orakelsteller, Schamane, Seher, Wahrsager, Zauberer? (115—127. p.). A címben feltett kérdés végül is megválaszolatlan marad. A tanulmány első felében jellemzi a diagnoszták-therapeuták kategóriáit (előbbi pl. a látó, jós; utóbbi: szertartásvezető, sámán, varázsló, füves). A tényekhez való ragaszkodása mindjárt annak megállapítására is kényszerít, hogy ezek nem mindig válnak el élesen egymástól, számos átmenet ismeretes. Összefoglalóan „Experten" néven említi őket: az átlagemberektől adottságaik és kiképzésük kü. lönbözteti meg őket. A mágikus világfel.