Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)

FOLYÓIRATOKBÓL - Beiträge zur Geschichte der Pharmazie, 1982 (Kapronczay Katalin)

tozatai), melyek alapján megállapítható az eredetiség. Néhány — illusztrációval dokumentált — példával támasztja alá mondanivalóját a szerző, és felhívja a kérdéses stílusjegyekre, „kényes" pontokra a figyelmet. Wankmüller, A.: Hinweise zur Literatur für die Pharmaziegeschichte (117—118. p.). A gyógyszerészettörténeti szakirodalmat ismertető közlemény negyedik része a gyógyszergyárak specialitásait feltáró könyvek bibliográfiája az 1900 után megjelent művekről. Erika Hickel a 70. életévét betöltött Schneider professzort köszönti a kollégák, tanítványok, barátok nevében. (Prof. Dr. Wolfgang Schneider zum 70. Geburtstag. 118—119. p.) A Nemzetközi Gyógyszerészettörténeti Társaság híreiben egyéb személyes vonatkozású hír mellett Heinz Häuser (1912— 1982) és Werner Luckenbach (1900—1982) nekrológját közlik. Band 31. No. 16. Habrich, Christa: Therapeutische Grundsätze pietistischer Ärzte des 18. Jahrhunderts (121—123. p.). A pietizmus a 18. század orvostudományára is rányomta bélyegét. J. Juncker, Chr. Fr. Richter mellett az irányzat legfontosabb képviselője Johann Sámuel Carl (1677—1757) volt. Különösen a terápiás gyakorlatban éreztette hatását ez az irányzat. A terápia célját úgy határozták meg, mint az isten által adományozott természetes állapot helyreállítása a mikrokozmoszban, a szellemi-lelki egyensúly biztosítása a fájdalmak és a természetellenes életvitel kiküszöbölése útján. Ezért minden olyan tevékenység, amely a természet rendje ellen van — olyan életmód, vagy olyan orvosi ténykedés —, nagy bűn. A pietista terápia három legfontosabb ága: fons dieteticus, pharmaceuticus és chirurgicus. A dietetikát — mint ősi keresztény életrendi előírást — alapvető elvként, elfogadták és szabályait alkalmazták. A gyógyszerek használatában már igen elővigyázatosak voltak, bírálták a bonyolult keverékeket, „gyógyszerész-Bábel", farmakománia névvel illették az irányzatot. Felemelték szavukat az ópium és kinin alkalmazása ellen. A Stahl-féle felfogás szerint a fájdalom és a láz a test természetes, gyógyító reakciója a tulajdonképpeni betegség ellen. Carl szavai szerint az orvosok és betegeik vaksága, amikor a láz ellen tesznek, türelmetlenül megszakítják a természet munkáját a kininnel. Mivel az élet minden területén a természetességre törekedtek, a terápiában is a legegyszerűbb anyagokhoz fordultak. Ezért voltak igen népszerűek a különféle teák, gyógynövényből készült medicinák. A pietista orvosok között megemlíti a szerzőnő a magyar Moller Károly Ottót (1670—1747) is. Rumpf-Lehmann, Barbara: Seltene Drogen von „Dr. Dittrich aus Prag" in der Wigandschen Drogensammlung der Universität Marburg (123—126. p., ill.). A marburgi Institut für Pharmakognosie droggyűjteményében harminc olyan szert találhatunk, amely a „Dr. Dittrich aus Prag" feliratot viseli. A cikk bemutatja a gyógyszerek készítőjét, Josef Dittrich (1818— 1898) prágai gyógyszerészt és tevékenységét. Részletes leírást ad a gyógyszerekről, és megjelöli, hogy Wigand: Lehrbuch der Pharmakognosie c. kiadványának melyik kiadásában szólt részletesen a szerről. A 127-128. oldalon a Nemzetközi Gyógyszerészettörténeti Társaság híreiben az 1982 februárjában lezajlott vezetőségi ülésről tájékoztatnak, valamint személyes híreket (előléptetés, kinevezés, tudományos fokozat) közölnek. Band 31. No. 17. Müller-Jahncke, Wolf-Dieter: Die „Magnorum Medicine partium herbariae et zoographiae imagines" von Georg Öllinger und Samuel Quicchelberg (129—133 p., ill.). Egy értékes, szép kiállítású, ám a szakirodalomban kevéssé ismert 16. századi kéziratot mutat be a cikk. Azerlangeni Egyetemi Könyvtárban őrzött mű Georg