Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)
SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Sonntag, Cornelia Désirée: Zur Geschichte der Apothekerprivilegien (Kempler Kurt)
megjegyzés is ide kívánkozik: a reakció leírása laikusok részére nem elég világos.) A szerző hiányolja, hogy a Pas felfedezője nem kapott Nobel-díjat, azonban Waksmann, a streptomycin felfedezője kapott, és a bizottság nyilván úgy vélte, hogy a streptomycinjelentősége mellett eltörpül a Pas felfedezésének fontossága. Az INH leírójának sem lehetett Nobel-díjat adni, mert bár 1912-ben szintetizálta, azonban nem ismerte fel a jelentőségét. Az 50-es években az antuuberkulotikus gyógyszerek kutatása során 3 gyár mikrobiológusai egyszerre jöttek rá az akkoriban még egyedülálló, tbc ellenes hatására. (Meyer professzor, a prágai német egyetem kémia tanára, a felfedező, 1944-ben Terezinben koncentrációs táborban hunyt el.) Magyar szempontból jóleső érzéssel vehető tudomásul, hogy a felsorolt 23 felfedező orvos között két magyar: Petz és Selye is szerepel. Egyébként szintén csak dicsérni lehet, hogy mennyi medikus-korabeli hazai reminiscentia vonul át a köteten. Külön erénye a könyvnek, hogy valamennyi cikkben megadja az irodalmat. (Ebben számos O. H. cikk is szerepel.) Ugyancsak a könyv érdeméül tudható be, hogy a kolposzkóppal kapcsolatban hangsúlyozza, hogy ez a vizsgálati eszköz elsősorban a szocialista országokban — így hazánkban is — a mindennapi rutin vizsgálatok közé tartozik. Végezetül hangsúlyozni kell, hogy a szerző nem kívánt orvostörténelmi vázlatot Írni, és ezért nem is hangsúlyozta kellően az „előrement" vizsgálatokat. A mü azonban nagyon olvasmányos, és a kiadót csak dicséret illeti a könv kiadásáért. Viszont a képek reprodukciója sok kívánni valót hagy maga után. Kevesebb kép, jobb nyomdatechnikával, többet ért volna. Az orvostörténész csak helyeselheti egy ilyen témájú könyv „bestseller"-ré válását. Kenéz János Sonntag, Cornelia Désirée: Zur Geschichte der Apotheker Privilegien. Deutscher Apotheker Verlag, Stuttgart, 1982. 268 +XVIII. Ss. A Dél-Rajna vidéki Kleve egy a sok kis hercegség közül a valamikori Németország terű létén. Szerző az itteni gyógyszertári privilégumok történetét dolgozza fel 1614 és 1822 között. Ennek az időhatárnak a megválasztása nem önkényes; 1614-ben kötötték meg a Xanten-i szerződést és 1822-ben alakult meg a rajnai tartomány, így mindkét dátum jelentős befolyással bírt a terület státuszára. Az olvasó egy doktori értekezést tart a kezében, mely azonban felépítésében, színvonalában, a felhasznált levéltári források tekintetében ennél jóval mélyrehatóbb kutatásokra épül. A terjedelmes kötet bevezetőjét Rudolf Schmitz, a Marburgi Egyetem Gyógyszerészettörténeti Tanszékének professzora írta. E bevezetőnek, valamint a szerző előszavának elolvasása azonnal más megvilágításba helyezi ezt az — első pillanatra — elvontnak látszó témát. Arról van ugyanis szó, hogy az NSZK illetékes szervei 1958-ban egy, a gyógyszertárakat közvetlenül érintő határozatukban abból a történelmi tévedésből indultak ki, mintha Németországban kizárólag a privilegizált gyógyszertári tulajdon lett volna a gyógyszertárak működtetésének tradicionális modellje. Ennek alapján 1960. augusztus 18-án fogadták el azt a rendelkezést, mely szerint a jövőben az orvosi diplomához hasonlóan az erre érvényes gyógyszerészi oklevéllel rendelkező gyógyszerészek számára sincs szükség külön állami jogosítványra ahhoz, hogy pl. új gyógyszertárat alapítsanak. Ez természetesen a szakma jelentős átrétegeződését hozta magával. A szerző — nagyszámú korabeli forrás alapján — éppen azt bizonyítja, hogy mindez nem egészen új : a klevei hercegség területén nem volt mindig a
