Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)
SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Silló-Seidl, G: Aerzte ohne Nobel-Preis deren Entdeckungen Millionen Menschen geholfen haben (Kenéz János)
az első fogalom tisztázása volt lényeges az akkor uralkodó vitalista modellek logikus kifejtéséhez. Érdekes a tanulmánynak az a része, melyben a szerző összehasonlítja a múlt század eleji tudományelméleti nézeteket a maiakkal. Megállapítja, hogy a ma is vitatott „ verifications és „falsificatio"-s bizonyítási módszerek (Popper, Kuhn és mások) kritériumainak kérdései már akkor is problémaként jelentkeztek. Ugyancsak felvetődött már a 19. sz. fordulóján, vajon a tudományok evolúciós vagy revolúciós úton fejlődnek-e? Hufeland szerint a tudományok haladása evolúciós jellegű, és a felvilágosodás optimista világnézeti alapján állva, arról is meg volt győződve, hogy a tudományok eközben fokozatosan megközelítik az igazságot („Wahrheit"). Birtalan Győző Silló-Seidl, G.: Aerzte ohne Nobel-Preis deren Entdeckungen Millionen Menschen geholfen haben. Ariston Verlag, Genf, 1978. 256 Ss. ill. A szerző nyugatra szakadt hazánkfia, akinek Semmelweisről írott könyve heves vitákat váltott ki mind bel-, mind külföldön. Már az említett könyv is bizonyította a szerző kitűnő íráskészségét, azonban a könyv egyes állításai talán hátrányosan befolyásolták a könyv stílusának élvezetét. E könyv alapgondolatával kapcsolatban is akadhatnak fenntartások. Mindekelőtt nem szerencsés a cím: 23 orvosi felfedezés ismertetése, amelyek a szerző véleménye szerint Nobel-díjat érdemeltek volna. Századunk orvosi felfedezésekben különösen gazdag időszakában mindenki kapásból fel tudna sorolni másik 23 orvost, aki felfedezésével segített sok-sok betegnek, és mégsem volt Nobel-díj várományosa. Hazánkban is több ilyen irányú cikk látott nyomdafestéket mind az orvosi szaksajtóban, mind a napi sajtóban, így a kellően nem tájékozott olvasóban olyan felfogás rögzülhet, hogy a Nobel-díj bizottság tulajdonképpen kontraszelekciót végez, és amikor arra érdemeseket nem tüntet ki, ugyanakkor arra „érdemtelen" laboratóriumi alapkutatókat részesít a nagy, elsősorban erkölcsi, de nem elhanyagolható anyagi elismerésben. Nem egy könyvrecenzió a megfelelő fórum, hogy a szerző lekicsinylő megjegyzéseit és az egyes általa kifogásolt Nobel-díjasok érdemeit méltassuk. Nem szabad azonban elhallgatnunk, hogy a szerző nem eléggé mélyedt el az általa érdemtelennek ítélt kutatók Nobeldíjjal jutalmazott „felfedezésének" tanulmányozásában.Őszintén meg kell azonban mondanom, hogy a genetikusoknak juttatott Nobel-díj dömpinget én is sokallom. A könyv maga 23 orvos küzdelmeit ismerteti felfedezése jelentőségének elismeréséért. Ez a rész annyira olvasmányos, hogy Kruif ismert műveivel vetekszik. Valóban valamenynyi ismertetett felfedezés gazdagította a gyógyító lehetőségeket. Igen sok orvos hiányolta, hogy Freud nem részesült Nobel-díjban. Mentségéül szolgáljon a szerző által sokat támadott bizottságnak, hogy Freud életében nem volt egyértelműen — elsősorban a klasszikus pszichiátria művelői által — elismert tanok hirdetője. Szinte egyöntetű elismerése csak a II. világháború befejeztével és elsősorban az amerikai pszichiátriában történő elismerésével következett be. Amennyire egyetértek Freuddal kapcsolatban a szerző nézeteivel, annál kevésbé azzal, hogy Freud mellett Jung munkásságát jutalmazandónak tartja. Wassermannal kapcsolatban meg kellene jegyezni, hogy a reakció modelljét Bordet dolgozta ki, de elmulasztotta a szifilisz kórismézésében hasznosítani. Francia nyelvterületen, amíg alkalmazást nyert a reakció, Bordet— Wassermann néven emlegették. (Egy kritikai
