Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 93-96. (Budapest, 1981)

ADATTÁR - Bugyi Balázs: Az első „népszerű orvostan" főiskolai tanszék (1834—1852) történetéből

fogantatás, a terhesség, a szülés és a szoptatás hygienes tekintetben is mintaszerűen van leírva. Az „élet folyamata'' keretében részletesen szó esik az egyes életkorokról és szinte költői magasságokba emelkedve az élet elmúlásáról, a halálról. Az „ember természetrajzának" keretében utal arra, hogy a foglalkozás, az életmód nagyban befolyásolja az élet „hoszszát". 70 éves életkort elért a lelkészek 42%-a, az orvosoknak pedig csak 24%-a. A földművesek élethossza a kettő között helyezkedik el. Beszél az „emberek közötti különbségekről" amelyek a nem, a testalkat, az embertörzsök vagy fajták szerint adódnak. Korának humorális szellemében Soltész is. elkülöníti a négy „testnedv" túlsúlyából eredő „mérsékményeket", testi típusokat: „vérmes, epés, búskomor és taknyos". A II. könyv kívánja a szorosan vett „egészségtant" tárgyalni. Megkülönbözteti az általános egészségtant, amelynek keretében „az egészségről, annak becséről, meghatározására szolgáló módokról" szól, amelyek közül a test edzését emeli ki különösképpen. Ide tartozik az erők gyakorlása, a szoktatás, az akarat szilárdítása. Helyteleníti az ö korában szokásos iskolai testmozgás korlátozásait és szorgalmazza a cselekvő, aktív testmozgásokat, mint a járkálás, beleértve a vadászatot, a futást, a korcsolyázást, az úszást, a táncot. Taglaija az állás, a térdelés, az ülés és fekvés kérdését. Figyelembe kívánja vetetni a testmozgásnál annak idejét, helyét, nemét, tartamát és a használt ruházatot is. Súlyt helyez a környezet egészséges mivoltára, kiváltképpen a levegőnek tulajdonít fontosságot. Szól a táplálkozás, a ruházat, a lakás, a kiürítés — bőrön, vesén keresztül — és a székelés egészségügyéről. A nemi ösztönnel, annak „természeti és természetellenes módjaival" foglalkozik ezután, majd az egyes életkorok, a terhesség és a szoptatás ideje alatt követendő „életrendeket" taglalja. A test egyes szerveinek ápolása, beleértve a kozmetikai teendőket is, fejezi be e fejezetet. Soltész kitér a különböző rangúak, foglalkozásúak életrendjére is. Tulajdonképpeni népszerű orvostanként összefoglalja azokat a szükséges teendőket, amelyeket a nemorvos a betegeknél, a balesetet elszenvedetteknél tegyen. Ilyenek a mentőgyógymódok, a betegek, az öregek, a lábadozók ápolása. Röviden áttekinti a betegségeket, a töréseket, a fagyásokat, és minthogy a népszerű orvostant lelkészképző akadémián tanította „sajátlagos papi orvostan" címen ismerteti a lelkészek részére különlegesen szükséges egészségügyi ismereteket, így a haldokiókkal való bánást, a temetkezés egészségügyét. Soltész Jánosnak e „Népszerű orvoslan"-a kitűnően megírt, olvasmányos egészséügyi felvilágosító tankönyv, amely a későbbi ilyes jellegű munkáknak bátran szolgálhatott például. 5. Soltész János nagy szorgalommal tanította az egészségtant a főiskolán. Főiskolai orvosi tevékenységéről Diósadi Elekes György is megemlékezett. Sorozatosan írta természetrajzi tankönyveit, vezetett iskolai szertárt, a természetbe kirándulni vitte diákjait. Tevékenységének mértéke minden képzeletet felülmúl. Kitűnő tankönyvíró. Az ismeretanyagot a hallgatóknak évenként előadva csiszolja, változtatja, formálja. Alig öt éves tanári működése alatt elkészül az „Egészségtudomány a nemzeti iskolák részére", amely három évtizeden keresztül állotta az idők próbáját, és további fél évszázadon át minden további iskolai egészségtan-könyv elkészítéséhez alapul szolgált. Orvosi gyakorlatot is folytatott, részben kollégiumi orvosként (13 éven keresztül), részben magánorvosként. A fennmaradt adatok szerint azonban, úgy látszik, nem találta meg a betegekhez a szerencsés kapcsolatot, és talán gyógyeredményei sem lehettek túlzottan jók. így érdek-