Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 93-96. (Budapest, 1981)
TANULMÁNYOK AZ ÓKORI MEDICINA KÖRÉBŐL - Steiger Kornél: A hippokratészi orvostudomány természetfilozófiai előzményei
Ha tehát a múlt században azt kutatták, hogy mi választja el az orvostudományt a filozófiától, napjaink kutatása éppen ellenkezőleg azt vizsgálja, mi az, ami összeköti a két tudományt. És tudjuk, hogy az elemekről, az elemi minőségekről, a mikrokozmoszról, a természetről és az emberről alkotott tanítás az a terület, ahol ezeket az összekötő kötelékeket megtaláljuk. Az orvostörténet és a filozófiatörténet kutatásában kialakult egy termékeny kölcsönhatás, amelynek jó jele pl. az, hogy némely görög filozófiatörténeti problémákhoz ma már nem illik hozzányúlni bizonyos hippokratészi művek ismerete nélkül. Valószínű, hogy néhány éven belül beáll az a teljesen természetes állapot, hogy a Corpus Hippocraticum 5—10 szöveghelye egy standard interpretáció által simára csiszolt, előregyártott elemként beilleszthető lesz minden, a preszókratikával foglalkozó tanulmányba. Ám úgy tűnik, a kutatásból közben kiszorult egy nagyon fontos kérdés — mégpedig az, hogy a hippokratészi művekben fellelhető elemtant, kozmológiát, természet- és emberfelfogást mégis mi különbözteti meg a korabeli filozófia ugyanezen tudásterületeitől? Lehet, hogy semmi — de emellett is érvelni kell! A két tudomány viszonya ebből a szempontból azért problematikus, mert úgy látszik, szétválásuk nem folyamat, hanem egyetlen történelmi pillanat alatt lezajló hasadás volt. A tudós orvos figurája az i. e. 5. sz.-ban Dél-Itáliában jelenik meg. 3 Itt és ekkor az orvos még azonos a filozófussal — pontosabban fogalmazva: az orvosok azonosak a tudomány azon embereivel, akiket a peripatetikus doxográfia majd filozófusokként fog számontartani. Galenosz a következő Hippokratész-előd természetkutatókat sorolja fel: Melisszosz, Parmenidész, Empedoklész, Alkmaión, Gorgiász, Prodikosz. (De elem. sec. Hipp. I, 9. = = Alkm. A. 2.) A lélekvándorlást tanító Empedoklésznak van egy töredéke, amelyben az egyre fejlettebb organizmusokban testet öltő lelkekről ezt olvassuk: „Végüljósok, dalnokok, orvosok és a földi emberek vezetői lesznek, és innen növekszenek a leginkább tiszteletreméltókká : istenekké." (B 146). Fel kell figyelnünk arra, hogy Empedoklész felsorolásában nem szerepel a bölcs. Vajon nincs jelen? Dehogynem! A felsorolt tevékenységek : jós, dalnok, orvos, földi emberek vezetője -— ezek a bölcsnek a funkciói. Szó sincs tehát arról, hogy Empedoklész az orvost mintegy kívülről emelné be ama kiválasztottak közé akiknek valódi reprezentánsa a filozófus. Az orvosi tevékenység a filozófus tevékenységének egyik aspektusa. Aztán a kép roppant gyorsan megváltozik. Az Empedoklész után mintegy ötven évvel működő Platón tanításában az orvosmesterség csupán analógiaként szerepel, kb. olyan súllyal, mint a tornamester vagy a hajókormányos működése (pl. Gorgiász 500 B 5 skk., Studies 84 (1964) 92-106.; H. Diller: „Hippokratische Medizin und attische Philosophie", Hermes LXXX (1952) 385—409.; L. Edelstein: „The Relation of Ancient Philosophy to Medicine", Bulletin of the History of Medicine XXVI (1952) 301. skk.; W. K. C. Guthrie: A History of Greek Philosophy. Cambridge, 1967— (eddig 5 kötete jelent meg.) 3 Az orvosi foglalkozás természetesen már korábban is jelen van a görög kultúrában. A theszszáliai hérosz, Aszklépiosz kultuszáról már Homérosztól tudunk. Trója alá két orvos is érkezik Thesszáliából az akhájokkal, „Aszklépiosz két gyermeke .. .a két jó orvosló, Podaleiriosz és testvére, Makháón ,, (II. II, 731—2). Az utóbbi orvosolja Meneláosz nyílsebét (u.o. IV, 190— 219), s midőn maga is megsebesül, azért mentik ki sietve a csatából, „mert aki orvos, az ér ám annyit, mint sokan együtt, hogyha kimetszeni nyílvesszőt kell, s hinteni gyógvszertr (u.o. XI, 514—5) A homéroszi orvos: sebész és farmakotherapeuta mesterember. Az 5. sz. orvos-filozófusa azonban az univerzum ismerője, aki az organizmusok keletkezésére, diétetikára, noszológiára, karakterológiára és az életjelenségekre (élet, halál, táplálkozás, szaporodás, álom, ébrenlét, érzékelés, gondolkodás) vonatkozó tudását az univerzális tudás részeként alkalmazza.